Sziasztok! :) Megint en vagyok ^^ Csak annyit szeretnek mondani, hogy a ,,A Valódi Mese Folytatódik'' blogomnak nevet megvaltoztattam a ,,Légy jó'' - ra! 😊 Aki meg nem ismeri:
A 14 eves Mannarol szol, aki New York-ban, egy arvahazban lakik. Nehez idoszakon megy keresztul: A pubertason!:) 5 evesen kerult az arvahazba, es nem emlelszik semmire sem, i 5 eves kora elott tortent. Legjobb baratja: Dovi, Horcsoge: Hamtaro, es ,,pot anyukaja'': Miss Rosalya. :) A tortenetet a ,,Valódi Mese'' folytatasa. Jo olvasast kivanok! :)
Link: >>>>>>>
http://avalodimesefolytatodik.blogspot.hu/2015/10/manna.html?m=1
2015. október 4., vasárnap
2015. szeptember 27., vasárnap
Egy utolsó szál cigaretta 🚬
Amikor elöszőr fogtam a kezemben cigarettát... Azt gondoltam, hogy most én is felnőtt lehetek néhány percre, de igazán. Ha tudtam volna mennyi bajt fog nekem okozni, biztosan nem nyúltam volna hozzá, még csak megközelíteni sem közelítettem volna meg. Az édesapám mindig azt mondta, hogy a cigaretta káros, és egészségtelen... Persze, mielőtt meg nem halt volna tüdőrákban... Az anyám követte őt két évvel később a halálban, csak ő vese rákban... Az édesanyám rossz ember volt, állandóan hangoskodott és megvert, az édasapám sajnos ezt sosem látta, én pedig nem mertem neki elmondani, az édesapán igazán jó ember volt, sosem akart rosszat senkinek, de mégis vele történtek a legrosszabb dolgok, előszőr iy, a nő akit még csak nem is szeretett igazán szűlt neki egy rakoncátlan kisfiút, engem. Az apám minennek ellenére imádott engem, és mindig mikor volt egy kis felesleges pénzecskéje, nekem vett kakaós vagy fahéjas csigát, és vett nekem valami apróságot. Nagyon sajnáltam, hogy meghalt az apám hónapokig meg sem szólaltam, de aztán megiertem egy kialányt, akivel nagyon jól játszottam egy kisebb méretű homokozóban, ott megszólaltam és boldog voltam, anyám főleg akkor volt kedves velem, mikor valali látta őt, ha nem látták mindig ivott és ugráltatott minden féle kis apróságért. Másnap kimentem a kis homokozóba és vártam a kislányt, de nem jött el, ezért nagyon haragúdtam rá, és a nevét is elfelejtettem... Óvodás koromra egy intézetben éltem, én voltam a legkisebb és a legfiatalabb, senki sem játszott velem, mert nem félős voltam és gyenge, egyszer mikor elvették az ebédemet és nemertem visszavenni kigáncsoltak és megvertek, akkor megfogadtam, hogy senkivel sem leszek kedves, és mindig meg fogom védeni a kisebbeket, mikir másodikos voltam és megerősödtem vissza szóltam annak a fiúnak, aki kiskiromban szivatott, akkor ő negyedikes volt. Miután megvertem mindenki félt tőlem az alsóból és senki sem barátkozott velem. 4 hosszú év után meg tudtam venni azt a gitárt, amire gyerekkoromban vágytam, megtanultam játszani és sok rajongót gyűjtöttem magamnak. Abban az időben én voltam a legbalhésabb és a legmenőbb gyerek az intézetben és az iskolában is. Amikor az iskolába 2 új diák érkezett, ikrek, velük megpróbáltam összebarátkozni, mert ők is tehetségesek voltak, ők voltak Naoko és Janako. Janakoval fél év után összenarátkoztunk és alkottunk egy zenekart, bevettük az ikertestvérét is, Naokot, már csak egy megyedik tag kellett, hogy ,,menő zenekar'' lehessünk, akkor ismerük meg Lisandert, egy vérszegény emós, fehér hajú, magábaforduló amerikai fiút, Lisandert nagyon ügyes volt és nyugodt, vele lettem egyedül olyan kapcsolatban, amit úgyertem hívni, hogy barátság. De Lisander egy nap nem jött iskolába és kiderült, meghalt. Nem bírt elhinni, hogy mindenki aki fontos nekem eltávozott, ezért vörösre festettem a hajam és annyi szívet törtem össze, amennyit csal bírtam. 15 éves korombam ismertem meg Dait, majd később bevettem a bamdámba, és átköltöztem hozzá, mivel ő addigra már egyedül lakott. 16 évesen dolgozni kezdtem és összeszedtem egy kicsir magam, majd elköltöztem, addigra már 10-es voltam, és végleg ki akartam jelentkezni az iskolából, de Dai nem hagyta. Mivel csak a zaró vizsgákra jártam be, ezért nem tartottam fontosnak az olyan dolgokat, mint például iskola, még csak az osztálytársaimat sem ismertem, mostanra megbántam, mert ha előbb észbe kapok, és ráeszmélek, mennyire fontoy személyt is hagytam ki az eddigi életemből, biztos máshogy csinált volna.
Sosem szoktam volna rá a cigatettára, és sosem szoktattam volna rá Mirát sem, mert ha leszoktam volna a cigarettáról és Mira sem szokik rá miattam, akkor most nem lészülne elütni egy kamion, és én most a kislányom mellet ülnék, egy kakaóval a kezemben, és aut mesélhetném el neki, mennyire is szeretem az anyukáját és őt, elmondanám neki, hogy ismerkedtem meg azzal a bodobács evő kislánnyal, akinek a mosolyát még mindig magam előtt látom... Mira! Mira Mayer..... Tehát így hívták a kislányt...
Sosem szoktam volna rá a cigatettára, és sosem szoktattam volna rá Mirát sem, mert ha leszoktam volna a cigarettáról és Mira sem szokik rá miattam, akkor most nem lészülne elütni egy kamion, és én most a kislányom mellet ülnék, egy kakaóval a kezemben, és aut mesélhetném el neki, mennyire is szeretem az anyukáját és őt, elmondanám neki, hogy ismerkedtem meg azzal a bodobács evő kislánnyal, akinek a mosolyát még mindig magam előtt látom... Mira! Mira Mayer..... Tehát így hívták a kislányt...
2015. augusztus 5., szerda
Fuss el véle! 💙
27.RÉSZ (Utolsó rész)
- Ro... Ro... Rosalya...?!
Mira elejtette kezeiből a telefont amiből az aggódó szülők hangja még hallatszott.
(Mira gondolata:)
,,Nem hiszem el... Rosalya... Hogy lehettél ennyire hülye?! Ki rontott meg egyetlenem, akiért itt kellett hagynod a múltad? Rosa!!! Miért nem szóltál nekem? Tudod, hogy segíthettem volna! Válaszolj Rosalya! Kérlek! Mondd meg, hogy ki tette ezt veled! Kérlek... Könyörgöm...! Az... Az nem lehet... Castiel! Te aljas szemétláda! Megfizetsz még ezért! Elvetted tőlem az egyetlen dolgot az életemben ami még maradt nekem! Elvetted tőlem őt...! Castiel... Ha hallasz engem... Ezt nem bocsájtom meg!''
- Vedd fel... Vedd már fel...!
- Igen? Ki az?
- Castiel! Mira vagyok!
- Jó éjszakát Mira. - letette.
- Miről beszélsz? Még csak napnyugta van! Castiel ne szórakozz! Tudom, hogy lefeküdtél Rosalyával! - Mira remegő hanggal folytatta a ,,beszélgetést''. - Terhes lett miattad! És miattad ment el! - Mira már nem bírta tovább, bár erős akart maradni, de nem sikerült neki, és kicsordultak könnyei. - Hallasz engem?! - Észre sem vette, hogy süket telefonba beszél. - Itt hagyott minket! Egy kicsikét sem érdekel ez téged?! Castiel!
Mira rájött, Castiel már rég nincs a vonalban, nagyon felmérgesedett, és nem érdekelte onnantól már semmi sem. Két nappal később indulás előtt kapott egy levelet amiben ez állt:
,, Kedves Mira!
Gondolom már rájöttél, hogy Rosalya vagyok! ;) Nagyon szeretlek, és a levélen azt látod, hogy
New York-ból kapod a levelet, de ez nem igaz, bocsánat, de nem fogom megmondani, hogy hol lakom, túl kockázatos, és azt se kérdezd, hogy intéztem el, hogy New York-ból érkezzen a levél. (Helena egy ismerősének küldtem át a levelet e-mail-on, ő pedig onnan küldte át neked :D )
Hogy ki az a Helena? :D Helena az a lány, akivel együtt élet, él még velünk két srác, Jeff és Nataniel, Jeff egy hülye, és egy kis piszkafa, Nataniel pedig egy adonisz! :D Tudom, mert félmesztelenül szoktak járkálni a házban! :3 Nataniellel már az első nap forrt bennünk, vagy velünk? Mindegy, a lényeg, hogy már akkor is forrt köztünk a levegő!!! Jujjci, mi? :3 De nem is ezért írtam neked, azt akarom, hogy tudd: Nagyon nagyon szeretlek! És igazából én is veled csókolóztam először! ;) Nagyon jól csókolsz kicsi lány!!! :D Tudom, nem hinnéd el, hogy egy ilyen ,,bomba'' nő, mint én... :3 egy csajszival csókolózott életében először, de igen! :) Nagyon sok mindenen vagyunk már túl, ott voltam veled azon az éjszakán, amikor megfogant a kislányod, (Igen, kislányod lesz! :D Én értek az ilyesmihez! <3 Higgy nekem, elég volt egyszer megfognom :) ) tudom, most meglepődtél, de azért még nem voltam annyira részeg, hogy ne halljalak téged és Castielt! ;P Ott voltam veled, amikor elmentünk a felvételidre, és emlékszel, amikor azt mondtam, hogy kimegyek wc-re? Akkor A felvételiztető nénit hívtam vissza, de azt mondtam neki, hogy várjon az ajtó mögött, hogy meghallja mit beszélünk. :) ;) Ott voltam akkor is, amikor megvettük hülyeségből a lottószelvényt, mielőtt kimentünk volna, én vettem sunyiból egy másik szelvényt, sosem találod ki! :D Az elsőt buktuk :P, de a másodikat nyertük! ^.^ 3 találat, több mint a semmi ;) Benne van a levélben az a nagyobb összeg, támogatásként adom neked! :) És már akkor tudtam, hogy örökbefogadtak téged, amikor megismertelek, ugyan már! Lerí rólad, hogy Európai arcod van! Mielőtt felhívtál volna a tanulós napodon, hogy mit találtál mostoha anyádék fiókjában... Egyértelmű volt, nem is tudom te hogy nem vetted észre. Ott voltam veled azon az estén... :( Ne félj! Több ilyen nem fordulhat elő! Ha valaki szívrohamot fog kapni, az nem te leszel!!! És tudom, hogy a kórházban csakis Castielé volt a figyelmed, bevallom, egy kicsit féltékeny voltam Castielre... >.< Na de!!! :D Szóval, nagyon nagyon nagyon sok mindenen mentünk keresztül együtt! :) És egy percét sem bánom! Remélem te sem! :) Na mindegy. Remélem boldogok vagytok együtt! :) Tudom, erős lány vagy, már biztos elmondtad Castielnek ezt az egész terhességes dolgot, hogy te és ő... :3 És képzeld nagy lány... Én is terhes vagyok!!! :D Bár amikor megtudtam, nagyon összezavart voltam, nem is tudtam hová tenni ezt az egészet! De átgondoltam, vajon kivel feküdtem én már le...? Castiel, Naoko, Janako... :D És kiszámoltam, hogy Castiel az apa...Nagyon szépen megkérlek, hogy ne fájjon ez neked! Hiszen annyira tök mindegy ki az apa! Az a lényeg, ki hordja a szíve alatt kicsit! :) Amúgy, az enyém fiú lesz szerintem! :D Ja, még valami, ne haragudj Castielre, ez nem az ő hibája, ő csak egy hormonokkal teli fiú, aki vágyik a szexre! :D Mira... Az volt a legszerencsésebb napom az életemben, és az volt a legjobb húzásom, hogy betegnek tettettem magam, és, hogy téged küldtek át hozzám!!! Te vagy a legfontosabb az életemben, holtversenyben a pici fiammal akinek még nem adtam nevet! :D És én vagyok a legszerencsésebb ember, hogy találkozhattam veled! :) Hát ez volt a mi történetünk... A mi Valódi Mesénk! :) Ezt a története a kisfiamnak minden adandó alkalommal el fogom mesélni, el fogok neki mesélni mindent! :)
Ui: Van még egy kép a levélben, ez az egyetlen példány, szeretném neked adni! :) ÉS: Ezt sose felejtsd el: Sosem vagy egyedül! Én mindig melletted leszek, és mindig nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-NAGYON... Szeretni foglak!!!!! :')
Imádattal: A te Rosalyád! ''
Mira szinte belefulladt a könnyeibe, mire végigolvasta a levelet, de megérte, de mennyire, hogy megérte! Mira ezalatt a nyolc és fél hónap során megtanult megbocsájtani, bár abba nem tudott beletörődni, hogy hová tűnhetett Rosalya. Rájött, hogyha nem hallott már egy jó ideje a ,,Full Best Death''-ról akkor nyilvánvalóan nem futottak be. Miután Fort Washingtomba költöztek elvállalt egy titkárnői állást, amiben nem fizetnek se keveset, se sokat. Edwardot elég régóta nem látta már, de tudta, így könnyebb lesz neki is, és Edwardnak is, mivel hiába próbálta elhozni onnan, addig nem adják neki ki, míg nem kerít magának egy férjet. Jelenleg a kórházban ül, és várja, hogy megszülessen végre a kicsi. A kép amit Rosalya adott neki végig mellette volt és nézte, azt az egy képet nézte egész végig, és tudta, milyen nevet fog adni a kislányának!
- Kislány! - Kiáltott fel az orvos.
- Óó!!! - Mira megkönnyebbülten nézte, ahogy a kislányát megmosdatják, és bebugyolálják abba az édes kis puha kék takaróba, amit Mira vett abból a boltból, ahol Rosalyával jártak még anno.
- Milyen szépséges kis hercegnő vagy! - Mira elmosolyodott és kimorzsolt még egy-két könnyen a szemén, mielőtt végleg kiszáradt volna.
- Mi legyen a neve?
- Lucy.
- Lucy Mayer?
- Lucy Rosalya Blue... Vagyis Mayer.
- Biztos ebben?
- Igen, teljesen biztos vagyok ebben!
- Rendben. - mosolyodott el. - Akkor Lucy Rosalya Mayer. Magukra hagyjam?
- Igen, megköszönném. Köszönöm!
- Rendben.
Minden orvos, ápolónő kifáradt a kórteremből és egyedül hagyták végre Lucyt és Mirát.
- Lucy... Kislányom! Milyen szépséges vagy! - mosolygott. - Olyan vagy, mint az anyám és Rosalya összegyúrva! Nagyon szeretlek! Te vagy a legdrágább kincsem, holtversenyben Rosalyával! - Mira elmosolyodott és kinézett az ablakon, azon gondolkodva, hol lehetsz én Rosalyám. - Látod őt Rosalya? Ő a kislányom! Lucy Rosalya a neve! - mosolyog. - Olyan porcelánbőre van, mint neked!
- Eh! - Lucy gügyögött és mosolygott. Mira visszamosolygott, erre pedig Lucy megsimította anyja arcát, mintha azt sugallná neki: Tudom, min mentél keresztül anya, ott voltam veled.
- Gyönyörű kislány, ugye Rosa? - mosolyog. - Ha elég nagy leszel... - mondja Lucynek. - Elmondom majd, ki is volt az a Rosalya, Castiel, Edward, Dai, Naoko, Janako, Kazuharu, mindenkiről elmesélek mindent! Mindent... - Mira homlokon csókolta kislányát, és addig tartotta, míg el nem aludt, közben egy olyan altatót énekelt, amit nem is ismert.
- ,, Kicsi lány, aludj hát... Kicsi lány, én itt vagyok veled!
Kicsi lány, már nem megyünk sehová, itt vagyunk...
a szívedben, apád s anyád figyel reád! Óh kicsi lányka...
Ha nem leszünk, te akkor is mosolyogj! Kicsi lányka!
Annyira szeretünk... Kicsi lányka, mi itt leszünk mindig!
Kicsi lányka mi mind itt vagyunk veled! Bárcsak örökké
foghatnám kezed, örökké vigyáznánk reád! Kicsi lányka...!
Hmmmm.. Kicsi lányka... Hmmm... Kicsi... Kicsi lányka...
Mirának egyszerre olyan érzése lett, mint hogyha az elhunyt édesanyja vette volna át a testét néhány pillanatra, felnézett az égre, és azt a képet látta, amit még Edward fedezett fel.
- Köszönöm! Köszönöm...!
- Hát ennyi volt dióhéjban. - Jelentette ki Mira.
- Dióhéjban?
- Te akartál hosszú mesét!
- Mindenesetre tetszett! - mosolygott.
- Becsukom az ablakot, kezd hűvös-
- Anya ne!
- Meg akarsz fázni?
- Ne csukd be kérlek! Már majdnem elaludtam...
- Jaj de kis hazudós vagy! - felnevet. - Amikor mesélek, akkor bezzeg törökülésben kiguvadt szemekkel figyelsz, mi lesz a következő szó, amit kiejtek a számon!
- Akkor se csukd be!
- Miért ilyen fontos?
- Egy: mert szeretem hallani a szelet, kettő: mert ha kinézek az ablakon Mamát és Papát látom, ahogy te is mondtad az előbb!
- Akkor is látod a mamát és a papát, amikor csukva van az ajtó.
- Nem is.
- De is.
- Nem!
- De!
- NEM!
- DE!
- Nem igaz!
- Rosalya!
Lucy komolyan nézett Mirára, aztán elmosolyodott és elnevette magát.
- Most meg mi van? - Kérdezett vissza dühösen Mira.
- Így még sose hívtál!
- Rendben kisokos, de a mamát és papát így is úgy is látod!
- Hát ez az! Ezért hagyd nyitva.
- De... Te most direkt bosszantasz fel?
- Hmm... Nyem!
- Hm... Oké... Védd magad! - Mira elkezdte Lucy hasát csiklandozni, amit Lucy hatalmas nevetésekkel és horkantásokkal díjazott.
- Akkor is becsukom.
- Anyaaaaa!!!
- De akkor vedd fel a pulcsimat.
- Nem akarom!
- Az miért nem jó?
- Mert piros!
- Komolyan?
- Igen!
- Az sem érdekel, hogy Rosalyától kaptam?
Lucy kikapta anyja kezeiből a piros pulcsit és belebújt.
- Anya, megvan még az a levél, amit Rosalyától kaptál?
- Megvan.
- Otthon?
- Igen, elzártam a fiókomba.
- Hogy-hogy még nem meséltél nekem Rosalyáról?
- Azt gondoltam... Még nem állsz erre készen.
- És apa?
- Castielre gondolsz?
- Igen.
- Ő már... Egy... Egy éve halott...
- Apa... - Lucynek a hangja egyre vékonyabb kezdett lenni, aztán elsírta magát.
- Kislányom...! - Vigasztalta Mira Lucyt.
- Aztán... Mi történt?
- Aznap halt meg... Mikor Először láttam újra őt. Akkor te a barátnőidnél aludtál.
- Linánál?
- Gondolom.
- Honnan tudod?
- Volt egy nagyon fontos megbeszélése New Yorban a főnökömnek, és el kellett mennem vele. Cigarettáért mentem le a közértbe, és hihetetlen, de... Találkoztam Castiellel.
- Mit mondott neked apa?
- Egy darabig csak néztük egymást, le voltunk sokkolva. Odalépett hozzám és átölelt, én a vállán sírtam, ő pedig a fejemet csókolgatta. Aztán sétáltunk az utcán szótlanul, majd kinyögte, hogy bocsássak meg neki, amiért anno otthagyott, mert nem akart ő elhagyni minket, csak az bántotta, hogy nem bíztam benne. Kiderült, hogy befutottak, de csak Japánban lettek híresek.
- Akkor mit keresett New York-ban? - Kérdezte mit sem értve Lucy.
- Azt mondta, hogy feloszlottak.
- Szegénykéim! - Sajnálkozott Lucy.
- New York-ban akart új életet kezdeni. Keresett minket Japánban, és Washingtonban is egy év múlva miután elhagyott, de nem talált meg minket. Most, hogy ,,rám talált'' új életet akart velünk kezdeni. Aztán megkért, hogy had lásson téged.
- Apa látni akart? - Ragyogott fel a szeme Lucynek.
- Igen.
- És te... Te nem engedted neki?! - Lucyn látszott, hogy mennyire is haragudott most az anyjára.
- É... Én engedtem neki!
- Akkor miért nem találkoztunk?
- Mert ahhoz a Hotelhez igyekeztünk ahol aznap este megszálltam. Castiel fel akart jönni hozzám, de a közértben hagytam a táskámat. Ezért hát vissza igyekeztünk a közértbe, és már majdnem odaértünk, de akkor egy kamion ütközött nekünk.
- Apa... Nem élte túl...?
- Sajnos nem...
- Utálom a béna kamionokat!!!
- Én sem szeretem a kamionokat. Jé, ez fura...
- Mi történt?
- Nem látod? Egyszer csak... Elkezdett megint havazni! - lepődött meg. - Csak úgy!
- Ez nagyon érdekes.
- Milyen erősen esik! Most már becsukom az ablakot, jó?
- Jó. - Lucy bólintott.
- Mekkora vihar...
- Ne tereld el a szót, kérlek anya...!
- Igazad van.
- Anya...
- Igen?
- Azt kívánom, bárcsak hárman lehettünk volna.
- Még egy... Képem sincs róla...
Mira belegondolt mi mindent átélt Castiellel, és még csak egy képe sincs róla, ezért elfogta a sírás, a szája elé tette a kezét és elfordult, hogy Lucy ne lássa őt ilyen állapotban, de a kislány hamar észrevette.
- Anya, nem kell sírnod, nem a te hibád.
- Én nem azért... Igazad van kicsim... - Mira homlokon csókolta Lucyt és becsukta a szemeit, mint amikor Castiel csókolta az ő homlokát. Mira megnyugtatásként elénekelte azt a kis szokatlan altató dalt Lucynek, amit még újszülött korában énekelt. Miután Lucy elaludt, Mira lesétált a rendelőnél álló hölgyhöz, és megkérdezte:
- Elnézést, nem tud nyitva a közelben egy dohányboltról?
- De, innen 10 kilométerre van csak nyitva.
A hölgy elmagyarázta Mirának, hogy hogy juthat oda, és utána Mira elindult az autójával. Mira levágta az utat, mert sietett vissza, és egy földúton találta magát.
- Eltévedtem volna? - Kérdezte Mira magától. Mira szépen nyugodtan vezetett amikor...
.
.
.
.
.
,, Hmmmm.. Kicsi lányka... Hmmm... Kicsi... Kicsi lányka... ''
,, ...Ui: Van még egy kép a levélben, ez az egyetlen példány, szeretném neked adni! :) ...Nagyon szeretlek Mira!''
- Mira... Nagyon kedves vagy! - motyogta a kisfiú.
- Te meg vicces! - magyarázta a kislány. - De miért mondod ezt?
Ekkor a kisfiú egy puszit adott a kislánynak a szájára. És elmosolyodott.
- Gyere picim! Megyünk haza! - Kiáltotta a kisfiú anyja.
- De én még játszani akarok Mirával! - Kényeskedett a kisgyermek.
- Majd holnap játszol vele! - Nyugtatta meg az édesen csengő hang.
- Menj nyugodtan! - mosolyogott Mira.
- Szia Mira!
- Szia Castiel...!
VÉGE...
,, ...Ui: Van még egy kép a levélben, ez az egyetlen példány, szeretném neked adni! :) ...Nagyon szeretlek Mira!''
- Mira... Nagyon kedves vagy! - motyogta a kisfiú.
- Te meg vicces! - magyarázta a kislány. - De miért mondod ezt?
Ekkor a kisfiú egy puszit adott a kislánynak a szájára. És elmosolyodott.
- Gyere picim! Megyünk haza! - Kiáltotta a kisfiú anyja.
- De én még játszani akarok Mirával! - Kényeskedett a kisgyermek.
- Majd holnap játszol vele! - Nyugtatta meg az édesen csengő hang.
- Menj nyugodtan! - mosolyogott Mira.
- Szia Mira!
- Szia Castiel...!
VÉGE...
...Vagy... mégsem...? (*.*) (^.^)
2015. július 28., kedd
Jelentkezzetek ide, jó kis csoportok! ;)
https://www.facebook.com/groups/493086934093475/879950418740456/?notif_t=group_comment
https://www.facebook.com/groups/517038005108671/?fref=ts
https://www.facebook.com/groups/1376113945968737/?fref=ts
https://www.facebook.com/groups/517038005108671/?fref=ts
https://www.facebook.com/groups/1376113945968737/?fref=ts
Viszlát Castiel avagy a kisbaba...
26.RÉSZ
- Mira... Tudom, hogy terhes vagy.
Mira lélegzetét elfojtva, tágra nyílt szemekkel várta, hogy Castiel felnevessen, mintha csak tréfált volna, de Castiel komolyan nézett rá, ami azt jelentette, hogy Castiel megtudta... De vajon honnan? Gondolta Mira.
- Miért nem mondtad el? - Vonta kérdőre Castiel Mirát.
- Nem... Nem akartam... Nem akartam, hogy elhagyj! - Kiáltotta Mira.
Castiel kiszállt az ágyból és öltözködni kezdett.
- Castiel, hová mész?
- Jó éjszakát Mira!
És Castiel ezzel a pár szóval kisétált Mira életéből. Mira úgy gondolta, hogy holnapra úgyis megnyugszik, és nyugodt szívvel elaludt.
- MÁSNAP -
Mira felkelt, és elment lefürödni az izzasztó este után, majd két fonatot csinált a füle mentén és összefogta a haját, a lehető legcsinosabban akart kinézni, hátha Castiel beugrik reggel az élvezetes éjszaka után.
- Edward! Ébresztő! Fél nyolcra az okmányirodában kell érnünk!
- Kelek már!
Mira lement a konyhába és készített reggelit, megvárta Edwardot is. Ameddig Edward evett, addig átnézte a házat, hogy hová tűnhetett Castiel. Megpróbálta felhívni, de nem sikerült. Felszaladt a szobájába, és a ruhája alá vett egy pólót, mert nyilvánvaló, hogy Castiellel ma már nem fog találkozni.
Ezek utána pedig elindultak együtt az okmányirodában, hogy elintézhessék a költözést.
- ROSALYÁNÁL -
Rosalya egy kedves idős fiatal stewardess hangjára ébredt.
- Jó reggelt kisasszony!
Rosalya ásított egy hatalmasat és kinyitotta szemeit.
- Jó reggelt! - Rosalya kinézett az ablakon, és meglepődötten figyelte a környezetét, aztán eszébe jutott Helena, akivel az este utazott.
- Elnézést, nem látta a hölgyet, aki mellettem ült? - Kérdezte aggódva Rosalya.
- Hölgyet? Sajnálom, nem láttam, de most már itt az idő, hamarosan leszállunk. - A stewardess rámosolygott utoljára Rosalyára és elment. Rosalya pedig azon gondolkozott, hogy hová tűnhetett Helena. Csak képzeltem volna az egészet? Vagy csak álmodtam...? Nem... Nem hiszem el, hogy csak álmodtam... Ahhoz ez túl valósághű volt, végül is, még mindig üres a mellettem lévő szék, biztos mindjárt előkerül! Gondolta.
- Elnézést, nem látott egy vöröses hajú korombeli lányt mellettem? - Kérdezte Rosalya az egyik utastól.
- Sajnálom, nem figyeltem, de szerintem senki se ült ott. - Válaszolta az utas.
- Köszönöm... - Rosalya ezt roppant érdekesnek találta.
Miután leszállt a repülő Rosalya álláshirdetéseket keresgélt egy amerikai újságban, azt se tudta, hol fog aznap aludni, kétségbe volt esve, elvégre senkit sem ismert. Igaz, maradt még pár Yen-je, de rá kellett jönnie, hogy Washingtonban nem fog valami sokra menni Yen-nel, keresett egy pénzváltót és átváltotta az összes pénzét dollárra, de hát 54 dollárral nem fog megélni, tudta ő is.
- Sorry, uhm... - dadogta Rosalya egy járókelőnek.
- Miss, lost? - Kérdezte az ember.
- Sorry? - kérdezett vissza.
- You speak English?
- Uhm....
- Are you Japanese?
- Yes!!!
- What are you doing here?
- Sorry, i do not undertand...
- Ok, good by. - elment.
- Most mit csináljak...?
- MIRÁNÁL -
Mira és Ed kiszálltak a taxiból és kifizették a sofőrt, egymásra néztek és vettek egy mély levegőt.
Mira kinézett az ablakon és elmosolyodott, Edward ettől pedig megnyugodott.
- Hiányozni fog Japán. - Mondta Ed reménykedve, hogy valami csoda folytán itt maradhatnak. - Ráadásul nem is tudok angolul!
- Akkor majd megtanítalak. Nem hiszem el, hogy nem tudsz angolul. Két éve tanulsz!
- Én nem vagyok akkora stréber, mint te, hogy megtanuljak két év alatt folyékonyan egy idegen nyelvet! Még írni sem tudok rendesen!
- Ohh, hagyd már abba! Ne nyafogj!
Mira megfogta Edward kezét és benyitottak az okmányirodába, vártak egy pár percet, míg behívták őket, és aztán bementek a nagyszobába, hogy elintézzék a költözést.
- Jó napot! - Köszönt egy nagy hangú férfi, amint belépett Mira és Edward.
- Jó napot! - Hajoltak meg mindketten.
- Mira és Edward Blue?
- Igen. - Válaszolt Mira.
- Mira Blue kisasszony, szeretnék mondani magának pár szót.
- Menj ki Ed. - Mira Edwardra pillantott és kiküldte őt.
- Mira Blue kisasszony, vagy mondjam, hogy Ráhel Mayer kisasszony?
- A Mira Blue is megfelel.
- Szóval, maga ugye még nem múlt el 18 éves?
- Ami azt illeti, de.
- Az igazi születése szerint maga még nem.
- Az igazi születésem szerint? - Kérdezett meglepődve.
- Igen.
- Sajnálom, nem tudok arról, hogy a kettő különbözne.
- Már pedig különbözik.
Az úr átadott egy papírt Mirának, ő pedig meglepődve nézte a papírt.
- Sa... Sajnálom, nem tudtam. - Dadogta Mira.
- Hogy-hogy nem tudta? Hiszen elküldtük önnek az örökbefogadási papírt, vagy nem?
- De... Igen, csak nem írt erről. - Dadogta Mira ismét.
- Elhozta magával?
Mira átnyújtotta a levelet, és az okmányirodás meglepettem olvasta.
- Hát ez különös... - Állapította meg az úr. - De erről eltekintve, maga még mindig kiskorú.
- Igen, de hamarosan ténylegesen betöltöm a tizennyolcat!
- Ne aggódjon, tisztában vagyok vele. De ameddig nem töltötte be, sajnálatos módon addig nem tarthat igényt egy szintén kiskorú gyermekre.
- E... El akarják tőlem venni Edwardot?! - Akadt ki Mira.
- Igen, de amúgy sem maradhatott volna önnel.
- Már miért ne?
- Mert maga és Edward Blue nem vér szerinti rokonok, örökbe se fogadhatná, mivel magának nincs saját kereslete, illetve nincs, aki megkereshetné maguknak a megfelelő keresletet, hogy nevelhessen egy gyermeket.
- Szóval azért, mert nincs férjem, nem is lehetek az öcsémmel?
- Nem az öccse.
- De... Jó... Nem vér szerinti, de ha most megkérdeznénk Edwardot, ő is azt mondaná, hogy a nővére........ - Mira elgondolkodott azon, mit is mondott neki tegnap... ,, Nem vér szerinti!!!'' és lélegzet elfojtva nézett maga elé.
- Pár nap múlva, amint betölti a 18-at, dönthet arról, hogy vissza-e akar költözni Japánba, vagy sem, de addig az kell tennie, amit elrendeltek.
- Edward és én hol fogunk lakni...? - Kérdezte aggódva Mira.
- Egy állami nevelő intézetben.
- Árvaházban?! - kiáltotta.
- Igen, de maga csak pár napig, amíg nagykorúvá nem válik.
- De... Edwardot ki fogják csinálni!!!
- Ne aggódjon, nem olyan rossz az állami neveltetés.
- Nem tehetünk mégis valamit? - aggodalmaskodott.
- Sajnálom, de nem. - Mondta az ürge megértő hangon.
- Ed...
- ROSALYÁNÁL -
- Rosalya!!! - kiáltotta egy ismerős hang.
Rosalya a háta mögé nézett és meglátta az aggódó Helenát.
- Helena! - kiáltotta.
- Ó Rosa! - Helena melegen átölelte és a nevét mondogatta. - Miért nem vártál meg? Hol voltál?!
- Te hol voltál! Mindenki azt mondta, hogy nem ült mellettem senki!
- Nem melletted ültem, mivel nem bírtalak ki! Tudtad, hogy mikor alszol karmolászol?
- Jaj Helena! Annyira megijedtem! - átölelte.
- Gyere, menjünk az új lakásomba! - mosolygott.
- Rendben!
- AZ ÚJ LAKÁSBAN -
- Milyen kis otthonos! - kiáltott Rosa.
- Köszönöm! Tetszik, ahogy berendeztem?
- Nagyon!!!
- Ez a nappali. Van két fürdőszoba, de csak az egyikben van wc, van egy külön wc és négy hálószoba.
- Ez így nem baromi drága?
- De! - vigyorgott. - Megmutatom a szobámat!
- Rendben!
Rosa és Helena felmentek az emeletre.
Mielőtt bementek volna Helena szobájába valami történt...
- Hellóka...
Rosalya egy hatalmasat kiáltott és fejbe rúgta az idegent, Helena pedig felnevetett.
- Ezt miért csináltad? - Kérdezte Helena mosolyogva.
- Ki... Ki... Ki... Ki ez?! - Dadogta Rosalya a félelemtől.
- Jeff. ,,Gyilkos Jeff...'' Velünk lakik.
- Miért ijesztett meg?! És miért forognak a szemei vérben?!
- Mert igazi videójáték őrült, és mert folyton azt játssza, hogy ő egy gyilkos, aki láthatatlan vagy mi, valami buta játékból. Amikor japánban átjött hozzám és a családomhoz, állandóan kukkolt, de mindig fejbe rúgtam, szóval már megszokta.
- Ezt miért csináltad...? - kérdezte Jeff.
- Wáááá!!!
Rosalya ismét fejbe rúgta Jeffet, aki megint megint elájult.
- Hogy kelt fel ilyen gyorsan?
- Mondtam, már megszokta, na de menjünk már a szobámba!
Helena elhurcolta Rosát a szobájába, Rosalya pedig csak tátotta a száját.
- Nem ilyenre számítottam... - Bámulta Rosa a kifinomult szobát.
- Miért, milyenre?
- Gyerekesebbre.
- Oh... - mosolygott Helena. - Gyere velem!
- Hová?
Helena nem válaszolt csak megfogta Rosalya kezét és amikor egy titkos kis ajtóhoz értek befogta a szemét.
- Három... Kettő... Nyisd! - kiáltotta Helena és levette a kezét Rosa szeméről.
- Tetszik? Terasza is van! - vigyorgott Helena.
- Nagyon szép szoba! - mosolygott Rosa.
- A tiéd!
- Az enyém...?
- Igen! Tetszik?
- Tetszik hát! - kiáltott Rosa és az ágyára ugrott.
