Amikor elöszőr fogtam a kezemben cigarettát... Azt gondoltam, hogy most én is felnőtt lehetek néhány percre, de igazán. Ha tudtam volna mennyi bajt fog nekem okozni, biztosan nem nyúltam volna hozzá, még csak megközelíteni sem közelítettem volna meg. Az édesapám mindig azt mondta, hogy a cigaretta káros, és egészségtelen... Persze, mielőtt meg nem halt volna tüdőrákban... Az anyám követte őt két évvel később a halálban, csak ő vese rákban... Az édesanyám rossz ember volt, állandóan hangoskodott és megvert, az édasapám sajnos ezt sosem látta, én pedig nem mertem neki elmondani, az édesapán igazán jó ember volt, sosem akart rosszat senkinek, de mégis vele történtek a legrosszabb dolgok, előszőr iy, a nő akit még csak nem is szeretett igazán szűlt neki egy rakoncátlan kisfiút, engem. Az apám minennek ellenére imádott engem, és mindig mikor volt egy kis felesleges pénzecskéje, nekem vett kakaós vagy fahéjas csigát, és vett nekem valami apróságot. Nagyon sajnáltam, hogy meghalt az apám hónapokig meg sem szólaltam, de aztán megiertem egy kialányt, akivel nagyon jól játszottam egy kisebb méretű homokozóban, ott megszólaltam és boldog voltam, anyám főleg akkor volt kedves velem, mikor valali látta őt, ha nem látták mindig ivott és ugráltatott minden féle kis apróságért. Másnap kimentem a kis homokozóba és vártam a kislányt, de nem jött el, ezért nagyon haragúdtam rá, és a nevét is elfelejtettem... Óvodás koromra egy intézetben éltem, én voltam a legkisebb és a legfiatalabb, senki sem játszott velem, mert nem félős voltam és gyenge, egyszer mikor elvették az ebédemet és nemertem visszavenni kigáncsoltak és megvertek, akkor megfogadtam, hogy senkivel sem leszek kedves, és mindig meg fogom védeni a kisebbeket, mikir másodikos voltam és megerősödtem vissza szóltam annak a fiúnak, aki kiskiromban szivatott, akkor ő negyedikes volt. Miután megvertem mindenki félt tőlem az alsóból és senki sem barátkozott velem. 4 hosszú év után meg tudtam venni azt a gitárt, amire gyerekkoromban vágytam, megtanultam játszani és sok rajongót gyűjtöttem magamnak. Abban az időben én voltam a legbalhésabb és a legmenőbb gyerek az intézetben és az iskolában is. Amikor az iskolába 2 új diák érkezett, ikrek, velük megpróbáltam összebarátkozni, mert ők is tehetségesek voltak, ők voltak Naoko és Janako. Janakoval fél év után összenarátkoztunk és alkottunk egy zenekart, bevettük az ikertestvérét is, Naokot, már csak egy megyedik tag kellett, hogy ,,menő zenekar'' lehessünk, akkor ismerük meg Lisandert, egy vérszegény emós, fehér hajú, magábaforduló amerikai fiút, Lisandert nagyon ügyes volt és nyugodt, vele lettem egyedül olyan kapcsolatban, amit úgyertem hívni, hogy barátság. De Lisander egy nap nem jött iskolába és kiderült, meghalt. Nem bírt elhinni, hogy mindenki aki fontos nekem eltávozott, ezért vörösre festettem a hajam és annyi szívet törtem össze, amennyit csal bírtam. 15 éves korombam ismertem meg Dait, majd később bevettem a bamdámba, és átköltöztem hozzá, mivel ő addigra már egyedül lakott. 16 évesen dolgozni kezdtem és összeszedtem egy kicsir magam, majd elköltöztem, addigra már 10-es voltam, és végleg ki akartam jelentkezni az iskolából, de Dai nem hagyta. Mivel csak a zaró vizsgákra jártam be, ezért nem tartottam fontosnak az olyan dolgokat, mint például iskola, még csak az osztálytársaimat sem ismertem, mostanra megbántam, mert ha előbb észbe kapok, és ráeszmélek, mennyire fontoy személyt is hagytam ki az eddigi életemből, biztos máshogy csinált volna.
Sosem szoktam volna rá a cigatettára, és sosem szoktattam volna rá Mirát sem, mert ha leszoktam volna a cigarettáról és Mira sem szokik rá miattam, akkor most nem lészülne elütni egy kamion, és én most a kislányom mellet ülnék, egy kakaóval a kezemben, és aut mesélhetném el neki, mennyire is szeretem az anyukáját és őt, elmondanám neki, hogy ismerkedtem meg azzal a bodobács evő kislánnyal, akinek a mosolyát még mindig magam előtt látom... Mira! Mira Mayer..... Tehát így hívták a kislányt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése