20.RÉSZ
Másnap fájó háttal ébredtem. Felkeltem és elmentem lezuhanyozni, zuhanyzás közben egy csengetésre lettem figyelmes. Magamra vettem egy törölközőt és ajtót nyitottam.
Szia Mira! - mosolygott rám Naoko.
Hé-hé! - kiáltottam fel.
Szexi! - vigyorgott.
Szia Mira. - köszönt Kelta.
Öhm... - pirultam el.
Na mizu? - kérdezte Naoko. - Zavarunk?
Hát.... - mondtam halkan.
Elnézést, a kora reggeli zavarásért, de segítségre van szükségünk.
Igen? - kérdeztem udvariasan.
Tudod, az a szitu, hogy Cas egy bazi nagy hülyeséget csinált tegnap... - mondta Naoko.
Mit csinált már megint? - kérdeztem meghökkentve.
A....Annyi a lényeg, hogy e...el kéne játszanod a barátnőjét! - dadogta Naoko.
Dai tud erről?
Igen. -mondta Kelta.
És beleegyezett?!
Igen. - mondta Naoko.
Miért ne egyezett volna bele? - értetlenkedett Kelta.
Mert a barátnője vagyok.
Ohh.... É...Értem....
Szóval elvállalod? - siettetett Naoko.
Pe...Persze...
Pe...Persze...
Sirály! - nevetett fel Naoko.
Akkor mi mennénk is... Kö...Köszönjük Mira... -mondta elkeseredettem Kelta.
Mi a baja? Csak nem az, hogy Dai barátnője vagyok? Hmm.... Dai... Miért egyezhetett bele? Félne Keltától? Tényleg... Tegnap egy szót sem szólt hozzám... Ez jelenthet valamit? És... Miért volt barna a haja? Miért festette be? Röhejesen nézett ki! Valami nem stimmel... Fel kell hívnom!
-Szia Dai!
-Mira... Öhm... Szia... - szólt a telefonba lihegve.
-Mi a baj?
-Se... Semmi!!
-Jól vagy? Fáj valamid? Miért zihálsz? - aggódtam.
-Nem! De... Most... hát... nem... nem érek rá......
Akkor mi mennénk is... Kö...Köszönjük Mira... -mondta elkeseredettem Kelta.
Mi a baja? Csak nem az, hogy Dai barátnője vagyok? Hmm.... Dai... Miért egyezhetett bele? Félne Keltától? Tényleg... Tegnap egy szót sem szólt hozzám... Ez jelenthet valamit? És... Miért volt barna a haja? Miért festette be? Röhejesen nézett ki! Valami nem stimmel... Fel kell hívnom!
-Szia Dai!
-Mira... Öhm... Szia... - szólt a telefonba lihegve.
-Mi a baj?
-Se... Semmi!!
-Jól vagy? Fáj valamid? Miért zihálsz? - aggódtam.
-Nem! De... Most... hát... nem... nem érek rá......
-Mi a baj? - kérdeztem aggódva.
-Mondtam már.... hogy semmi!! De most.... nem alkalmas! - letette.
-Da...Dai! Dai! Ott vagy még? Dai!
Letette. Hát ez jó... Mi a franc baja van?! Rosszul van? El megyek hozzá! Fel vettem hát egy nadrágot és egy pulcsit, aztán hívtam egy taxit. A taxiból végig az eget néztem, rossz idő jön. Pedig előbb még sütött a nap ezerrel. A taxi Dai háza elé tett le, én pedig már rohantam is Dai segítségére. Mikor beértem a házba, érdekes látvány köszöntött...
DAAAaaaa..........i..... - képedtem el.
-Mondtam már.... hogy semmi!! De most.... nem alkalmas! - letette.
-Da...Dai! Dai! Ott vagy még? Dai!
Letette. Hát ez jó... Mi a franc baja van?! Rosszul van? El megyek hozzá! Fel vettem hát egy nadrágot és egy pulcsit, aztán hívtam egy taxit. A taxiból végig az eget néztem, rossz idő jön. Pedig előbb még sütött a nap ezerrel. A taxi Dai háza elé tett le, én pedig már rohantam is Dai segítségére. Mikor beértem a házba, érdekes látvány köszöntött...
