Honnan tudta meg...?

25.Rész

Rosalya a gépen ülve azon gondolkodott, miért is hagyta el a legjobb barátait. Egy hóbortos lány hirtelen mellé ült és zihálva megkérdezte: 

 - Szia! Neked mi a neved? 

 - Rosalya. - Jelentette ki kissé meglepődöttem.

 - Szomorú vagy? 

Rosalya maga sem tudta erre a megfelelő választ, egyrészt örült Mira boldogságának, másrészt viszont igenis féltékeny volt, sőt hirtelen elvörösödött fejjel Mirát és Castielt két méterrel a föld alá kívánta.

 - Hé, jól vagy? - zavarta meg az ismeretlen lány. 

 - Persze, csak mostanában elég zűrzavaros körülöttem az élet. 

A bohókás lány óriási boci szemekkel, bután bólogatott, látszott rajta mennyire figyelt.

 - Te hová indulsz? 

 - Washingtonba. 

 - Mi dolgod van ott? 

 - Van ott egy jó kozmetikus képző, állítólag sokat lehet ott keresni, találtam egy lakást nagyon olcsó áron, ameddig tanulok egy étteremben fogok dolgozni, mint pincérnő.

 - Az nagyon jó! 

 - Köszönöm szépen! Na és te? 

 - Hát én egyenlőre nem is tudom, hová mehetnék... De én is Washingtonba utazom. 

 - Gondoltam, mivel egy járaton utazunk. Van már munkád, vagy valamid? 

Ekkor megszólalt a bemondó, és megzavarta ezt az igazán intelligens és értelmes társalgást.

 - Tisztelt utasaink! A Torontóba tartó járatunk öt percen belül felszáll, kérem ne most már senki se hagyja el a járművet! Köszönöm a figyelmet!

 - Torontó?! - nézett egymásra a két fiatal lány. 

 - EKÖZBEN MIRÁNÁL - 

 - Edward! Takarítsd ki a szobádat! - kiáltotta nagy hangon Mira.

 - Már kitakarítottam! 

 - Felmegyek és megnézem! 

 - Gyere csak!

Mira felrohant Edward szobájába, közben kezdett egyre idegesebbé válni. 

 - Rendben! Most pedig pakold össze azokat a cuccokat, amiket hozni akarsz!

 - Ezt nézd! - kiáltott fel Edward. - Fort Washington, nézd milyen épületek vannak itt, nekem ez nagyon tetszik! 

 - Hol találtad ezt a képet? - kérdezte remegő hangon Mira. 

 - Abban a dobozban. - Edward egy kicsi cipős dobozra mutatott, amiben érdekes dolgokat talált Mira. Kivett belőle egy képet és mélyen rájuk fókuszált. 

 - Kik ezek az emberek? - kérdezett semmit nem értően Edward.

 - Szerinted? 

 - A szüleid. Még régen. 

 - Az apán nagyon hasonlít Kazuharura!

 - Itt az anya de öreg! - mutatott rá Ed.

 - Ő az én anyukám, nem a tiéd! 

 - De mi tesók vagyunk! 

 - Nem vér szerinti.
 - Dehogynem! - kiáltotta Edward mosolyogva.
 - Nem vér szerinti! Téged az a nő tolt ki magából aki egy nyakláncot adott nekem, neked pedig minden mást!
 - Féltékeny vagy a vagyonomra?
 - Hogy lennék már féltékeny, ne butáskodj! Egyszerűen csak zavar, hogy ilyen bunkók a szüleid!
 - A szüleim??? Talán a szüleink.
 - A te szüleid! - Mira erősen megbökte Edwardot a mutatóujjával. 

 - Nem tartasz a testvérednek? - Edward aggódva nézett Mirára.
 - Miért tartanálak? Egész életemben csak a nyakamba lihegtél te kis görcs! - Dadogta Mira remélve, hogy megérti.
 - Bocsáss meg Mira... - Edward könnyes szemekkel nézett Mirára és megfogta a kezét.
 - Hagyj békén! - Mira ellökte magát Edwartól.
 - De én nem tehetek erről!
 - Menj el!
 - Menjek el? Én? A saját házamból?
 - Akkor majd elmegyek én, a házadból! - Ekkor Mira kiviharzott a házból és Castiel felé tartott.

 - ROSALYÁNÁL -

 - Siessünk! - Kiáltotta az eddig ismeretlen lány Rosalyának, miközben a reptér másik felére siettek, hogy le ne késsék a repülőjáratukat Washingtonba.
 - Ne! Ne! Ne! - Rosalya a jobb irányba lökte a lányt, és közben elcsúsztak. De gyorsan felálltak és ordibálni kezdtek. - Itt vagyunk!!! - kiáltották egyszerre.
 - Itt... Vagyunk... - lihegte Rosalya az utaskísérő hölgynek. Az utaskísérő hölgy meglepődve nézett a két lányra.
 - Kérem! - Szólította meg a másik lány az utaskísérő nőt, hogy igyekezzen.
 - A Washingtonba igyekvő gépre kell felszállnunk! - jelentette ki Rosalya.
 - Sa... Sajnálom, az a járat már három perce úton van. De este indul még egy.
 - Ne már!!! - Nyafogott a másik lány.
 - Mikor este?
 - Este 11 órára ide kellene érni.
 - Olyan korán? - aggódott Rosa.
 - Te Rosalya, mikor fogunk mi aludni? - kérdezte a másik lány.
 - Rendben, be lehetne váltani ezeket a jegyeket?
 - Hát... Gondolom.
 - Ohh nagyon szépen köszönjük! - Hálálkodott a másik lány.

 - MIRÁNÁL -

Mira Castiel mellkasán feküdt, és azon gondolkodott, vajon jól tette, hogy otthagyta Edwardot.

 - Van kedved valamihez? - Kérdezte Mira.
 - Ami azt illeti... - Mira egyszerre Castiel alatt találta magát, egy kissé meglepődött, de nem bánta a hirtelen mozdulatot, valójában tetszett neki a felállás.
 
 - Mi lenne ha... Bolondoznánk egy kicsit? - Kérdezte Castiel Mira nyakát csókolgatva.
 - Ha leszállnál rólam?
 - Komolyan szeretnéd, hogy leszálljak rólad?
 - ... Annyira nem, csak bűntudatom van.
 - Miért? - Castiel leszállt Miráról és mellé feküdt.
 - Mert egyedül hagytam Edwardot.
 - Miért???
 - Mert idegesített, talált egy dobozt anya és apa régi képeivel, és azt mondta, hogy anya, az én anyukámra! - Castiel elmosolyodott és felnevetett.
 - Ne legyél már féltékeny! Legyél egy kicsit megértőbb, az anyukája most halt meg nemrég. - Mira nem válaszolt, csak halkan hallgatta, miként próbál Castiel okoskodni.
 - Hiba volt őt otthagyni? 

 - Elég nagy hiba volt.
 - Menjek érte?
 - Az lenne a helyes. Lehet, hogy fél az egyedülléttől. 

 - Akkor most mi legyen? Előbb menjek, vagy rendezzük le egy menetet?
 - Menetet? - Mira Castiel felé kerekedett és megcsókolta.
 - Egy még belefér... De várj, inkább először menjünk Edwardért.
 - Ünneprontó...

 - ROSALYÁNÁL -

 - Nagy szerencsénk volt! - Rosalya egy padon feküdve a másik lányra nézett és azt kérdezte:
 - Miért? Rossz repülőre szálltunk fel, utána lekéstük a jó járatot, hú de nagy szerencse...
 - Ne aggodalmaskodj annyit! - mosolygott a lány. - Rosszabb is történhetett volna!
 - Például?
 - Például, hogy napokat kellene várnunk, vagy még rosszabb!
 - Rosszabb?
 - Nem találkozunk! - Rosalya maga elé bámulva azon gondolkozott, mennyire is igaza van, végül is... Legalább jó társaságban van, mi lett volna ha nem találkozik ezzel a lánnyal? Ha elért is volna Washingtonba, nem lenne hol aludnia, legalább ez a lány feltétel nélkül megbízik benne és befogadja őt addig, ameddig nem talál magának egy lakást. Ez tényleg nagy szerencse!
 - Min gondolkodsz? - Kérdezte a lány.
 - Semmin. - Mosolygott Rosalya. Egyébként mennyi az idő?
 - Hm... - a lány megforgatta a fejét, hogy találjon egy órát. - Még fél óra és indulunk.
 - De jó, milyen gyorsan elrepült az idő!
 - Neked jó, te legalább aludhattál egy kicsit.
 - A repülőn majd alszunk.
 - Igaz.
 - Tényleg, még meg sem kérdeztem tőled! - Nevetett Rosalya.
 - Mit? - Kíváncsiskodott a lány.
 - Mi a neved?
 - Heléna.
 - De szép neved van! - Jelentette ki Rosa.
 - A tiéd jobban teszik. 

 - Heléna, van barátod?
 - Már nincs, de régen volt.
 - Milyen volt?
 - Jóképű, vicces. - Kuncogott Heléna.
 - Miért szakítottatok?
 - Meghalt. - Könnyezett el a lány.

Rosalya nem bírt egy árva mukkot kinyögni, de átkarolta Helénát, ő pedig viszonylag gyorsan megnyugodott, tíz perccel később felszálltak a repülőre, és várták, hogy elinduljon. A lányok még indulás előtt elaludtak, Heléna Rosalya vállára tette a fejét, és az elhunyt kedveséről álmodott, Rosalya pedig Castiel és Mira, meg persze a meg nem született kislányra gondolt elalvás előtt, hogy biztosan róluk álmodjon.

 - MIRÁNÁL -

 - Edward itthon vagy? - kiáltott Mira, felment Castiellel Edward szobájába, és lehunyt szemekkel találtak rá. Mira felajánlotta Castielnek, hogy aludjon ott, Castiel pedig örömmel elfogadta az ajánlatot, este arról beszélgettek, hogy hová menjenek majd lakni Mira és Edward. Mira elalvás előtt, erősen azon gondolkodott, vajon hol lehet most Rosalya.

 - Van kedved? - kérdezte huncutul Castiel Mirát.
 - Még szép! Csak előtte lefürdök.
Mira zuhanyzás után Castielhez sietett, és megkérte, hogy óvatos legyen ez alkalommal. Castiel elgondolkozott ezen, és rájött, valami nem stimmel Mirával. Mira befestette a haját vöröses-barnára, épp, mint ahogyan annak idején anyjának is így volt, mikor Mira kilépett a fürdőből anyaszült meztelen, Castiel megszólította:
 - Hát ez meg mi? - Csodálkozott el Castiel az új hajszínen.
 - Nem tetszik?
 - De... - vörösödött el. - Csak még szokatlan.
Castiel szemei Mira feszes mellein és hihetetlenül csodálatos testalakján cikáztak, Mira pedig Castiel kockás hasán ájult szinte el.
 - Kérlek légy óvatos! - Huppant le Castiel mellé félig vizes hajjal, amit Castiel igen izgatónak talált.
 - Az leszek! - Castiel ezután egy hirtelen mozdulattal Mira felé került. Érzékien megcsókolta, és testét Mira testéhez simította, Mira vékony hangon felnyögött, utána Castiel apró csókokkal halmozta el Mira homlokát, nyakát, egészen a melléig.

 - Te vagy számomra a legkedvesebb! - Súgta Castiel Mira fülébe nagyon halkan, mintha azt próbálná mondani, tudom, hogy rejtegetsz valamit előlem.
 - Csak... Ááá!! - Kiáltott fel Mira. - Légy óvatos kérlek!
 - Sosem bántanálak, bízz bennem! - lihegte Castiel.
 - Castiel.... - Mira halkan a nevét ismételgette, és ezzel próbálta sugallni, hogy számára sincs kedvesebb ember, mint Castiel.
 - Így jó...? Elég óvatos...? - Lihegett Castiel, miközben próbált gyengéden viselkedni.
 - Igen...! - lihegett. - Óóhh...! - Ekkor Mira hangosan felnyögött.
 - Most... Most... Fá... Fáj...? - Castiel gyorsított az ütemen, és kezdett egyre durvábban viselkedni.
 - Nem... Baj... Foly... Folytasd... Ohh!! - Mira felnyögött és erősen ellenállt a fájdalomnak, mert nem akarta, hogy a baba elvegye egy ilyen hihetetlenül jó dolognak a kedvét. Az ágy nyikorgott, Castiel pedig egyre csak gyorsabb és gyorsabb ütemre váltott, Mira pedig egyre többet nyögött fel, ami felizgatta Castielt, ettől pedig még inkább erőszakosabbá vált. De mielőtt Mirában komolyabb bajt tudott volna okozni, lassabbra vette az ütemet, és óvatosabban mozgatta csípőjét. Mira nyakát csókolgatta, hogy ne figyeljen a fájdalomra, és képes legyen élvezni.


A meglehetősen fájdalmas és élvezetes időtöltés után Mira lehunyta szemeit, és lehajtotta a fejét. Egy kis idő múlva Castiel megszólalt:
 - Mira, alszol már? - Castiel suttogta, és átkarolta a lányt.
 - Már majdnem elaludtam. De azért jól esik ez a törődés! - mosolygott, és az ajkát kezdte harabgálni, mert még mindig az előbbi dologra gondolt, hogy mennyire élvezte a mait, ugyanis ezt volt a legjobb szex, amiben részt vett. Castiel közelebb hajolt hozzá és újra megkérdezte:
 - Van valami amit elakarsz mondani? - Mira megijedt, mert még nem mondta el Castielnek, hogy a kisbaba akit eddig halottnak hitt, még bent növekszik a méhében.
 - Ugye elmondanád nekem, ha lenne valami? - Kérdezte ismét Castiel Mirát, de ő ismét csak hallgatott.
 - Mira... Tudom, hogy terhes vagy.

25. RÉSZ VÉGE