- Ez volt a vendégszoba, most pedig a tiéd, ha átakarod rendezni, nyugodtan.
- Kö... Köszönöm, de én nem maradok...
- Nem maradsz? - Elszomorodott Helena.
- Nem... Nem szeretnék a terhetekre lenni, de ma itt alszom, ha nem baj.
- Miért nem maradsz?
- Mondtam már, nem szeretnék a terhetekre lenni.
- Nem leszel!!! - mosolygott Helena. - Szeretném, hogy maradj!
- Nagyon kedves vagy, de tényleg... De én...
Ekkor egy fiú lépett ki a Rosalya szobájával szemben levő szobából.
- Sziasztok lányok! - köszönt az ismeretlen fiú.
Rosalya megszeppenve állt.
- Habár... Maradhatok egy kicsivel többet...
- MIRÁNÁL -
- Még egy kérdésem lenne... - Mondta kétségbeesve Mira.
- Igen?
- Nekem nagyon fontos lenne, hogy maradjak Japánban, ugyanis felvettek egy nagyon jó egyetemre!
- Kisasszony... - komolyan nézett az úr. - Döntse el, hogy mit szeretne kezdeni az életével.
- Rendben, mikor indulhatok az öcsémmel?
- Három órára foglaltuk önöknek a repülőjegyet.
- Ezekszerint még öt napunk és három óránk van búcsúzkodásra.
- Igen.
- Akkor indulnánk is.
- Viszontlátásra.
- Viszontlátásra! Ó, van még valami. A bútorokkal és a házzal mi lesz?
- A végrendelet alapján arra jutottunk, hogy minden eladunk, és bankba tesszük, de ne aggódjon, miután nagykorúvá válik, és kénytelen lesz elhagyni az árvaházat, biztosítottunk magának egy renden lakást Fort Washingtonba, az árvaház onnan 25 percre lesz autóval.
- Remek... Köszönöm...
- Egy gyakornoki állást találtunk magának, viszonylag jól fizetnek. Ha elvállalja, elvállalja, ha nem, nem.
- Köszönöm... Viszontlátásra...!
Mira és Edward beültek a kint váró taxiba és hazafelé indultak, hogy elköszönhessenek a barátaiktól. Mira arra gondolt, hogy minden erőfeszítése hiába volt... Hiába tanult olyan jól... Habár... Vannak olyan egyetemek, ahová a este is belehet járni! Hát ez remek! Csak... mi lesz a kisbabával? Mira tudta jól, hogy amint megszületik a kisbaba, keresztet vethet az egyetemnek... Ráadásul ott van Castiel! Egy menő bandában játszik! Nem lesz ideje Mirára és a kicsire. Azt sem biztos, hogy ő ezt akarja... Az egyetlen mentsvára Mirának Rosalya! Mira amint hazaért elvitte Edwárdot a barátaihoz, hogy elköszönhessen tőlük, utána pedig megpróbálta felhívni Rosalyát a vezetékes telefonján, de nem sikerült. Mira nem értette miért nem, aztán megpróbálta még egyszer, de most a mobiltelefonján, és bedugta a fülesét, hogy halljon is valamit, ugyanis nem valami hangos a telefonja. De... nem erre számított...
- Szia Rosa! Miért nem veszed fel a telefont? - kérdezte aggódva a mobiltelefonjába.
- Halló? Ki az? - kérdezett bele egy idősebb nő.
- Bocsánat, Mira Blue vagyok, jó számot hívtam? Rosalyát keresem, a volt osztálytársa vagyok.
- George gyere ide! - kiáltotta a nő a telefontól kicsit messzebb. - Mi az? - kérdezett vissza egy idősebb férfi a telefontól távolabb. - Egy lány van a telefonban, aki Rosalyát keresi!!! - kiáltotta a nő. - Megyek már! - Kiáltotta a férfi.
- Bocsánat, kivel beszélek?
- Rosalya anyukája vagyok, tudsz valamit a kislányomról? - Kérdezte aggódva a nő.
- Tessék?! - Kérdezett vissza mit sem értve Mira.
- Jó napot! Rosalya apukája vagyok... - lihegte a férfi. - Ne haragudj, tudsz valamit a kislányunkról?
- Tessék?! Semmit sem értek! Hol van Rosalya?!
- Te sem tudod hol van?
- Nem, de miért, mi történt?
- Rosalyával összevesztünk tegnap, felkapta a vizet, elvitte minden megspórolt készpénzét, itt hagyta a hitelkártyáját, rendelt magának egy repülőjegyet és itt hagyott minket! Nem mondta, hogy hová ment, és nem tudtuk kideríteni, azt reméltük tudja valaki, hogy hová ment, de senki se tudja...
- Felkapta a vizet?! Tessék?! Mi... Miért mi történt? Összeveszett a szüleivel? Magukkal? Nem mesélte Rosa, hogy bármi baja is lenne, miért veszett össze magukkal?
- Találtunk a kukájában egy... egy... egy...
- Mit?! Mi?! Ú-risten!!! Mit?! Kérem mondja már!!! - Üvöltött Mira a telefonba.
- EKÖZBEN ROSALYÁNÁL -
- Szia, mi a neved? - Kérdezte a szőke hajú adonisz Rosalyát.
- Nekem? Rosalya... - Mondta Rosalya csávosan a fiúnak.
- Szép neved van!
- Köszi szépen! - kacsintott.
- Itt fogsz lakni?
- Igen. - mosolygott.
- Az tök jó lesz!
- Köszönöm!
- Hát én most... Megyek...
- Szia!
- Később ütközünk!
A szőke hajú fiú rámosolygott Rosalyára és bement a szobájába, Rosalya pedig azon gondolkodott, vajon hogy hívják a fiút.
- A neve Nataniel. - Mosolygott Helena.
- Hangosan gondolkodtam?!
- Mi? Nem. Miért...? Tetszik...?
Helena huncutul mosolygott és harapdálta az alsó ajkait.
- Nem!
- Jaj hagyd már! Akkor miért vagy ilyen vörös?
- Ne kérdezgess annyit... Szerintem neked tetszik! Te vagy a vörös!!! - Habogta Rosalya közben egyre vörösebb és vörösebbé vált.
- Hát jó... Én most magadra hagylak... Ha netán átszeretnél menni Natanielhez menj csak nyugodtan... - mosolygott.
- Nem fogok!!! - akadt ki Rosalya. - Nekem egyáltalán nem tetszik!!!
- Csak szólok, hogy Natanielnek csak a teste néz ki jól, belülről egy kuka!
- Úgy érted, hogy buta?
- Nem, csak eszméletlenül beképzelt!
- Nem tűnik beképzeltnek... - mosolygott. - És szerintem én jobb csaj vagyok, mint ő jó pasi.
- Ha belegondolok... Nem lesz baj ezzel a beképzeltégességes dologgal. - nevetett.
- Úgy érted, hogy beképzelt vagyok?
- Szia! - elrohant.
- Szia! - nevetett.
Rosalya besétált az új szobájába. ... Mi lehet most Japánban...? Anyuval...? Apuval...? Castiellel...? És... És Mirával...? Mi lesz, ha kideríti? Örökre megfog utálni! Gondolta... Rosalya el kezdett kipakolni, ezután befeküdt az ágyába, és megpróbált pihenni egy kicsit, de nem sikerült neki, mivel valaki nem hagyta... A hasára tette az egyik kezét, a másikat pedig a szájára, hogy nehogy meghallják őt a többiek. Erős fájdalmai kezdtek még erősebbé válni, majd még erősebbé, végül kicsordultak könnyei a fájdalomtól.
- MIRÁNÁL -
Mira hangját elfojtotta a férfi dadogó hangja, attól tartott, hogy valami komoly baja van Rosalyának, erősen remélte, hogy csak valami kisebb dolgon kapták fel a szülei a vizet... De akkor meg... Miért ment el? Ez egyáltalán nem vall rá! Miért nem jött át hozzám? Miért ment el? Hová ment? Nem értek semmit! Nem vesztünk össze! Vagy... Vagy mégis...? Megbántottam valamivel? Gyerünk Mira! Gondolkozz!!! Mit mondtál neki?! Miattam ment el?! Gyerünk!!! Gyerünk!!! Mit mondhattam neki?! Az se biztos, hogy miattam ment el! Lehet, hogy Castiel bántotta meg? Nem hiszem el! Nem mehetett el! Akkor biztosan elmondta volna! Vagy legalább figyelmeztetett volna! Kérlek George! Mondd már! Gondolta Mira.
- Egy... - dadogta a férfi, de ekkor átvette a telefont az idősebb nő, aki Rosalya anyukája volt, és remegő hangon azt mondta: - Egy terhességi tesztet! A kislányunk terhes lett!!!
- Ro... Ro... Rosalya?!
26.RÉSZ VÉGE!
Mira lélegzetét elfojtva, tágra nyílt szemekkel várta, hogy Castiel felnevessen, mintha csak tréfált volna, de Castiel komolyan nézett rá, ami azt jelentette, hogy Castiel megtudta... De vajon honnan? Gondolta Mira.
- Miért nem mondtad el? - Vonta kérdőre Castiel Mirát.
- Nem... Nem akartam... Nem akartam, hogy elhagyj! - Kiáltotta Mira.
Castiel kiszállt az ágyból és öltözködni kezdett.
- Castiel, hová mész?
- Jó éjszakát Mira!
És Castiel ezzel a pár szóval kisétált Mira életéből. Mira úgy gondolta, hogy holnapra úgyis megnyugszik, és nyugodt szívvel elaludt.
- MÁSNAP -
Mira felkelt, és elment lefürödni az izzasztó este után, majd két fonatot csinált a füle mentén és összefogta a haját, a lehető legcsinosabban akart kinézni, hátha Castiel beugrik reggel az élvezetes éjszaka után.
- Edward! Ébresztő! Fél nyolcra az okmányirodában kell érnünk!
- Kelek már!
Mira lement a konyhába és készített reggelit, megvárta Edwardot is. Ameddig Edward evett, addig átnézte a házat, hogy hová tűnhetett Castiel. Megpróbálta felhívni, de nem sikerült. Felszaladt a szobájába, és a ruhája alá vett egy pólót, mert nyilvánvaló, hogy Castiellel ma már nem fog találkozni.
Ezek utána pedig elindultak együtt az okmányirodában, hogy elintézhessék a költözést.
- ROSALYÁNÁL -
Rosalya egy kedves idős fiatal stewardess hangjára ébredt.
- Jó reggelt kisasszony!
Rosalya ásított egy hatalmasat és kinyitotta szemeit.
- Jó reggelt! - Rosalya kinézett az ablakon, és meglepődötten figyelte a környezetét, aztán eszébe jutott Helena, akivel az este utazott.
- Elnézést, nem látta a hölgyet, aki mellettem ült? - Kérdezte aggódva Rosalya.
- Hölgyet? Sajnálom, nem láttam, de most már itt az idő, hamarosan leszállunk. - A stewardess rámosolygott utoljára Rosalyára és elment. Rosalya pedig azon gondolkozott, hogy hová tűnhetett Helena. Csak képzeltem volna az egészet? Vagy csak álmodtam...? Nem... Nem hiszem el, hogy csak álmodtam... Ahhoz ez túl valósághű volt, végül is, még mindig üres a mellettem lévő szék, biztos mindjárt előkerül! Gondolta.
- Elnézést, nem látott egy vöröses hajú korombeli lányt mellettem? - Kérdezte Rosalya az egyik utastól.
- Sajnálom, nem figyeltem, de szerintem senki se ült ott. - Válaszolta az utas.
- Köszönöm... - Rosalya ezt roppant érdekesnek találta.
Miután leszállt a repülő Rosalya álláshirdetéseket keresgélt egy amerikai újságban, azt se tudta, hol fog aznap aludni, kétségbe volt esve, elvégre senkit sem ismert. Igaz, maradt még pár Yen-je, de rá kellett jönnie, hogy Washingtonban nem fog valami sokra menni Yen-nel, keresett egy pénzváltót és átváltotta az összes pénzét dollárra, de hát 54 dollárral nem fog megélni, tudta ő is.
- Sorry, uhm... - dadogta Rosalya egy járókelőnek.
- Miss, lost? - Kérdezte az ember.
- Sorry? - kérdezett vissza.
- You speak English?
- Uhm....
- Are you Japanese?
- Yes!!!
- What are you doing here?
- Sorry, i do not undertand...
- Ok, good by. - elment.
- Most mit csináljak...?
- MIRÁNÁL -
Mira és Ed kiszálltak a taxiból és kifizették a sofőrt, egymásra néztek és vettek egy mély levegőt.
Mira kinézett az ablakon és elmosolyodott, Edward ettől pedig megnyugodott.
- Hiányozni fog Japán. - Mondta Ed reménykedve, hogy valami csoda folytán itt maradhatnak. - Ráadásul nem is tudok angolul!
- Akkor majd megtanítalak. Nem hiszem el, hogy nem tudsz angolul. Két éve tanulsz!
- Én nem vagyok akkora stréber, mint te, hogy megtanuljak két év alatt folyékonyan egy idegen nyelvet! Még írni sem tudok rendesen!
- Ohh, hagyd már abba! Ne nyafogj!
Mira megfogta Edward kezét és benyitottak az okmányirodába, vártak egy pár percet, míg behívták őket, és aztán bementek a nagyszobába, hogy elintézzék a költözést.
- Jó napot! - Köszönt egy nagy hangú férfi, amint belépett Mira és Edward.
- Jó napot! - Hajoltak meg mindketten.
- Mira és Edward Blue?
- Igen. - Válaszolt Mira.
- Mira Blue kisasszony, szeretnék mondani magának pár szót.
- Menj ki Ed. - Mira Edwardra pillantott és kiküldte őt.
- Mira Blue kisasszony, vagy mondjam, hogy Ráhel Mayer kisasszony?
- A Mira Blue is megfelel.
- Szóval, maga ugye még nem múlt el 18 éves?
- Ami azt illeti, de.
- Az igazi születése szerint maga még nem.
- Az igazi születésem szerint? - Kérdezett meglepődve.
- Igen.
- Sajnálom, nem tudok arról, hogy a kettő különbözne.
- Már pedig különbözik.
Az úr átadott egy papírt Mirának, ő pedig meglepődve nézte a papírt.
- Sa... Sajnálom, nem tudtam. - Dadogta Mira.
- Hogy-hogy nem tudta? Hiszen elküldtük önnek az örökbefogadási papírt, vagy nem?
- De... Igen, csak nem írt erről. - Dadogta Mira ismét.
- Elhozta magával?
Mira átnyújtotta a levelet, és az okmányirodás meglepettem olvasta.
- Hát ez különös... - Állapította meg az úr. - De erről eltekintve, maga még mindig kiskorú.
- Igen, de hamarosan ténylegesen betöltöm a tizennyolcat!
- Ne aggódjon, tisztában vagyok vele. De ameddig nem töltötte be, sajnálatos módon addig nem tarthat igényt egy szintén kiskorú gyermekre.
- E... El akarják tőlem venni Edwardot?! - Akadt ki Mira.
- Igen, de amúgy sem maradhatott volna önnel.
- Már miért ne?
- Mert maga és Edward Blue nem vér szerinti rokonok, örökbe se fogadhatná, mivel magának nincs saját kereslete, illetve nincs, aki megkereshetné maguknak a megfelelő keresletet, hogy nevelhessen egy gyermeket.
- Szóval azért, mert nincs férjem, nem is lehetek az öcsémmel?
- Nem az öccse.
- De... Jó... Nem vér szerinti, de ha most megkérdeznénk Edwardot, ő is azt mondaná, hogy a nővére........ - Mira elgondolkodott azon, mit is mondott neki tegnap... ,, Nem vér szerinti!!!'' és lélegzet elfojtva nézett maga elé.
- Pár nap múlva, amint betölti a 18-at, dönthet arról, hogy vissza-e akar költözni Japánba, vagy sem, de addig az kell tennie, amit elrendeltek.
- Edward és én hol fogunk lakni...? - Kérdezte aggódva Mira.
- Egy állami nevelő intézetben.
- Árvaházban?! - kiáltotta.
- Igen, de maga csak pár napig, amíg nagykorúvá nem válik.
- De... Edwardot ki fogják csinálni!!!
- Ne aggódjon, nem olyan rossz az állami neveltetés.
- Nem tehetünk mégis valamit? - aggodalmaskodott.
- Sajnálom, de nem. - Mondta az ürge megértő hangon.
- Ed...
- ROSALYÁNÁL -
- Rosalya!!! - kiáltotta egy ismerős hang.
Rosalya a háta mögé nézett és meglátta az aggódó Helenát.
- Helena! - kiáltotta.
- Ó Rosa! - Helena melegen átölelte és a nevét mondogatta. - Miért nem vártál meg? Hol voltál?!
- Te hol voltál! Mindenki azt mondta, hogy nem ült mellettem senki!
- Nem melletted ültem, mivel nem bírtalak ki! Tudtad, hogy mikor alszol karmolászol?
- Jaj Helena! Annyira megijedtem! - átölelte.
- Gyere, menjünk az új lakásomba! - mosolygott.
- Rendben!
- AZ ÚJ LAKÁSBAN -
- Milyen kis otthonos! - kiáltott Rosa.
- Köszönöm! Tetszik, ahogy berendeztem?
- Nagyon!!!
- Ez a nappali. Van két fürdőszoba, de csak az egyikben van wc, van egy külön wc és négy hálószoba.
- Ez így nem baromi drága?
- De! - vigyorgott. - Megmutatom a szobámat!
- Rendben!
Rosa és Helena felmentek az emeletre.
Mielőtt bementek volna Helena szobájába valami történt...
- Hellóka...
Rosalya egy hatalmasat kiáltott és fejbe rúgta az idegent, Helena pedig felnevetett.
- Ezt miért csináltad? - Kérdezte Helena mosolyogva.
- Ki... Ki... Ki... Ki ez?! - Dadogta Rosalya a félelemtől.
- Jeff. ,,Gyilkos Jeff...'' Velünk lakik.
- Miért ijesztett meg?! És miért forognak a szemei vérben?!
- Mert igazi videójáték őrült, és mert folyton azt játssza, hogy ő egy gyilkos, aki láthatatlan vagy mi, valami buta játékból. Amikor japánban átjött hozzám és a családomhoz, állandóan kukkolt, de mindig fejbe rúgtam, szóval már megszokta.
- Ezt miért csináltad...? - kérdezte Jeff.
- Wáááá!!!
Rosalya ismét fejbe rúgta Jeffet, aki megint megint elájult.
- Hogy kelt fel ilyen gyorsan?
- Mondtam, már megszokta, na de menjünk már a szobámba!
Helena elhurcolta Rosát a szobájába, Rosalya pedig csak tátotta a száját.
- Nem ilyenre számítottam... - Bámulta Rosa a kifinomult szobát.
- Miért, milyenre?
- Gyerekesebbre.
- Oh... - mosolygott Helena. - Gyere velem!
- Hová?
Helena nem válaszolt csak megfogta Rosalya kezét és amikor egy titkos kis ajtóhoz értek befogta a szemét.
- Három... Kettő... Nyisd! - kiáltotta Helena és levette a kezét Rosa szeméről.
- Tetszik? Terasza is van! - vigyorgott Helena.
- Nagyon szép szoba! - mosolygott Rosa.
- A tiéd!
- Az enyém...?
- Igen! Tetszik?
- Tetszik hát! - kiáltott Rosa és az ágyára ugrott.
- Ez volt a vendégszoba, most pedig a tiéd, ha átakarod rendezni, nyugodtan.
- Kö... Köszönöm, de én nem maradok...
- Nem maradsz? - Elszomorodott Helena.
- Nem... Nem szeretnék a terhetekre lenni, de ma itt alszom, ha nem baj.
- Miért nem maradsz?
- Mondtam már, nem szeretnék a terhetekre lenni.
- Nem leszel!!! - mosolygott Helena. - Szeretném, hogy maradj!
- Nagyon kedves vagy, de tényleg... De én...
Ekkor egy fiú lépett ki a Rosalya szobájával szemben levő szobából.
- Sziasztok lányok! - köszönt az ismeretlen fiú.
Rosalya megszeppenve állt.
- Habár... Maradhatok egy kicsivel többet...
- MIRÁNÁL -
- Még egy kérdésem lenne... - Mondta kétségbeesve Mira.
- Igen?
- Nekem nagyon fontos lenne, hogy maradjak Japánban, ugyanis felvettek egy nagyon jó egyetemre!
- Kisasszony... - komolyan nézett az úr. - Döntse el, hogy mit szeretne kezdeni az életével.
- Rendben, mikor indulhatok az öcsémmel?
- Három órára foglaltuk önöknek a repülőjegyet.
- Ezekszerint még öt napunk és három óránk van búcsúzkodásra.
- Igen.
- Akkor indulnánk is.
- Viszontlátásra.
- Viszontlátásra! Ó, van még valami. A bútorokkal és a házzal mi lesz?
- A végrendelet alapján arra jutottunk, hogy minden eladunk, és bankba tesszük, de ne aggódjon, miután nagykorúvá válik, és kénytelen lesz elhagyni az árvaházat, biztosítottunk magának egy renden lakást Fort Washingtonba, az árvaház onnan 25 percre lesz autóval.
- Remek... Köszönöm...
- Egy gyakornoki állást találtunk magának, viszonylag jól fizetnek. Ha elvállalja, elvállalja, ha nem, nem.
- Köszönöm... Viszontlátásra...!
Mira és Edward beültek a kint váró taxiba és hazafelé indultak, hogy elköszönhessenek a barátaiktól. Mira arra gondolt, hogy minden erőfeszítése hiába volt... Hiába tanult olyan jól... Habár... Vannak olyan egyetemek, ahová a este is belehet járni! Hát ez remek! Csak... mi lesz a kisbabával? Mira tudta jól, hogy amint megszületik a kisbaba, keresztet vethet az egyetemnek... Ráadásul ott van Castiel! Egy menő bandában játszik! Nem lesz ideje Mirára és a kicsire. Azt sem biztos, hogy ő ezt akarja... Az egyetlen mentsvára Mirának Rosalya! Mira amint hazaért elvitte Edwárdot a barátaihoz, hogy elköszönhessen tőlük, utána pedig megpróbálta felhívni Rosalyát a vezetékes telefonján, de nem sikerült. Mira nem értette miért nem, aztán megpróbálta még egyszer, de most a mobiltelefonján, és bedugta a fülesét, hogy halljon is valamit, ugyanis nem valami hangos a telefonja. De... nem erre számított...
- Szia Rosa! Miért nem veszed fel a telefont? - kérdezte aggódva a mobiltelefonjába.
- Halló? Ki az? - kérdezett bele egy idősebb nő.
- Bocsánat, Mira Blue vagyok, jó számot hívtam? Rosalyát keresem, a volt osztálytársa vagyok.
- George gyere ide! - kiáltotta a nő a telefontól kicsit messzebb. - Mi az? - kérdezett vissza egy idősebb férfi a telefontól távolabb. - Egy lány van a telefonban, aki Rosalyát keresi!!! - kiáltotta a nő. - Megyek már! - Kiáltotta a férfi.
- Bocsánat, kivel beszélek?
- Rosalya anyukája vagyok, tudsz valamit a kislányomról? - Kérdezte aggódva a nő.
- Tessék?! - Kérdezett vissza mit sem értve Mira.
- Jó napot! Rosalya apukája vagyok... - lihegte a férfi. - Ne haragudj, tudsz valamit a kislányunkról?
- Tessék?! Semmit sem értek! Hol van Rosalya?!
- Te sem tudod hol van?
- Nem, de miért, mi történt?
- Rosalyával összevesztünk tegnap, felkapta a vizet, elvitte minden megspórolt készpénzét, itt hagyta a hitelkártyáját, rendelt magának egy repülőjegyet és itt hagyott minket! Nem mondta, hogy hová ment, és nem tudtuk kideríteni, azt reméltük tudja valaki, hogy hová ment, de senki se tudja...
- Felkapta a vizet?! Tessék?! Mi... Miért mi történt? Összeveszett a szüleivel? Magukkal? Nem mesélte Rosa, hogy bármi baja is lenne, miért veszett össze magukkal?
- Találtunk a kukájában egy... egy... egy...
- Mit?! Mi?! Ú-risten!!! Mit?! Kérem mondja már!!! - Üvöltött Mira a telefonba.
- EKÖZBEN ROSALYÁNÁL -
- Szia, mi a neved? - Kérdezte a szőke hajú adonisz Rosalyát.
- Nekem? Rosalya... - Mondta Rosalya csávosan a fiúnak.
- Szép neved van!
- Köszi szépen! - kacsintott.
- Itt fogsz lakni?
- Igen. - mosolygott.
- Az tök jó lesz!
- Köszönöm!
- Hát én most... Megyek...
- Szia!
- Később ütközünk!
A szőke hajú fiú rámosolygott Rosalyára és bement a szobájába, Rosalya pedig azon gondolkodott, vajon hogy hívják a fiút.
- A neve Nataniel. - Mosolygott Helena.
- Hangosan gondolkodtam?!
- Mi? Nem. Miért...? Tetszik...?
Helena huncutul mosolygott és harapdálta az alsó ajkait.
- Nem!
- Jaj hagyd már! Akkor miért vagy ilyen vörös?
- Ne kérdezgess annyit... Szerintem neked tetszik! Te vagy a vörös!!! - Habogta Rosalya közben egyre vörösebb és vörösebbé vált.
- Hát jó... Én most magadra hagylak... Ha netán átszeretnél menni Natanielhez menj csak nyugodtan... - mosolygott.
- Nem fogok!!! - akadt ki Rosalya. - Nekem egyáltalán nem tetszik!!!
- Csak szólok, hogy Natanielnek csak a teste néz ki jól, belülről egy kuka!
- Úgy érted, hogy buta?
- Nem, csak eszméletlenül beképzelt!
- Nem tűnik beképzeltnek... - mosolygott. - És szerintem én jobb csaj vagyok, mint ő jó pasi.
- Ha belegondolok... Nem lesz baj ezzel a beképzeltégességes dologgal. - nevetett.
- Úgy érted, hogy beképzelt vagyok?
- Szia! - elrohant.
- Szia! - nevetett.
Rosalya besétált az új szobájába. ... Mi lehet most Japánban...? Anyuval...? Apuval...? Castiellel...? És... És Mirával...? Mi lesz, ha kideríti? Örökre megfog utálni! Gondolta... Rosalya el kezdett kipakolni, ezután befeküdt az ágyába, és megpróbált pihenni egy kicsit, de nem sikerült neki, mivel valaki nem hagyta... A hasára tette az egyik kezét, a másikat pedig a szájára, hogy nehogy meghallják őt a többiek. Erős fájdalmai kezdtek még erősebbé válni, majd még erősebbé, végül kicsordultak könnyei a fájdalomtól.
- MIRÁNÁL -
Mira hangját elfojtotta a férfi dadogó hangja, attól tartott, hogy valami komoly baja van Rosalyának, erősen remélte, hogy csak valami kisebb dolgon kapták fel a szülei a vizet... De akkor meg... Miért ment el? Ez egyáltalán nem vall rá! Miért nem jött át hozzám? Miért ment el? Hová ment? Nem értek semmit! Nem vesztünk össze! Vagy... Vagy mégis...? Megbántottam valamivel? Gyerünk Mira! Gondolkozz!!! Mit mondtál neki?! Miattam ment el?! Gyerünk!!! Gyerünk!!! Mit mondhattam neki?! Az se biztos, hogy miattam ment el! Lehet, hogy Castiel bántotta meg? Nem hiszem el! Nem mehetett el! Akkor biztosan elmondta volna! Vagy legalább figyelmeztetett volna! Kérlek George! Mondd már! Gondolta Mira.
- Egy... - dadogta a férfi, de ekkor átvette a telefont az idősebb nő, aki Rosalya anyukája volt, és remegő hangon azt mondta: - Egy terhességi tesztet! A kislányunk terhes lett!!!
- Ro... Ro... Rosalya?!
26.RÉSZ VÉGE!
2015. július 22., szerda
Honnan tudta meg...?
25.Rész
Rosalya a gépen ülve azon gondolkodott, miért is hagyta el a legjobb barátait. Egy hóbortos lány hirtelen mellé ült és zihálva megkérdezte:
- Szia! Neked mi a neved?
- Rosalya. - Jelentette ki kissé meglepődöttem.
- Szomorú vagy?
Rosalya maga sem tudta erre a megfelelő választ, egyrészt örült Mira boldogságának, másrészt viszont igenis féltékeny volt, sőt hirtelen elvörösödött fejjel Mirát és Castielt két méterrel a föld alá kívánta.
- Hé, jól vagy? - zavarta meg az ismeretlen lány.
- Persze, csak mostanában elég zűrzavaros körülöttem az élet.
A bohókás lány óriási boci szemekkel, bután bólogatott, látszott rajta mennyire figyelt.
- Te hová indulsz?
- Washingtonba.
- Mi dolgod van ott?
- Van ott egy jó kozmetikus képző, állítólag sokat lehet ott keresni, találtam egy lakást nagyon olcsó áron, ameddig tanulok egy étteremben fogok dolgozni, mint pincérnő.
- Az nagyon jó!
- Köszönöm szépen! Na és te?
- Hát én egyenlőre nem is tudom, hová mehetnék... De én is Washingtonba utazom.
- Gondoltam, mivel egy járaton utazunk. Van már munkád, vagy valamid?
Ekkor megszólalt a bemondó, és megzavarta ezt az igazán intelligens és értelmes társalgást.
- Tisztelt utasaink! A Torontóba tartó járatunk öt percen belül felszáll, kérem ne most már senki se hagyja el a járművet! Köszönöm a figyelmet!
- Torontó?! - nézett egymásra a két fiatal lány.
- EKÖZBEN MIRÁNÁL -
- Edward! Takarítsd ki a szobádat! - kiáltotta nagy hangon Mira.
- Már kitakarítottam!
- Felmegyek és megnézem!
- Gyere csak!
Mira felrohant Edward szobájába, közben kezdett egyre idegesebbé válni.
- Rendben! Most pedig pakold össze azokat a cuccokat, amiket hozni akarsz!
- Ezt nézd! - kiáltott fel Edward. - Fort Washington, nézd milyen épületek vannak itt, nekem ez nagyon tetszik!
- Hol találtad ezt a képet? - kérdezte remegő hangon Mira.
- Abban a dobozban. - Edward egy kicsi cipős dobozra mutatott, amiben érdekes dolgokat talált Mira. Kivett belőle egy képet és mélyen rájuk fókuszált.
- Kik ezek az emberek? - kérdezett semmit nem értően Edward.
- Szerinted?
- A szüleid. Még régen.
- Az apán nagyon hasonlít Kazuharura!
- Itt az anya de öreg! - mutatott rá Ed.
- Ő az én anyukám, nem a tiéd!
- De mi tesók vagyunk!
- Nem vér szerinti.
- Dehogynem! - kiáltotta Edward mosolyogva.
- Nem vér szerinti! Téged az a nő tolt ki magából aki egy nyakláncot adott nekem, neked pedig minden mást!
- Féltékeny vagy a vagyonomra?
- Hogy lennék már féltékeny, ne butáskodj! Egyszerűen csak zavar, hogy ilyen bunkók a szüleid!
- A szüleim??? Talán a szüleink.
- A te szüleid! - Mira erősen megbökte Edwardot a mutatóujjával.
- Dehogynem! - kiáltotta Edward mosolyogva.
- Nem vér szerinti! Téged az a nő tolt ki magából aki egy nyakláncot adott nekem, neked pedig minden mást!
- Féltékeny vagy a vagyonomra?
- Hogy lennék már féltékeny, ne butáskodj! Egyszerűen csak zavar, hogy ilyen bunkók a szüleid!
- A szüleim??? Talán a szüleink.
- A te szüleid! - Mira erősen megbökte Edwardot a mutatóujjával.
- Nem tartasz a testvérednek? - Edward aggódva nézett Mirára.
- Miért tartanálak? Egész életemben csak a nyakamba lihegtél te kis görcs! - Dadogta Mira remélve, hogy megérti.
- Bocsáss meg Mira... - Edward könnyes szemekkel nézett Mirára és megfogta a kezét.
- Hagyj békén! - Mira ellökte magát Edwartól.
- De én nem tehetek erről!
- Menj el!
- Menjek el? Én? A saját házamból?
- Akkor majd elmegyek én, a házadból! - Ekkor Mira kiviharzott a házból és Castiel felé tartott.
- ROSALYÁNÁL -
- Siessünk! - Kiáltotta az eddig ismeretlen lány Rosalyának, miközben a reptér másik felére siettek, hogy le ne késsék a repülőjáratukat Washingtonba.
- Ne! Ne! Ne! - Rosalya a jobb irányba lökte a lányt, és közben elcsúsztak. De gyorsan felálltak és ordibálni kezdtek. - Itt vagyunk!!! - kiáltották egyszerre.
- Itt... Vagyunk... - lihegte Rosalya az utaskísérő hölgynek. Az utaskísérő hölgy meglepődve nézett a két lányra.
- Kérem! - Szólította meg a másik lány az utaskísérő nőt, hogy igyekezzen.
- A Washingtonba igyekvő gépre kell felszállnunk! - jelentette ki Rosalya.
- Sa... Sajnálom, az a járat már három perce úton van. De este indul még egy.
- Ne már!!! - Nyafogott a másik lány.
- Mikor este?
- Este 11 órára ide kellene érni.
- Olyan korán? - aggódott Rosa.
- Te Rosalya, mikor fogunk mi aludni? - kérdezte a másik lány.
- Rendben, be lehetne váltani ezeket a jegyeket?
- Hát... Gondolom.
- Ohh nagyon szépen köszönjük! - Hálálkodott a másik lány.
- MIRÁNÁL -
Mira Castiel mellkasán feküdt, és azon gondolkodott, vajon jól tette, hogy otthagyta Edwardot.
- Van kedved valamihez? - Kérdezte Mira.
- Ami azt illeti... - Mira egyszerre Castiel alatt találta magát, egy kissé meglepődött, de nem bánta a hirtelen mozdulatot, valójában tetszett neki a felállás.
- Mi lenne ha... Bolondoznánk egy kicsit? - Kérdezte Castiel Mira nyakát csókolgatva.
- Ha leszállnál rólam?
- Komolyan szeretnéd, hogy leszálljak rólad?
- ... Annyira nem, csak bűntudatom van.
- Miért? - Castiel leszállt Miráról és mellé feküdt.
- Mert egyedül hagytam Edwardot.
- Miért???
- Mert idegesített, talált egy dobozt anya és apa régi képeivel, és azt mondta, hogy anya, az én anyukámra! - Castiel elmosolyodott és felnevetett.
- Ne legyél már féltékeny! Legyél egy kicsit megértőbb, az anyukája most halt meg nemrég. - Mira nem válaszolt, csak halkan hallgatta, miként próbál Castiel okoskodni.
- Hiba volt őt otthagyni?
- Miért tartanálak? Egész életemben csak a nyakamba lihegtél te kis görcs! - Dadogta Mira remélve, hogy megérti.
- Bocsáss meg Mira... - Edward könnyes szemekkel nézett Mirára és megfogta a kezét.
- Hagyj békén! - Mira ellökte magát Edwartól.
- De én nem tehetek erről!
- Menj el!
- Menjek el? Én? A saját házamból?
- Akkor majd elmegyek én, a házadból! - Ekkor Mira kiviharzott a házból és Castiel felé tartott.
- ROSALYÁNÁL -
- Siessünk! - Kiáltotta az eddig ismeretlen lány Rosalyának, miközben a reptér másik felére siettek, hogy le ne késsék a repülőjáratukat Washingtonba.
- Ne! Ne! Ne! - Rosalya a jobb irányba lökte a lányt, és közben elcsúsztak. De gyorsan felálltak és ordibálni kezdtek. - Itt vagyunk!!! - kiáltották egyszerre.
- Itt... Vagyunk... - lihegte Rosalya az utaskísérő hölgynek. Az utaskísérő hölgy meglepődve nézett a két lányra.
- Kérem! - Szólította meg a másik lány az utaskísérő nőt, hogy igyekezzen.
- A Washingtonba igyekvő gépre kell felszállnunk! - jelentette ki Rosalya.
- Sa... Sajnálom, az a járat már három perce úton van. De este indul még egy.
- Ne már!!! - Nyafogott a másik lány.
- Mikor este?
- Este 11 órára ide kellene érni.
- Olyan korán? - aggódott Rosa.
- Te Rosalya, mikor fogunk mi aludni? - kérdezte a másik lány.
- Rendben, be lehetne váltani ezeket a jegyeket?
- Hát... Gondolom.
- Ohh nagyon szépen köszönjük! - Hálálkodott a másik lány.
- MIRÁNÁL -
Mira Castiel mellkasán feküdt, és azon gondolkodott, vajon jól tette, hogy otthagyta Edwardot.
- Van kedved valamihez? - Kérdezte Mira.
- Ami azt illeti... - Mira egyszerre Castiel alatt találta magát, egy kissé meglepődött, de nem bánta a hirtelen mozdulatot, valójában tetszett neki a felállás.
- Mi lenne ha... Bolondoznánk egy kicsit? - Kérdezte Castiel Mira nyakát csókolgatva.
- Ha leszállnál rólam?
- Komolyan szeretnéd, hogy leszálljak rólad?
- ... Annyira nem, csak bűntudatom van.
- Miért? - Castiel leszállt Miráról és mellé feküdt.
- Mert egyedül hagytam Edwardot.
- Miért???
- Mert idegesített, talált egy dobozt anya és apa régi képeivel, és azt mondta, hogy anya, az én anyukámra! - Castiel elmosolyodott és felnevetett.
- Ne legyél már féltékeny! Legyél egy kicsit megértőbb, az anyukája most halt meg nemrég. - Mira nem válaszolt, csak halkan hallgatta, miként próbál Castiel okoskodni.
- Hiba volt őt otthagyni?
- Elég nagy hiba volt.
- Menjek érte?
- Az lenne a helyes. Lehet, hogy fél az egyedülléttől.
- Menjek érte?
- Az lenne a helyes. Lehet, hogy fél az egyedülléttől.
- Akkor most mi legyen? Előbb menjek, vagy rendezzük le egy menetet?
- Menetet? - Mira Castiel felé kerekedett és megcsókolta.
- Egy még belefér... De várj, inkább először menjünk Edwardért.
- Ünneprontó...
- ROSALYÁNÁL -
- Nagy szerencsénk volt! - Rosalya egy padon feküdve a másik lányra nézett és azt kérdezte:
- Miért? Rossz repülőre szálltunk fel, utána lekéstük a jó járatot, hú de nagy szerencse...
- Ne aggodalmaskodj annyit! - mosolygott a lány. - Rosszabb is történhetett volna!
- Például?
- Például, hogy napokat kellene várnunk, vagy még rosszabb!
- Rosszabb?
- Nem találkozunk! - Rosalya maga elé bámulva azon gondolkozott, mennyire is igaza van, végül is... Legalább jó társaságban van, mi lett volna ha nem találkozik ezzel a lánnyal? Ha elért is volna Washingtonba, nem lenne hol aludnia, legalább ez a lány feltétel nélkül megbízik benne és befogadja őt addig, ameddig nem talál magának egy lakást. Ez tényleg nagy szerencse!
- Min gondolkodsz? - Kérdezte a lány.
- Semmin. - Mosolygott Rosalya. Egyébként mennyi az idő?
- Hm... - a lány megforgatta a fejét, hogy találjon egy órát. - Még fél óra és indulunk.
- De jó, milyen gyorsan elrepült az idő!
- Neked jó, te legalább aludhattál egy kicsit.
- A repülőn majd alszunk.
- Igaz.
- Tényleg, még meg sem kérdeztem tőled! - Nevetett Rosalya.
- Mit? - Kíváncsiskodott a lány.
- Mi a neved?
- Heléna.
- De szép neved van! - Jelentette ki Rosa.
- A tiéd jobban teszik.
- Menetet? - Mira Castiel felé kerekedett és megcsókolta.
- Egy még belefér... De várj, inkább először menjünk Edwardért.
- Ünneprontó...
- ROSALYÁNÁL -
- Nagy szerencsénk volt! - Rosalya egy padon feküdve a másik lányra nézett és azt kérdezte:
- Miért? Rossz repülőre szálltunk fel, utána lekéstük a jó járatot, hú de nagy szerencse...
- Ne aggodalmaskodj annyit! - mosolygott a lány. - Rosszabb is történhetett volna!
- Például?
- Például, hogy napokat kellene várnunk, vagy még rosszabb!
- Rosszabb?
- Nem találkozunk! - Rosalya maga elé bámulva azon gondolkozott, mennyire is igaza van, végül is... Legalább jó társaságban van, mi lett volna ha nem találkozik ezzel a lánnyal? Ha elért is volna Washingtonba, nem lenne hol aludnia, legalább ez a lány feltétel nélkül megbízik benne és befogadja őt addig, ameddig nem talál magának egy lakást. Ez tényleg nagy szerencse!
- Min gondolkodsz? - Kérdezte a lány.
- Semmin. - Mosolygott Rosalya. Egyébként mennyi az idő?
- Hm... - a lány megforgatta a fejét, hogy találjon egy órát. - Még fél óra és indulunk.
- De jó, milyen gyorsan elrepült az idő!
- Neked jó, te legalább aludhattál egy kicsit.
- A repülőn majd alszunk.
- Igaz.
- Tényleg, még meg sem kérdeztem tőled! - Nevetett Rosalya.
- Mit? - Kíváncsiskodott a lány.
- Mi a neved?
- Heléna.
- De szép neved van! - Jelentette ki Rosa.
- A tiéd jobban teszik.
- Heléna, van barátod?
- Már nincs, de régen volt.
- Milyen volt?
- Jóképű, vicces. - Kuncogott Heléna.
- Miért szakítottatok?
- Meghalt. - Könnyezett el a lány.
Rosalya nem bírt egy árva mukkot kinyögni, de átkarolta Helénát, ő pedig viszonylag gyorsan megnyugodott, tíz perccel később felszálltak a repülőre, és várták, hogy elinduljon. A lányok még indulás előtt elaludtak, Heléna Rosalya vállára tette a fejét, és az elhunyt kedveséről álmodott, Rosalya pedig Castiel és Mira, meg persze a meg nem született kislányra gondolt elalvás előtt, hogy biztosan róluk álmodjon.
- MIRÁNÁL -
- Edward itthon vagy? - kiáltott Mira, felment Castiellel Edward szobájába, és lehunyt szemekkel találtak rá. Mira felajánlotta Castielnek, hogy aludjon ott, Castiel pedig örömmel elfogadta az ajánlatot, este arról beszélgettek, hogy hová menjenek majd lakni Mira és Edward. Mira elalvás előtt, erősen azon gondolkodott, vajon hol lehet most Rosalya.
- Van kedved? - kérdezte huncutul Castiel Mirát.
- Még szép! Csak előtte lefürdök.
Mira zuhanyzás után Castielhez sietett, és megkérte, hogy óvatos legyen ez alkalommal. Castiel elgondolkozott ezen, és rájött, valami nem stimmel Mirával. Mira befestette a haját vöröses-barnára, épp, mint ahogyan annak idején anyjának is így volt, mikor Mira kilépett a fürdőből anyaszült meztelen, Castiel megszólította:
- Hát ez meg mi? - Csodálkozott el Castiel az új hajszínen.
- Nem tetszik?
- De... - vörösödött el. - Csak még szokatlan.
Castiel szemei Mira feszes mellein és hihetetlenül csodálatos testalakján cikáztak, Mira pedig Castiel kockás hasán ájult szinte el.
- Kérlek légy óvatos! - Huppant le Castiel mellé félig vizes hajjal, amit Castiel igen izgatónak talált.
- Az leszek! - Castiel ezután egy hirtelen mozdulattal Mira felé került. Érzékien megcsókolta, és testét Mira testéhez simította, Mira vékony hangon felnyögött, utána Castiel apró csókokkal halmozta el Mira homlokát, nyakát, egészen a melléig.
- Te vagy számomra a legkedvesebb! - Súgta Castiel Mira fülébe nagyon halkan, mintha azt próbálná mondani, tudom, hogy rejtegetsz valamit előlem.
- Csak... Ááá!! - Kiáltott fel Mira. - Légy óvatos kérlek!
- Sosem bántanálak, bízz bennem! - lihegte Castiel.
- Castiel.... - Mira halkan a nevét ismételgette, és ezzel próbálta sugallni, hogy számára sincs kedvesebb ember, mint Castiel.
- Így jó...? Elég óvatos...? - Lihegett Castiel, miközben próbált gyengéden viselkedni.
- Igen...! - lihegett. - Óóhh...! - Ekkor Mira hangosan felnyögött.
- Most... Most... Fá... Fáj...? - Castiel gyorsított az ütemen, és kezdett egyre durvábban viselkedni.
- Nem... Baj... Foly... Folytasd... Ohh!! - Mira felnyögött és erősen ellenállt a fájdalomnak, mert nem akarta, hogy a baba elvegye egy ilyen hihetetlenül jó dolognak a kedvét. Az ágy nyikorgott, Castiel pedig egyre csak gyorsabb és gyorsabb ütemre váltott, Mira pedig egyre többet nyögött fel, ami felizgatta Castielt, ettől pedig még inkább erőszakosabbá vált. De mielőtt Mirában komolyabb bajt tudott volna okozni, lassabbra vette az ütemet, és óvatosabban mozgatta csípőjét. Mira nyakát csókolgatta, hogy ne figyeljen a fájdalomra, és képes legyen élvezni.
A meglehetősen fájdalmas és élvezetes időtöltés után Mira lehunyta szemeit, és lehajtotta a fejét. Egy kis idő múlva Castiel megszólalt:
- Mira, alszol már? - Castiel suttogta, és átkarolta a lányt.
- Már majdnem elaludtam. De azért jól esik ez a törődés! - mosolygott, és az ajkát kezdte harabgálni, mert még mindig az előbbi dologra gondolt, hogy mennyire élvezte a mait, ugyanis ezt volt a legjobb szex, amiben részt vett. Castiel közelebb hajolt hozzá és újra megkérdezte:
- Van valami amit elakarsz mondani? - Mira megijedt, mert még nem mondta el Castielnek, hogy a kisbaba akit eddig halottnak hitt, még bent növekszik a méhében.
- Ugye elmondanád nekem, ha lenne valami? - Kérdezte ismét Castiel Mirát, de ő ismét csak hallgatott.
- Mira... Tudom, hogy terhes vagy.
- Már nincs, de régen volt.
- Milyen volt?
- Jóképű, vicces. - Kuncogott Heléna.
- Miért szakítottatok?
- Meghalt. - Könnyezett el a lány.
Rosalya nem bírt egy árva mukkot kinyögni, de átkarolta Helénát, ő pedig viszonylag gyorsan megnyugodott, tíz perccel később felszálltak a repülőre, és várták, hogy elinduljon. A lányok még indulás előtt elaludtak, Heléna Rosalya vállára tette a fejét, és az elhunyt kedveséről álmodott, Rosalya pedig Castiel és Mira, meg persze a meg nem született kislányra gondolt elalvás előtt, hogy biztosan róluk álmodjon.
- MIRÁNÁL -
- Edward itthon vagy? - kiáltott Mira, felment Castiellel Edward szobájába, és lehunyt szemekkel találtak rá. Mira felajánlotta Castielnek, hogy aludjon ott, Castiel pedig örömmel elfogadta az ajánlatot, este arról beszélgettek, hogy hová menjenek majd lakni Mira és Edward. Mira elalvás előtt, erősen azon gondolkodott, vajon hol lehet most Rosalya.
- Van kedved? - kérdezte huncutul Castiel Mirát.
- Még szép! Csak előtte lefürdök.
Mira zuhanyzás után Castielhez sietett, és megkérte, hogy óvatos legyen ez alkalommal. Castiel elgondolkozott ezen, és rájött, valami nem stimmel Mirával. Mira befestette a haját vöröses-barnára, épp, mint ahogyan annak idején anyjának is így volt, mikor Mira kilépett a fürdőből anyaszült meztelen, Castiel megszólította:
- Hát ez meg mi? - Csodálkozott el Castiel az új hajszínen.
- Nem tetszik?
- De... - vörösödött el. - Csak még szokatlan.
Castiel szemei Mira feszes mellein és hihetetlenül csodálatos testalakján cikáztak, Mira pedig Castiel kockás hasán ájult szinte el.
- Kérlek légy óvatos! - Huppant le Castiel mellé félig vizes hajjal, amit Castiel igen izgatónak talált.
- Az leszek! - Castiel ezután egy hirtelen mozdulattal Mira felé került. Érzékien megcsókolta, és testét Mira testéhez simította, Mira vékony hangon felnyögött, utána Castiel apró csókokkal halmozta el Mira homlokát, nyakát, egészen a melléig.
- Te vagy számomra a legkedvesebb! - Súgta Castiel Mira fülébe nagyon halkan, mintha azt próbálná mondani, tudom, hogy rejtegetsz valamit előlem.
- Csak... Ááá!! - Kiáltott fel Mira. - Légy óvatos kérlek!
- Sosem bántanálak, bízz bennem! - lihegte Castiel.
- Castiel.... - Mira halkan a nevét ismételgette, és ezzel próbálta sugallni, hogy számára sincs kedvesebb ember, mint Castiel.
- Így jó...? Elég óvatos...? - Lihegett Castiel, miközben próbált gyengéden viselkedni.
- Igen...! - lihegett. - Óóhh...! - Ekkor Mira hangosan felnyögött.
- Most... Most... Fá... Fáj...? - Castiel gyorsított az ütemen, és kezdett egyre durvábban viselkedni.
- Nem... Baj... Foly... Folytasd... Ohh!! - Mira felnyögött és erősen ellenállt a fájdalomnak, mert nem akarta, hogy a baba elvegye egy ilyen hihetetlenül jó dolognak a kedvét. Az ágy nyikorgott, Castiel pedig egyre csak gyorsabb és gyorsabb ütemre váltott, Mira pedig egyre többet nyögött fel, ami felizgatta Castielt, ettől pedig még inkább erőszakosabbá vált. De mielőtt Mirában komolyabb bajt tudott volna okozni, lassabbra vette az ütemet, és óvatosabban mozgatta csípőjét. Mira nyakát csókolgatta, hogy ne figyeljen a fájdalomra, és képes legyen élvezni.
A meglehetősen fájdalmas és élvezetes időtöltés után Mira lehunyta szemeit, és lehajtotta a fejét. Egy kis idő múlva Castiel megszólalt:
- Mira, alszol már? - Castiel suttogta, és átkarolta a lányt.
- Már majdnem elaludtam. De azért jól esik ez a törődés! - mosolygott, és az ajkát kezdte harabgálni, mert még mindig az előbbi dologra gondolt, hogy mennyire élvezte a mait, ugyanis ezt volt a legjobb szex, amiben részt vett. Castiel közelebb hajolt hozzá és újra megkérdezte:
- Van valami amit elakarsz mondani? - Mira megijedt, mert még nem mondta el Castielnek, hogy a kisbaba akit eddig halottnak hitt, még bent növekszik a méhében.
- Ugye elmondanád nekem, ha lenne valami? - Kérdezte ismét Castiel Mirát, de ő ismét csak hallgatott.
- Mira... Tudom, hogy terhes vagy.
25. RÉSZ VÉGE
2015. július 15., szerda
Rosalya, az ,,áruló''
24.RÉSZ
Én emlékszem... Emlékszem mindenre! Én vagyok Ráhel! Már emlékszem! Arra a hűvös őszi napra, Tedre, a homokozóra, mindenre! Csak... Anyára és apára nem... De... Ez azt jelenti, hogy aki ordított nekem, az nem az anyám volt! Tudhattam volna, mindig is mostohán viselkedett velem! Az a gonosz nőszemély! Miattad volt ilyen az életem! Miért kellettem én neked?! Hogy titkolhattad el ezt mind előlem?!- Mira, mi a baj? - kérdezte aggódva Edward.
- Bocsáss meg!
- A JELENBEN -
- Kérem, Mira kisasszony, fáradjon ki egy percre - mondja fontoskodva az orvos.
Mira azon tanakodik, hogy az udvariasságnak vagy az anyai ösztöneinek engedjen-e inkább. Aztán ránéz a lányára.
- Nem megyek - mondja határozottan.
- Anya - mosoly rá Lucy.
- Fogd meg a kezem! - szólítom meg, remélve, hogy nincs semmi komoly baja.
- Kérem, menjen ki egy percre! - Egyre csak nyomatékosabban kér meg a fontoskodó orvos.
- Anya, hagyd, nem lesz semmi bajom! - mondja Lucy szomorkodó tekintettel.
- A jó ég áldja meg! - Kissé dühödten elmegyek a váróterem elé, hogy nyugodtan elszívhassak egy szál cigarettát, de rá kell jönnöm: nincs nálam egy szál se. Hát jó... Akkor leugrok egy boltba. Hány kilométerre is van legközelebb egy nyomorult közért?
- Kisasszony...
- Bocsánat, nem tudja hány kilométerre van a legközelebbi közért? - fojtom bele a szót.
- Öh... Nem tudom - dadog zavartan -, vagyis, hét kilométerre.
- Köszönöm. - Épp elmennék, de a fontoskodó orvos utánam szól.
- Kisasszony, kérem, most már bejöhet!
- Máris!
Benyitok. Lucy az ágyon fekszik mozdulatlan szemhéjakkal. Leülök az ágya mellé, és figyelem, amint az orvosok kiszállingóznak a helyiségből. Végül Lucy felnyitja a szemét.
- Mesélj még, kérlek!
- Hát nem alszol? - rivallok rá, majd elmosolyodom a frappáns válaszán.
- Nem, csak pihentettem a szemhéjamat.
- Nos, rendben. Ott tartottam...
- A MÚLTBAN -
- Bocsáss meg!
Faképnél hagytam Edwardot, és a telefonhoz rohantam. Amíg a számot pötyögtem, igyekeztem kiszakadni a gondolataim közül, hogy levegőhöz jussak és beszélni tudjak.
- Castiel! Át tudnál... - A belső monológom visszhangot vert a fejemben, és kiszorították belőle a Castielnek szánt szavakat.
- Mi? - kérdezte egy idő után. Magamra erőszakoltam egy kis higgadtságot, és megpróbáltam röviden kifejezni magam:
- Gyere! Most!
- Ennyire nagy a gáz? - Még tömörebb szerettem volna lenni:
- Igen!
- Máris ott vagyok. - Letette a telefont.
Kisöpörtem egy könnyes tincset az arcomból, és felnéztem.
- Edward! Menj fel a szobádba!
- Miért?
- Most!
- Jól van már! - felrohant.
Vettem egy nagy levegőt, és újból a telefonhoz nyúltam.
- Rosalya! Gyere gyorsan át!
- Bocsánat, nem érek rá.
- Szükségem van rád!
- Most komolyan nem jó!
- Kérlek!
- Ne haragudj, szia! - letette.
- Rosalya!
Mi lehet ilyen fontos neki?! Szükségem van rá! Ki kell derítenem, hol nyugszanak a szüleim! Nem hagyhat csak úgy egyedül ilyen nagy válsághelyzetben! Még csak... Egy... Egy képem sincs róluk...! ANYA!!! Anya!! Anya! Anya. Anya... Anya......
- FÉL ÓRA MÚLVA -
- Szia, Mira! - nyitott be Castiel. - Hoztam fagyit!
- Fagyit?! Nem fagyira van szükségem!! Ezt olvasd el! - kezébe nyomtam a levelet.
- Autó baleset...? Mira....
- A ,,szüleim'' még csak... El sem.... El sem mondták....
- Mira....
- Nem mondták el...!
- Sajnálom...
- Hogy tehettek ilyet?!
- Mira.
- Miért kellettem egyáltalán nekik?!
- Kérlek...
- Nincs semmi kérlek!! Ezt te nem érted!!!
- Mira, hallgass meg...
- Még mindig nem érted?! Eltitkolták előlem!
- Nyugodj meg!
- Ne nyugtass! Te nem tudod milyen érzés elveszíteni a szüleidet!!
- Mira!
- Még csak nem is emlékszem rájuk!
- NE kiabálj!
- De kiabálok! Nem te vesztetted el a szüleidet!
- Mira! Hallgass el!
- Nem hallgatok! Te egy normális családi környezetben nőttél fel!!
- Ezt te nem tudhatod!
- Neked legalább ott voltak a szüleid!
- EZ EGYÁLTALÁN NEM IGAZ!!!... Az én szüleim... Te nem tudod min mentem keresztül... Neked legalább ott volt a szerető család! Nekem annyi se volt! Az én szüleim eldobtak maguktól! Egy öregasszony fogadott be, aki Olaszországban élt, nem volt anyu és apu! Három éven keresztül az utcán nevelkedtem! Nem volt meleg otthonom, mint neked!
- Hogy te mekkora egy kamus vagy!
- Már miért?!
- Ez nem veled, hanem Daival történt meg.
- Ne nevezz hazugnak!
- Azt mondod, Dai hazudik?
- Igen! Azt!
- É... Ö... Va...
- Vagy talán nem neked hazudott a barátnőjéről?
- Hát...
- És még én vagyok a hazug?
- .... Eltértünk a tárgytól!
- Te kezdtél el ócsárolni!
- De... Nem úgy gondoltam...
- Tudom.
- Bocsáss meg... - könnyeztem el. - Annyira bánt, hogy hazudtak nekem! De érted, nem az, hogy a szüleim meghaltak, nem! Az, hogy hazudtak nekem! Hogy lehetek én ennyire önző?!
- ÓRÁK MÚLVA -
- Hagyjatok békén!
- Kislányom! Gyere vissza!
- Utállak titeket! - csapta be maga mögött az ajtót.
Ekkor Rosalya kilépett az anyjáék házából egy bőrönddel a kezében, és elment.
- Castiel... - susogta halkan Rosalya, és közben remélte, hogy ez az egy szava eltalál a fiúhoz.
- Rosalya! Olvastam az sms-edet, hogy gondoltad ezt?
- Castiel...
- Mirát vigasztaltam, te meg erre így megzavarsz minket! - Castiel elszégyellte magát, mert tudta, ezzel lyukat ver a szívébe.
- Castiel...!
- Kérlek, csak ne csinálj butaságot.
- Eljöttél?
- Hát hogyne jöttem volna el? Nem hagyhattam, hogy itthagyj minket!
- Castiel... Én... Nem bírok tovább itt maradni! - ordította könnyes szemmel Rosalya.
- Nem hagyom, hogy elmenj...! - hajolt egyre közelebb Castiel.
- Ne mondj semmit...
- Azt hittem, ezt akarod! Akkor most miért löksz el magadtól?
- Kérlek, menj vissza Mirádhoz! Mirához!
- Az én Mirámhoz? Te féltékeny vagy?!
- Fél óra, és indul a járatom, kérlek, engedj el!
- Rosalya, nem foglak elengedni!
- Pedig muszáj lesz - mondta minden fenyegető hangsúly nélkül Rosalya, majd egy furcsa gondolat mosolyt csalt a szája egy szegletébe. Castiel megütközött az ábrázatán és a tekintetén, ezért meglepődve elengedte a lány kezét. Rosalya megfordult, elszökkent az utána kapó karok elől, és elszaladt. Lelki szemei előtt még mindig ott lebegett az a kép, ami a különös hangulatát okozta: a szerelme és a legjobb barátnője együtt. Nem a két hűtlen embert látta bennük, hanem a fiút, akit szeretett, és a lányt, akit imádott.
- Rosalya... Hát ennyi volt...
24. RÉSZ VÉGE
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)