DAAAaaaa..........i..... - képedtem el.
Mira....! Ez nem az aminek látszik!
Látom, semmi bajod...
Látom, semmi bajod...
Ki ez a lány? - kérdezte a kis csitri...- Dai!!
Ő csak a....
Igen? - kérdeztem vissza.
Ő csak a....
Igen? - kérdeztem vissza.
A......
A szeretőd?! Megcsaltál? Pont vele?! - ordította a lány.
Engem csalt meg veled! - dühödtem fel.
Dai! Szólalj meg te féreg!
Dai, mióta vagy ezzel a lánnyal? -kérdeztem, és meredtem rá Daira.
...
Dai!
Két éve! - mondta a lány. - Te állat! - felpofozta Dait.
El kell tűnnöm innen!
Kifutottam a házból, és felnéztem az égre. Az eső esett. Rám hullottak az esőcseppek, én pedig úgy éreztem, hogy minden gond szinte egy szempillantás alatt leesik a vállamról. Lerogytam a földre és sírtam. Ordítottam, ahogyan csak tudtam. Nem értettem, miért pont velem? Miért velem történik ez? Hiszen én egész életemben, egy jól nevelt lány voltam, nem ártottam senkinek, sosem nyitottam ki a számat, ha nem kérdeztek. Egyszerűen nem tudom, hogy miért büntet állandóan a sors. Miért nem vettek fel a Texas-New-ba? Miért nem lehetek Castiellel? Miért nem szeret? Miért...
Mira, ugye? - zavart meg a lány.
Igen.
Rachel. - mutatkozott be a lány.
Sajnálom, nem......
Nem tudhattad...
...
Voltál vele?
Hol?
Együtt. Voltál vele együtt?
Egyszer.
Csak?
Igen.
Egy igazi kretén!
Az.
De legalább én is csaltam már meg.
Kivel?
A legjobb barátjával, Castiellel.
Még, hogy legjobb barát! - nevetett fel. - Utálják egymást! Dai fél Castieltől.
Ugyan miért?
Castiel párszor megverte. - kacagott.
Jól tette...
Egyedül hagytad?
Igen.
Hm. - hümmögtem.
Ekkor megszólalt a telefon.
Vedd fel nyugodtam. - mosolygott Rachel.
-Ki az? - kérdeztem.
-Szia Mira. - szólalt meg az anyám szigorúan.
-Szia anya.
-Pár óra és ott vagyunk!
-Nem úgy volt, hogy hétfőn jöttök?
-De igen. De változott a terv. Pár perc és felszállunk, hét óra múlva otthon leszünk.
-Rendben.
-Csak ennyit akartam. Szia. - letette.
-Szia anyu.
Mennyi az idő? - kérdeztem.
Hét. Pontosabban 19:05 perc.
Akkor hajnali kettőre érkezik meg a családom.
Menj csak haza nyugodtam! - mosolygott. - Készülj fel a köszöntésükre.
Köszönöm... Dai egy idióta, hogy egy ilyen lányt megcsalt.
Rachel könnyes szemekkel mosolygott, én pedig nem bírtam ki, hogy ne sírjak, Rachel odahajolt hozzám és megölelt. Magamhoz szorítottam Rachelt és arra gondoltam, mekkora pazarló ez a Dai. Egy ilyen közvetlen, aranyos lányt megcsalni... Őrület... Leintettem egy taxit és könnyes szemmel néztem az ablakból az eget. Még mindig zuhogott, és az idő csak rosszabb lett. Valami rossz érzés fogott el, görcsöltem a jövőmön, és hihetetlen, hogy még mindig csak egy dologra vágyakozok. Szorosan átölelni Castielt, és beleolvadni a mély tekintetébe. Lehunytam a szemem és valami jó érzés fogott el. Arra gondoltam, mikor Castiellel butáskodtunk a szünetekben, még mielőtt Rosalya belekavart volna mindenbe. A telefonért nyúltam, hogy Castielt hívhassam, de... Nem akartam még jobban elrontani mindent A rossz érzés újra elfogott, és a hasam csak még jobban görcsölt. A taxi kitett a házunknál, én pedig fizettem. Ismét felnéztem, és mégrosszabbra fordult az időjárás. Lehajtottam a fejem és becsuktam néhány pillanatra a szemem. Felnyitottam a szemem és az ajtóm előtt Castielt láttam ülve.
