Fuss el véle! 💙

27.RÉSZ (Utolsó rész)

    - Ro... Ro... Rosalya...?! 

Mira elejtette kezeiből a telefont amiből az aggódó szülők hangja még hallatszott.

(Mira gondolata:)
,,Nem hiszem el... Rosalya... Hogy lehettél ennyire hülye?! Ki rontott meg egyetlenem, akiért itt kellett hagynod a múltad? Rosa!!! Miért nem szóltál nekem? Tudod, hogy segíthettem volna! Válaszolj Rosalya! Kérlek! Mondd meg, hogy ki tette ezt veled! Kérlek... Könyörgöm...! Az... Az nem lehet... Castiel! Te aljas szemétláda! Megfizetsz még ezért! Elvetted tőlem az egyetlen dolgot az életemben ami még maradt nekem! Elvetted tőlem őt...! Castiel... Ha hallasz engem... Ezt nem bocsájtom meg!''

     - Vedd fel... Vedd már fel...!
     - Igen? Ki az?
     - Castiel! Mira vagyok!
     - Jó éjszakát Mira. - letette.
     - Miről beszélsz? Még csak napnyugta van! Castiel ne szórakozz! Tudom, hogy lefeküdtél Rosalyával! - Mira remegő hanggal folytatta a ,,beszélgetést''. - Terhes lett miattad! És miattad ment el! - Mira már nem bírta tovább, bár erős akart maradni, de nem sikerült neki, és kicsordultak könnyei. - Hallasz engem?! - Észre sem vette, hogy süket telefonba beszél. - Itt hagyott minket! Egy kicsikét sem érdekel ez téged?! Castiel!

Mira rájött, Castiel már rég nincs a vonalban, nagyon felmérgesedett, és nem érdekelte onnantól már semmi sem. Két nappal később indulás előtt kapott egy levelet amiben ez állt:

 ,, Kedves Mira!

 Gondolom már rájöttél, hogy Rosalya vagyok! ;) Nagyon szeretlek, és a levélen azt látod, hogy
New York-ból kapod a levelet, de ez nem igaz, bocsánat, de nem fogom megmondani, hogy hol lakom, túl kockázatos, és azt se kérdezd, hogy intéztem el, hogy New York-ból érkezzen a levél. (Helena egy ismerősének küldtem át a levelet e-mail-on, ő pedig onnan küldte át neked :D )
Hogy ki az a Helena? :D Helena az a lány, akivel együtt élet, él még velünk két srác, Jeff és Nataniel, Jeff egy hülye, és egy kis piszkafa, Nataniel pedig egy adonisz! :D Tudom, mert félmesztelenül szoktak járkálni a házban! :3 Nataniellel már az első nap forrt bennünk, vagy velünk? Mindegy, a lényeg, hogy már akkor is forrt köztünk a levegő!!! Jujjci, mi? :3 De nem is ezért írtam neked, azt akarom, hogy tudd: Nagyon nagyon szeretlek! És igazából én is veled csókolóztam először! ;) Nagyon jól csókolsz kicsi lány!!! :D Tudom, nem hinnéd el, hogy egy ilyen ,,bomba'' nő, mint én... :3 egy csajszival csókolózott életében először, de igen! :) Nagyon sok mindenen vagyunk már túl, ott voltam veled azon az éjszakán, amikor megfogant a kislányod, (Igen, kislányod lesz! :D Én értek az ilyesmihez! <3 Higgy nekem, elég volt egyszer megfognom :) )  tudom, most meglepődtél, de azért még nem voltam annyira részeg, hogy ne halljalak téged és Castielt! ;P Ott voltam veled, amikor elmentünk a felvételidre, és emlékszel, amikor azt mondtam, hogy kimegyek wc-re? Akkor A felvételiztető nénit hívtam vissza, de azt mondtam neki, hogy várjon az ajtó mögött, hogy meghallja mit beszélünk. :) ;) Ott voltam akkor is, amikor megvettük hülyeségből a lottószelvényt, mielőtt kimentünk volna, én vettem sunyiból egy másik szelvényt, sosem találod ki! :D Az elsőt buktuk :P, de a másodikat nyertük! ^.^ 3 találat, több mint a semmi ;) Benne van a levélben az a nagyobb összeg, támogatásként adom neked! :) És már akkor tudtam, hogy örökbefogadtak téged, amikor megismertelek, ugyan már! Lerí rólad, hogy Európai arcod van! Mielőtt felhívtál volna a tanulós napodon, hogy mit találtál mostoha anyádék fiókjában... Egyértelmű volt, nem is tudom te hogy nem vetted észre. Ott voltam veled azon az estén... :( Ne félj! Több ilyen nem fordulhat elő! Ha valaki szívrohamot fog kapni, az nem te leszel!!! És tudom, hogy a kórházban csakis Castielé volt a figyelmed, bevallom, egy kicsit féltékeny voltam Castielre... >.< Na de!!! :D Szóval, nagyon nagyon nagyon sok mindenen mentünk keresztül együtt! :) És egy percét sem bánom! Remélem te sem! :) Na mindegy. Remélem boldogok vagytok együtt! :) Tudom, erős lány vagy, már biztos elmondtad Castielnek ezt az egész terhességes dolgot, hogy te és ő... :3 És képzeld nagy lány... Én is terhes vagyok!!! :D Bár amikor megtudtam, nagyon összezavart voltam, nem is tudtam hová tenni ezt az egészet! De átgondoltam, vajon kivel feküdtem én már le...? Castiel, Naoko, Janako... :D És kiszámoltam, hogy Castiel az apa...Nagyon szépen megkérlek, hogy ne fájjon ez neked! Hiszen annyira tök mindegy ki az apa! Az a lényeg, ki hordja a szíve alatt kicsit! :) Amúgy, az enyém fiú lesz szerintem! :D Ja, még valami, ne haragudj Castielre, ez nem az ő hibája, ő csak egy hormonokkal teli fiú, aki vágyik a szexre! :D Mira... Az volt a legszerencsésebb napom az életemben, és az volt a legjobb húzásom, hogy betegnek tettettem magam, és, hogy téged küldtek át hozzám!!! Te vagy a legfontosabb az életemben, holtversenyben a pici fiammal akinek még nem adtam nevet! :D És én vagyok a legszerencsésebb ember, hogy találkozhattam veled! :) Hát ez volt a mi történetünk... A mi Valódi Mesénk! :) Ezt a története a kisfiamnak minden adandó alkalommal el fogom mesélni, el fogok neki mesélni mindent! :)

 Ui: Van még egy kép a levélben, ez az egyetlen példány, szeretném neked adni! :) ÉS: Ezt sose felejtsd el: Sosem vagy egyedül! Én mindig melletted leszek, és mindig nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-NAGYON... Szeretni foglak!!!!! :')

Imádattal: A te Rosalyád! ''

Mira szinte belefulladt a könnyeibe, mire végigolvasta a levelet, de megérte, de mennyire, hogy megérte! Mira ezalatt a nyolc és fél hónap során megtanult megbocsájtani, bár abba nem tudott beletörődni, hogy hová tűnhetett Rosalya. Rájött, hogyha nem hallott már egy jó ideje a ,,Full Best Death''-ról akkor nyilvánvalóan nem futottak be. Miután Fort Washingtomba költöztek elvállalt egy titkárnői állást, amiben nem fizetnek se keveset, se sokat. Edwardot elég régóta nem látta már, de tudta, így könnyebb lesz neki is, és Edwardnak is, mivel hiába próbálta elhozni onnan, addig nem adják neki ki, míg nem kerít magának egy férjet. Jelenleg a kórházban ül, és várja, hogy megszülessen végre a kicsi. A kép amit Rosalya adott neki végig mellette volt és nézte, azt az egy képet nézte egész végig, és tudta, milyen nevet fog adni a kislányának!

 - Kislány! - Kiáltott fel az orvos.
 - Óó!!! - Mira megkönnyebbülten nézte, ahogy a kislányát megmosdatják, és bebugyolálják abba az édes kis puha kék takaróba, amit Mira vett abból a boltból, ahol Rosalyával jártak még anno.

 - Milyen szépséges kis hercegnő vagy! - Mira elmosolyodott és kimorzsolt még egy-két könnyen a szemén, mielőtt végleg kiszáradt volna.
 - Mi legyen a neve?
 - Lucy.
 - Lucy Mayer?
 - Lucy Rosalya Blue... Vagyis Mayer.
 - Biztos ebben?
 - Igen, teljesen biztos vagyok ebben!
 - Rendben. - mosolyodott el. - Akkor Lucy Rosalya Mayer. Magukra hagyjam?
 - Igen, megköszönném. Köszönöm!
 - Rendben.
Minden orvos, ápolónő kifáradt a kórteremből és egyedül hagyták végre Lucyt és Mirát.
 - Lucy... Kislányom! Milyen szépséges vagy! - mosolygott. - Olyan vagy, mint az anyám és Rosalya összegyúrva! Nagyon szeretlek! Te vagy a legdrágább kincsem, holtversenyben Rosalyával! - Mira elmosolyodott és kinézett az ablakon, azon gondolkodva, hol lehetsz én Rosalyám. - Látod őt Rosalya? Ő a kislányom! Lucy Rosalya a neve! - mosolyog. - Olyan porcelánbőre van, mint neked!
 - Eh! - Lucy gügyögött és mosolygott. Mira visszamosolygott, erre pedig Lucy megsimította anyja arcát, mintha azt sugallná neki: Tudom, min mentél keresztül anya, ott voltam veled.
 - Gyönyörű kislány, ugye Rosa? - mosolyog. - Ha elég nagy leszel... - mondja Lucynek. - Elmondom majd, ki is volt az a Rosalya, Castiel, Edward, Dai, Naoko, Janako, Kazuharu, mindenkiről elmesélek mindent! Mindent... - Mira homlokon csókolta kislányát, és addig tartotta, míg el nem aludt, közben egy olyan altatót énekelt, amit nem is ismert.

- ,, Kicsi lány, aludj hát... Kicsi lány, én itt vagyok veled!
   Kicsi lány, már nem megyünk sehová, itt vagyunk...
   a szívedben, apád s anyád figyel reád! Óh kicsi lányka...
   Ha nem leszünk, te akkor is mosolyogj! Kicsi lányka!
   Annyira szeretünk... Kicsi lányka, mi itt leszünk mindig!
   Kicsi lányka mi mind itt vagyunk veled! Bárcsak örökké
   foghatnám kezed, örökké vigyáznánk reád! Kicsi lányka...!
  Hmmmm.. Kicsi lányka... Hmmm... Kicsi... Kicsi lányka...

Mirának egyszerre olyan érzése lett, mint hogyha az elhunyt édesanyja vette volna át a testét néhány pillanatra, felnézett az égre, és azt a képet látta, amit még Edward fedezett fel.


 - Köszönöm! Köszönöm...!

(Végleg...? :3 )

- Hát ennyi volt dióhéjban. - Jelentette ki Mira.
 - Dióhéjban?
 - Te akartál hosszú mesét!
 - Mindenesetre tetszett! - mosolygott.
 - Becsukom az ablakot, kezd hűvös-
 - Anya ne!
 - Meg akarsz fázni?
 - Ne csukd be kérlek! Már majdnem elaludtam...

 - Jaj de kis hazudós vagy! - felnevet. - Amikor mesélek, akkor bezzeg törökülésben kiguvadt szemekkel figyelsz, mi lesz a következő szó, amit kiejtek a számon!
 - Akkor se csukd be!
 - Miért ilyen fontos?
 - Egy: mert szeretem hallani a szelet, kettő: mert ha kinézek az ablakon Mamát és Papát látom, ahogy te is mondtad az előbb!
 - Akkor is látod a mamát és a papát, amikor csukva van az ajtó.
 - Nem is.
 - De is.
 - Nem!
 - De!
 - NEM!
 - DE!
 - Nem igaz!
 - Rosalya!
Lucy komolyan nézett Mirára, aztán elmosolyodott és elnevette magát.
 - Most meg mi van? - Kérdezett vissza dühösen Mira.
 - Így még sose hívtál!
 - Rendben kisokos, de a mamát és papát így is úgy is látod!
 - Hát ez az! Ezért hagyd nyitva.
 - De... Te most direkt bosszantasz fel?
 - Hmm... Nyem!
 - Hm... Oké... Védd magad! - Mira elkezdte Lucy hasát csiklandozni, amit Lucy hatalmas nevetésekkel és horkantásokkal díjazott.
 - Akkor is becsukom.
 - Anyaaaaa!!!
 - De akkor vedd fel a pulcsimat.
 - Nem akarom!
 - Az miért nem jó?
 - Mert piros!
 - Komolyan?
 - Igen!
 - Az sem érdekel, hogy Rosalyától kaptam?
Lucy kikapta anyja kezeiből a piros pulcsit és belebújt.

 - Anya, megvan még az a levél, amit Rosalyától kaptál?
 - Megvan.
 - Otthon?
 - Igen, elzártam a fiókomba.
 - Hogy-hogy még nem meséltél nekem Rosalyáról?
 - Azt gondoltam... Még nem állsz erre készen.
 - És apa?
 - Castielre gondolsz?
 - Igen.
 - Ő már... Egy... Egy éve halott...
 - Apa... - Lucynek a hangja egyre vékonyabb kezdett lenni, aztán elsírta magát.
 - Kislányom...! - Vigasztalta Mira Lucyt.
 - Aztán... Mi történt?
 - Aznap halt meg... Mikor Először láttam újra őt. Akkor te a barátnőidnél aludtál.
 - Linánál?
 - Gondolom.
 - Honnan tudod?
 - Volt egy nagyon fontos megbeszélése New Yorban a főnökömnek, és el kellett mennem vele. Cigarettáért mentem le a közértbe, és hihetetlen, de... Találkoztam Castiellel.
 - Mit mondott neked apa?
 - Egy darabig csak néztük egymást, le voltunk sokkolva. Odalépett hozzám és átölelt, én a vállán sírtam, ő pedig a fejemet csókolgatta. Aztán sétáltunk az utcán szótlanul, majd kinyögte, hogy bocsássak meg neki, amiért anno otthagyott, mert nem akart ő elhagyni minket, csak az bántotta, hogy nem bíztam benne. Kiderült, hogy befutottak, de csak Japánban lettek híresek.
 - Akkor mit keresett New York-ban? - Kérdezte mit sem értve Lucy.
 - Azt mondta, hogy feloszlottak.
 - Szegénykéim! - Sajnálkozott Lucy.
 - New York-ban akart új életet kezdeni. Keresett minket Japánban, és Washingtonban is egy év múlva miután elhagyott, de nem talált meg minket. Most, hogy ,,rám talált'' új életet akart velünk kezdeni. Aztán megkért, hogy had lásson téged.
 - Apa látni akart? - Ragyogott fel a szeme Lucynek.
 - Igen.
 - És te... Te nem engedted neki?! - Lucyn látszott, hogy mennyire is haragudott most az anyjára.
 - É... Én engedtem neki!
 - Akkor miért nem találkoztunk?
 - Mert ahhoz a Hotelhez igyekeztünk ahol aznap este megszálltam. Castiel fel akart jönni hozzám, de a közértben hagytam a táskámat. Ezért hát vissza igyekeztünk a közértbe, és már majdnem odaértünk, de akkor egy kamion ütközött nekünk.
 - Apa... Nem élte túl...?

 - Sajnos nem...
 - Utálom a béna kamionokat!!!
 - Én sem szeretem a kamionokat. Jé, ez fura...
 - Mi történt?
 - Nem látod? Egyszer csak... Elkezdett megint havazni! - lepődött meg. - Csak úgy!
 - Ez nagyon érdekes.
 - Milyen erősen esik! Most már becsukom az ablakot, jó?
 - Jó. - Lucy bólintott.
 - Mekkora vihar...
 - Ne tereld el a szót, kérlek anya...!
 - Igazad van.
 - Anya...
 - Igen?
 - Azt kívánom, bárcsak hárman lehettünk volna.
 - Még egy... Képem sincs róla...
Mira belegondolt mi mindent átélt Castiellel, és még csak egy képe sincs róla, ezért elfogta a sírás, a szája elé tette a kezét és elfordult, hogy Lucy ne lássa őt ilyen állapotban, de a kislány hamar észrevette.

 - Anya, nem kell sírnod, nem a te hibád.
 - Én nem azért... Igazad van kicsim... - Mira homlokon csókolta Lucyt és becsukta a szemeit, mint amikor Castiel csókolta az ő homlokát. Mira megnyugtatásként elénekelte azt a kis szokatlan altató dalt Lucynek, amit még újszülött korában énekelt. Miután Lucy elaludt, Mira lesétált a rendelőnél álló hölgyhöz, és megkérdezte:

 - Elnézést, nem tud nyitva a közelben egy dohányboltról?
 - De, innen 10 kilométerre van csak nyitva.
A hölgy elmagyarázta Mirának, hogy hogy juthat oda, és utána Mira elindult az autójával. Mira levágta az utat, mert sietett vissza, és egy földúton találta magát.

 - Eltévedtem volna? - Kérdezte Mira magától. Mira szépen nyugodtan vezetett amikor...

Egy kidőlt fa az autóra zuhant...
.
.
.
.
.

,,  Hmmmm.. Kicsi lányka... Hmmm... Kicsi... Kicsi lányka... ''



,, ...Ui: Van még egy kép a levélben, ez az egyetlen példány, szeretném neked adni! :) ...Nagyon szeretlek Mira!'' 

- Mira... Nagyon kedves vagy! - motyogta a kisfiú.
 - Te meg vicces! - magyarázta a kislány. - De miért mondod ezt?
Ekkor a kisfiú egy puszit adott a kislánynak a szájára. És elmosolyodott.

 - Gyere picim! Megyünk haza! - Kiáltotta a kisfiú anyja.
 - De én még játszani akarok Mirával! - Kényeskedett a kisgyermek.
 - Majd holnap játszol vele! - Nyugtatta meg az édesen csengő hang.
 - Menj nyugodtan! - mosolyogott Mira.
 - Szia Mira! 
 - Szia Castiel...!

VÉGE...

...Vagy... mégsem...?  (*.*) (^.^)