Castiel? - kérdeztem bizonytalanul.
Mira. - nézett rám.
Te meg...
Mira...
Castiel idefutott hozzám és jó szorosan átölelt. Nem tudtam mit mondani. Elakadt a szavam. Castiel nem engedett el egy jó darabig. De végül rám nézett, és látta, hogy valami nincs rendben. Én gyorsan rámosolyogtam, hogy ne lássa rajtam, hogy szomorú vagyok. Hirtelen úgy éreztem, hogy kivilágosodik minden.
Mi a baj? - kérdezte aggódva.
Menjünk be. - mondtam és bementünk.
-BENT-
Mond már!
Dai! - lerogytam a földre.
Hogy... mi...? - kérdezte tudatlanul. - Hogy mi?! Mira!! Mit csinált az az idióta?!!
Rachel.
A volt barátnője?
Nem volt! Vagyis... Most már igen...
Hol van? - kérdezte Castiel fagyosan.
Castiel... - könnyeztem.
Otthon van az a féreg?!! - ordította.
Ca...
Ekkora Castiel elhagyta a házat. Pontosabban kirohant. Utána rohantam, de nem értem már utol, taxit akartam hívni, de elfogyott az egyenlegem. Féltettem Dait... Az az áruló dögöt! De Castielt is... Hiszen... Dai magasabb, és erősebbnek is tűnik. Vissza mentem a házamba, és sírva aludtam el. Este újra láttam az álmot... De most... Többet láttam. Láttam, hogy a kisfiútól elszakított az anyám. A kisfiú egyre halványabb volt... Aztán eltűnt...
-MÁSNAP-
Az óra megszólalt, és én ránéztem az, pontosan 00:01-et mutatott. Szóval anyáék két óra múlva jönnek haza... Anyáék... Anya... Anya..... Az eső még mindig zuhogott, és villámlott az ég. Mit csináljak még másfél óráig?
Áááááááááá!!!!!!!! - kiáltottam fel.
Mi a franc volt ez?! Mi fájt ennyire? Miért csinálja ezt a gyomrom?! Miért vagyok ennyire ideges?
Ekkor megszólalt a telefonom és anyám hideg hangját hallottam.
-Mira?
-Anya... Szia...
-Két óra és otthon vagyunk.
-Ez remek.
-A mama is jön, szóval terítsd meg a vendégszobát!
-Rendben.
-Apropó, az öcsédet a mamánál hagytuk...
-Tessék?? Hogy lehet otthon elhagyni egy hat éves kisfiút?! Most hol van?
-A reptéren.
-Egyedül?!!
-Igen... Mira, a------
De én ezt már nem is hallottam, kivettem a széfemből annyi pénzt, hogy abból vegyek három repülőjegyet. A huszadik születésnapomra tartogattam, de ez fontosabb volt! Kiszaladtam a házból egy pólóban, és egy nadrágban, leintettem a taxit és indultam is a reptérre. Hogy lehet egyedül hagyni Amerikában egy hatéves kisfiút?! A nagymamánkon kívül nincs senkink, anyának már meghaltak a szülei, és testvére sincs. Apának sincs testvére, és az apja is már meghalt... Amikor a reptérre érkeztem, már 00:53 volt.
Elnézést, mikor indul legelőbb Los Angeles járat? - kérdeztem lihegve.
Öhm... Máris nézem.... Hm.... hét perc múlva. Ha siet, még éppen, hogy eléri.
Köszönöm!
Kicsaptam a jegy árát és rohantam is a repülőhöz. Odaértem, három perccel előbb, berohantam a jegyszedőhöz és a jegyszedő tág szemekkel nézett rám.
Az öcsén Los Angelesben van, szóval vegye el a rohadt jegyet és engedjen fel a repülőre!
Má...Máris... - elvette a jegyet.
Köszönöm!
Leültem a helyemre és egyből elaludtam. Egy idős hölgy ébresztett fel.
Kisasszony! - mosolygott rám a hölgy. - Kérem ébredjen, itt vagyunk!
Ááááhh..... - ásítottam. - Tessék? - nyitottam ki a szemem.
Megérkeztünk, Los Angelesbe, öt perc és leszállunk.
Köszönöm.
Leszálltunk a gépről én pedig fel alá járkáltam, és kerestem a kisöcsémet. Bár meglenne! Annyira aggódom érte! Hol van a kisöcsém?!
Edward!! - ordítottam.
Nem érdekelt, hogy mindenki hülyének nézett, nincs meg a kisöcsém!! Edward nevét ordítottam, amikor beugrott...
Elnézést! - futottam a bemondóhoz. - Kölcsönkérhetném egy kis időre? Köszönöm!
Hé....
Edward! Edward hallasz? Mira vagyok!! Edward! Keleti szárny!
Kérem, kisasszony! - tépte ki a kezemből a mikrofont egy ősz ember.
Elveszett a kisöcsém!
Kérem...
Mira!
Edward! Hol vagy Edward?
Edward idefutott hozzám és szorosan átöleltem, sírtam és nagyon boldog voltam, hogy nem esett semmi baja a kisöcsémnek.
Te ostoba! - rávertem egyet a fejére.
Ááá!! Ezt most miért? - kérdezte dühösen.
Hogy késhetted le a repülőt?!
Wc-re mentem!
Menjünk haza, minél előbb!
Jó.... - korog a hasa.
Gyere, eszünk egy pizzát.
Jó. - bólogat.
Megvettük a repülőjegyet, ami másfél óra múlva indul, maradt még egy kis pénzünk, ezért vettem egy pizzát.
Te Edward, téged hívott már anya? - kérdeztem aggódva.
Hm.... - hümmögött sértődötten. - Nem. Téged?
Engem sem... Ez érdekes...
De még mindig nem jött értem...
Szerintem már otthon van, és minket vár.
Hagytál egy üzenet?
Igen. Megírtam benne, hogy érted jöttem.
Aggódott értem?
(Nem igazán...) Igen... Nagyon! Szóval többet ilyet ne csinálj!!
Jól van, jól van.... Nem fogok!
Menjünk, szálljunk fel a gépre. - indultam.
Máris!
-A GÉPEN-
Féltél? - kérdeztem.
Igen, nagyon!
Van még egyenleged?
Persze. - odaadta a telefonját.
Megcsörgettem anyát, kinéztem az ablakon és láttam, hogy elállt az eső, és kisütött a nap.
Felveszi? - kérdezte Edward.
Nem. - letettem a telefont. - Nekem valami nem stimmel...
Hmm...
Álmos vagy? - megsimogattam a fejét.
Kicsit.
Átkaroltam Edwardot, ő pedig pár perc alatt el is aludt. Vajon mi lehet ,,anyáékkal''. Miért nem vették fel? Áuuu... Már megint görcsölök! Haza értünk, elmegyek egy orvoshoz. A telefonom csörrenésére riadtam fel.
-Igen? - kérdeztem.
-Jóreggelt, Mira Blum-mal beszélek?
-Igen.
-Ön felvételt nyert a Texas-New egyetembe, sajnálom, hogy ilyenkor zavarjuk, de a címét nem tudtuk.
-(Hogy micsoda? Felvettek?!) Komolyan? Felvettek??
-Igen.
-Te jó ég!! Köszönöm! Én igazán rossz hírekre számítottam!
-Viszont hallásra.
-Köszönöm! Viszont hallásra! - letettem.
Hogyan vehettek fel, a szörnyű interjúm után? Ez csodálatos! Alig bírok magammal! A szívem nagyon hangosan dobogott! Én... Én tényleg nagyon rossz hírekre számítottam!
Ez szörnyű... -riadt meg egy idős úr.
Szegény emberek! - helyeselt a mellette ülő idős asszony.
Ránéztem a tévére és megláttam... ,,Kényszerleszállás....''
Kérem, hangosítsa fel! - mondtam a stewardess-nek.
Igen is.
-Ma reggel, pontosabban hajnalban, a Japánba tartó a Los Angelesi repülő, kényszerleszállást hajtott végre, a villámlások, és a nagy vihar miatt. Egyenlőre még nem találtak túlélőket, de még nem adták fel a reményt. Mint tudjuk, a remény hal meg utoljára.
....................... Nem kapok levegőt............ Anya......... Apa......... Nagymama............ Mi lesz veled Edward?
A szeretőd?! Megcsaltál? Pont vele?! - ordította a lány.
Engem csalt meg veled! - dühödtem fel.
Dai! Szólalj meg te féreg!
Dai, mióta vagy ezzel a lánnyal? -kérdeztem, és meredtem rá Daira.
...
Dai!
Két éve! - mondta a lány. - Te állat! - felpofozta Dait.
El kell tűnnöm innen!
Kifutottam a házból, és felnéztem az égre. Az eső esett. Rám hullottak az esőcseppek, én pedig úgy éreztem, hogy minden gond szinte egy szempillantás alatt leesik a vállamról. Lerogytam a földre és sírtam. Ordítottam, ahogyan csak tudtam. Nem értettem, miért pont velem? Miért velem történik ez? Hiszen én egész életemben, egy jól nevelt lány voltam, nem ártottam senkinek, sosem nyitottam ki a számat, ha nem kérdeztek. Egyszerűen nem tudom, hogy miért büntet állandóan a sors. Miért nem vettek fel a Texas-New-ba? Miért nem lehetek Castiellel? Miért nem szeret? Miért...
Mira, ugye? - zavart meg a lány.
Igen.
Rachel. - mutatkozott be a lány.
Sajnálom, nem......
Nem tudhattad...
...
Voltál vele?
Hol?
Együtt. Voltál vele együtt?
Egyszer.
Csak?
Igen.
Egy igazi kretén!
Az.
De legalább én is csaltam már meg.
Kivel?
A legjobb barátjával, Castiellel.
Még, hogy legjobb barát! - nevetett fel. - Utálják egymást! Dai fél Castieltől.
Ugyan miért?
Castiel párszor megverte. - kacagott.
Jól tette...
Egyedül hagytad?
Igen.
Hm. - hümmögtem.
Ekkor megszólalt a telefon.
Vedd fel nyugodtam. - mosolygott Rachel.
-Ki az? - kérdeztem.
-Szia Mira. - szólalt meg az anyám szigorúan.
-Szia anya.
-Pár óra és ott vagyunk!
-Nem úgy volt, hogy hétfőn jöttök?
-De igen. De változott a terv. Pár perc és felszállunk, hét óra múlva otthon leszünk.
-Rendben.
-Csak ennyit akartam. Szia. - letette.
-Szia anyu.
Mennyi az idő? - kérdeztem.
Hét. Pontosabban 19:05 perc.
Akkor hajnali kettőre érkezik meg a családom.
Menj csak haza nyugodtam! - mosolygott. - Készülj fel a köszöntésükre.
Köszönöm... Dai egy idióta, hogy egy ilyen lányt megcsalt.
Rachel könnyes szemekkel mosolygott, én pedig nem bírtam ki, hogy ne sírjak, Rachel odahajolt hozzám és megölelt. Magamhoz szorítottam Rachelt és arra gondoltam, mekkora pazarló ez a Dai. Egy ilyen közvetlen, aranyos lányt megcsalni... Őrület... Leintettem egy taxit és könnyes szemmel néztem az ablakból az eget. Még mindig zuhogott, és az idő csak rosszabb lett. Valami rossz érzés fogott el, görcsöltem a jövőmön, és hihetetlen, hogy még mindig csak egy dologra vágyakozok. Szorosan átölelni Castielt, és beleolvadni a mély tekintetébe. Lehunytam a szemem és valami jó érzés fogott el. Arra gondoltam, mikor Castiellel butáskodtunk a szünetekben, még mielőtt Rosalya belekavart volna mindenbe. A telefonért nyúltam, hogy Castielt hívhassam, de... Nem akartam még jobban elrontani mindent A rossz érzés újra elfogott, és a hasam csak még jobban görcsölt. A taxi kitett a házunknál, én pedig fizettem. Ismét felnéztem, és mégrosszabbra fordult az időjárás. Lehajtottam a fejem és becsuktam néhány pillanatra a szemem. Felnyitottam a szemem és az ajtóm előtt Castielt láttam ülve.
Castiel? - kérdeztem bizonytalanul.
Mira. - nézett rám.
Te meg...
Mira...
Castiel idefutott hozzám és jó szorosan átölelt. Nem tudtam mit mondani. Elakadt a szavam. Castiel nem engedett el egy jó darabig. De végül rám nézett, és látta, hogy valami nincs rendben. Én gyorsan rámosolyogtam, hogy ne lássa rajtam, hogy szomorú vagyok. Hirtelen úgy éreztem, hogy kivilágosodik minden.
Mi a baj? - kérdezte aggódva.
Menjünk be. - mondtam és bementünk.
-BENT-
Mond már!
Dai! - lerogytam a földre.
Hogy... mi...? - kérdezte tudatlanul. - Hogy mi?! Mira!! Mit csinált az az idióta?!!
Rachel.
A volt barátnője?
Nem volt! Vagyis... Most már igen...
Hol van? - kérdezte Castiel fagyosan.
Castiel... - könnyeztem.
Otthon van az a féreg?!! - ordította.
Ca...
Ekkora Castiel elhagyta a házat. Pontosabban kirohant. Utána rohantam, de nem értem már utol, taxit akartam hívni, de elfogyott az egyenlegem. Féltettem Dait... Az az áruló dögöt! De Castielt is... Hiszen... Dai magasabb, és erősebbnek is tűnik. Vissza mentem a házamba, és sírva aludtam el. Este újra láttam az álmot... De most... Többet láttam. Láttam, hogy a kisfiútól elszakított az anyám. A kisfiú egyre halványabb volt... Aztán eltűnt...
-MÁSNAP-
Az óra megszólalt, és én ránéztem az, pontosan 00:01-et mutatott. Szóval anyáék két óra múlva jönnek haza... Anyáék... Anya... Anya..... Az eső még mindig zuhogott, és villámlott az ég. Mit csináljak még másfél óráig?
Áááááááááá!!!!!!!! - kiáltottam fel.
Mi a franc volt ez?! Mi fájt ennyire? Miért csinálja ezt a gyomrom?! Miért vagyok ennyire ideges?
Ekkor megszólalt a telefonom és anyám hideg hangját hallottam.
-Mira?
-Anya... Szia...
-Két óra és otthon vagyunk.
-Ez remek.
-A mama is jön, szóval terítsd meg a vendégszobát!
-Rendben.
-Apropó, az öcsédet a mamánál hagytuk...
-Tessék?? Hogy lehet otthon elhagyni egy hat éves kisfiút?! Most hol van?
-A reptéren.
-Egyedül?!!
-Igen... Mira, a------
De én ezt már nem is hallottam, kivettem a széfemből annyi pénzt, hogy abból vegyek három repülőjegyet. A huszadik születésnapomra tartogattam, de ez fontosabb volt! Kiszaladtam a házból egy pólóban, és egy nadrágban, leintettem a taxit és indultam is a reptérre. Hogy lehet egyedül hagyni Amerikában egy hatéves kisfiút?! A nagymamánkon kívül nincs senkink, anyának már meghaltak a szülei, és testvére sincs. Apának sincs testvére, és az apja is már meghalt... Amikor a reptérre érkeztem, már 00:53 volt.
Elnézést, mikor indul legelőbb Los Angeles járat? - kérdeztem lihegve.
Öhm... Máris nézem.... Hm.... hét perc múlva. Ha siet, még éppen, hogy eléri.
Köszönöm!
Kicsaptam a jegy árát és rohantam is a repülőhöz. Odaértem, három perccel előbb, berohantam a jegyszedőhöz és a jegyszedő tág szemekkel nézett rám.
Az öcsén Los Angelesben van, szóval vegye el a rohadt jegyet és engedjen fel a repülőre!
Má...Máris... - elvette a jegyet.
Köszönöm!
Leültem a helyemre és egyből elaludtam. Egy idős hölgy ébresztett fel.
Kisasszony! - mosolygott rám a hölgy. - Kérem ébredjen, itt vagyunk!
Ááááhh..... - ásítottam. - Tessék? - nyitottam ki a szemem.
Megérkeztünk, Los Angelesbe, öt perc és leszállunk.
Köszönöm.
Leszálltunk a gépről én pedig fel alá járkáltam, és kerestem a kisöcsémet. Bár meglenne! Annyira aggódom érte! Hol van a kisöcsém?!
Edward!! - ordítottam.
Nem érdekelt, hogy mindenki hülyének nézett, nincs meg a kisöcsém!! Edward nevét ordítottam, amikor beugrott...
Elnézést! - futottam a bemondóhoz. - Kölcsönkérhetném egy kis időre? Köszönöm!
Hé....
Edward! Edward hallasz? Mira vagyok!! Edward! Keleti szárny!
Kérem, kisasszony! - tépte ki a kezemből a mikrofont egy ősz ember.
Elveszett a kisöcsém!
Kérem...
Mira!
Edward! Hol vagy Edward?
Edward idefutott hozzám és szorosan átöleltem, sírtam és nagyon boldog voltam, hogy nem esett semmi baja a kisöcsémnek.
Te ostoba! - rávertem egyet a fejére.
Ááá!! Ezt most miért? - kérdezte dühösen.
Hogy késhetted le a repülőt?!
Wc-re mentem!
Menjünk haza, minél előbb!
Jó.... - korog a hasa.
Gyere, eszünk egy pizzát.
Jó. - bólogat.
Megvettük a repülőjegyet, ami másfél óra múlva indul, maradt még egy kis pénzünk, ezért vettem egy pizzát.
Te Edward, téged hívott már anya? - kérdeztem aggódva.
Hm.... - hümmögött sértődötten. - Nem. Téged?
Engem sem... Ez érdekes...
De még mindig nem jött értem...
Szerintem már otthon van, és minket vár.
Hagytál egy üzenet?
Igen. Megírtam benne, hogy érted jöttem.
Aggódott értem?
(Nem igazán...) Igen... Nagyon! Szóval többet ilyet ne csinálj!!
Jól van, jól van.... Nem fogok!
Menjünk, szálljunk fel a gépre. - indultam.
Máris!
-A GÉPEN-
Féltél? - kérdeztem.
Igen, nagyon!
Van még egyenleged?
Persze. - odaadta a telefonját.
Megcsörgettem anyát, kinéztem az ablakon és láttam, hogy elállt az eső, és kisütött a nap.
Felveszi? - kérdezte Edward.
Nem. - letettem a telefont. - Nekem valami nem stimmel...
Hmm...
Álmos vagy? - megsimogattam a fejét.
Kicsit.
Átkaroltam Edwardot, ő pedig pár perc alatt el is aludt. Vajon mi lehet ,,anyáékkal''. Miért nem vették fel? Áuuu... Már megint görcsölök! Haza értünk, elmegyek egy orvoshoz. A telefonom csörrenésére riadtam fel.
-Igen? - kérdeztem.
-Jóreggelt, Mira Blum-mal beszélek?
-Igen.
-Ön felvételt nyert a Texas-New egyetembe, sajnálom, hogy ilyenkor zavarjuk, de a címét nem tudtuk.
-(Hogy micsoda? Felvettek?!) Komolyan? Felvettek??
-Igen.
-Te jó ég!! Köszönöm! Én igazán rossz hírekre számítottam!
-Viszont hallásra.
-Köszönöm! Viszont hallásra! - letettem.
Hogyan vehettek fel, a szörnyű interjúm után? Ez csodálatos! Alig bírok magammal! A szívem nagyon hangosan dobogott! Én... Én tényleg nagyon rossz hírekre számítottam!
Ez szörnyű... -riadt meg egy idős úr.
Szegény emberek! - helyeselt a mellette ülő idős asszony.
Ránéztem a tévére és megláttam... ,,Kényszerleszállás....''
Kérem, hangosítsa fel! - mondtam a stewardess-nek.
Igen is.
-Ma reggel, pontosabban hajnalban, a Japánba tartó a Los Angelesi repülő, kényszerleszállást hajtott végre, a villámlások, és a nagy vihar miatt. Egyenlőre még nem találtak túlélőket, de még nem adták fel a reményt. Mint tudjuk, a remény hal meg utoljára.
....................... Nem kapok levegőt............ Anya......... Apa......... Nagymama............ Mi lesz veled Edward?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése