....................... Nem kapok levegőt............ Anya......... Apa......... Nagymama............ Mi lesz veled Edward?
Edward... - szorosan magamhoz öleltem Edwardot könnyezve.
Edward nem reagált semmit, hiszen már elaludt. A fejére hajtottam a fejem és azon gondolkodtam, vajon hogy mondjam el neki mind ezt.
-A JELENBEN-
Elnézést hölgyem, de ki kell vinnünk Lucyt néhány percre röntgenre. - dadogta egy fiatal ápolónő.
Persze, hogyne! - mondtam.
Kérem kisasszony, hozzon egy hordágyat! - utasította a doktor.
Máris hozom.
Én is mehetek a vizsgáltra? - kérdeztem.
Sajnálom, de nem. - válaszolt szigorúan az orvos. - Nézzük először a lázát...
Hőemelkedése is van.
Kicsim! - kiáltottam fel.
Anya, mesélsz majd még? - kérdezte Lucy.
Persze Lucy, amint visszatértél! - mosolyogtam Lucyra.
Lucyék kimentek a szobából, én pedig leugrottam a kisboltba egy cigiért.
Hmm... Máris esik a hó? Ilyenkor? Hiszen még csak Október van... Különös időjárás... Vissza kéne már mennem, biztos végeztek már... Vajon mit csinálnak most Rosalyáék? Olyan rég láttam őket....... Most már ideje lenne visszamenni. Nem rágódhatok ennyit a múlton. Visszamentem, és Lucyt találtam az ágyában. Leültem mellé, és csak néztem, néztem azt a gyönyörű kislányt alvás közben. Hogy lehetek egy ilyen kislánynak az anyja? Ő olyan tiszta... Nem olyan, mint én... Olyan magányosan éreztem magam mellette.
Anya... - szólított meg Lucy.
Igen kicsim? - kaptam fel a fejem.
Folytatod?
Öhm... Ezután az jön, hogy találkozom apukáddal.
Lucy nem mondott semmit, de láttam rajta, hogy csalódott bennem. Valami azt súgta, hogy ez lesz az... utolsó esti mesém, amit elmondhatok neki...
Anya, miért sírsz?
Én, csak... Egy kicsit megkönnyeztem.
Nem vagyok már négy éves!
Oh... - mosolyogtam.
Tudom, hogy azért sírsz, mert ma este megha-
Lucy! - vágtam közbe. - Ilyet többé ne mondj!
Kérlek anya...
Elgondolkodtam azon, amit Lucy mondott... És folytatni kezdtem a mesét.
-VISSZA A MÚLTBA-
Edward... Itt vagyunk.
Áááh... - ásít. - Máris?
Igen...
Mira, mi a baj?
Semmi!
Mosolyogtam ahogyan csak bírtam. De láttam Edwardon, hogy nem hisz nekem. Hazamentünk, út közben nem szóltunk egymáshoz. Egy szót se... Átöleltem a taxiban, de még mindig nem tudom, hogy mondhatnám el neki, ami a szüleinkkel történt.
Edward, nálad van a kulcs?
Tessék. - odaadta a kulcsot.
Köszönöm.
-BENT-
Anyáék hol vannak?
Edward... El kell mondanom valamit.
Oké, majd elmondod, anyáék?
Erről szeretnék beszélni.
Edward rám nézett azokkal a hatalmas csillogó szemeivel.
Anyáék... Le... Lezuhantak....... - remegte a hangom.
Lezuhantak?? - tört ki magából.
Amire... Te nem szálltál fel...
Ú-ristem..... - dadogott.
Kisöcsém! - öleltem át.
Edward sírva aludt el, én pedig egész éjszaka mellette voltam, és próbáltam valahogy vigasztalni.
-HÁROM NAP MÚLVA-
Most mi lesz velünk? - kérdezte reggeli után Edward.
Ezen még nem is gondolkodtam.
Gondolom, te mész az egyetemre, és elviszel magaddal.
Igen, meg lehet. Három hónapunk van felkészülni az új életünkre.
Én jövőre elsős leszek, és te is.
Igen. Valami munka után kell néznem.
Miért?
Mert hamar elfogy a pénzünk.
Eladjuk a lakást?
Nins más választásunk...
A barátaid nem tudnak segíteni?
Nem kérhetem meg őket erre.
Akkor most pincérkedni fogsz, vagy mi?
Egyenlőre nem tudom, jó?
Egyszer csak csöngettek. Edward felpattant és kinyitotta az ajtót. Ki lehet az ilyenkor?
Szia öcsi, Mira itthon van? - kérdezte egy hang.
De ezt a hangot jól ismertem. Ez Castiel hangja volt. Ezt az édesen ringó hangot bárhol, ezer közül felismerném!
Bent van a konyhában! - válaszolt Edward.
Szia Castiel. - odamentem hozzá.
Castiel, neked meg... mi történt az arcoddal?
Egy kis balhé... - mosolygott.
Daival verekedtél?
Öhm... - nem szólt semmit.
Csak elmentél, igaz?
Hát...
Neked... Fel szakadt az arcod??
Egy kicsit! - mosolygott.
Ez egyáltalán nem vicces!
Mira elmehetek venni chipset? - kérdezte Edward.
Nem, mindjárt elkísérlek!
Jó...
Mi ez a jó stílus? - mosolyogtam.
Tetszik?
Szerintem király! - kiáltott fel Edward.
Köszönöm. - mondta Castiel édesen.
Ed, menj vissza reggelizni!
Kérdezhetek valamit?
Kérdezz csak Ed. - mondta Castiel.
Ed! - kiáltottam.
Miért vörös a hajad? Fested?
Igen. - mosolygott Cas.
Na most már menj!
Szeretsz xbox-ozni?
Még nem próbáltam.
Tényleg?
Aha, na most már menj!!
Igen. - mondta Cas.
Játszunk? - kérdezte Ed.
Majd máskor!!
Majd amikor Mira is megengedi, jó? - kacsintott Cas.
Köszi!! - nevetett fel Ed.
Áááá... - fájlaltam a gyomrom.
Jól vagy? - figyelt fel rám Cas.
Pár napja folyamatosan görcsöl a hasam. De amúgy miért jöttél?
Eljönnél az első koncertünkre?
Az elsőre?
Az első nagyra.
Hát hogyne mennék el!
Nagyszerű! Akkor én megyek.
Máris?
Igen, sietnem kell.
Várj Castiel...
Igen?
Daival... Mi történt? Ugye nem került kórházba?
Nem, gondolnom kellett a bandára.
Értem...
Szia Mira, majd hívlak!
Szia Castiel!
Távozás előtt Castiel akart adni egy puszit, de mivel Ed is ott volt, ellöktem magamtól.
Majd másor!!
Ezt még behajtom rajtad! - kuncogva elment.
Mira, ki volt ez a helyes srác?
Helyesnek tartod?
Nem az?
De... -pirultam el.
Szóval? Ki volt ez?
A neve Castiel...
Nagyon tetszhet neked, ha ennyire vörös vagy!
Nem vagyok vörös te kis pisis!
Először láttam nevetni Edwardot amióta meghaltak a szüleink. Nem tudtam rá haragudni, akármilyen kis kotnyeles.
Gyere, elviszlek a haverjaidhoz egy kicsit, jó?
Nem akarok.
Így hogy hívom át magamhoz Castielt? Pedig jó lett volna egy kicsit kettesben lenni Castiellel...
Miért nem?
Először vegyél nekem chipset!
Jól van veszek neked chipset! Te kis zsarnok...
Vettem Ednek chipset és ledobtam az egyik ovitársához, utána felhívtam Rosalyát.
-Szia Rosa!
-Szia Mira, bocsi de most nem érek rád! - idegeskedett.
-Miért nem?
-Holnapután lesz a végzős bál, nagyon sok dolgom van, mert a szervezésben is benne vok'!! Na szia! -tette rám.
Na jól van.... Áthívtam magamhoz Castielt és felmentünk a szobámba.
Castiel, lassabban.
De olyan rég voltunk már együtt! - csókolgatta a nyakamat tovább.
Kérlek, csak egy kicsit!
Megint görcsöl a hasad?
Egy kicsit.
El kéne menned már egy orvoshoz.
Majd elmegyek máskor!
Ezt így nem lehet csinálni! Nem engedsz magadhoz!
Na és akkor mi van?
Így hogy várod el, hogy...
Nem várok el tőled semmit se!
Most miért vagy ennyire ideges?
Akár el is mehetsz!
Ezt most komolyan mondod?
... - nem válaszoltam.
Miért vagy ennyire szeszélyes?
Nem vagyok az!
Hát persze, hogy nem...
Ezzel célozgatni akartál?
Én most... Inkább megyek.
Várj Castiel, nem úgy gondoltam, csak tiszta ideg vagyok mostanában.
Miért idegeskedsz annyit?
Mint tudod, a szüleim... meghaltak, nekem pedig valami munkát kell találnom.
Munkát akarsz?
Jó lenne egyet találni.
Legyél pincérnő!
Ed is ezt mondta, mi ebben annyira csábító?
Ismerek egy helyet, ahol nem kell vendéglátói diploma.
Hát persze...
Közel is van, jól is fizetnek.
Nem tudom... Nekem inkább az egyetemre kéne figyelni.
Mégis csak felvettek?
Igen. Várj, én nem meséltem neked az egyetemről!
...
Rosalya? Még mindig Rosalyával vagy?
Soha nem voltam Rosalyával!
Á nem, csak folyton előttem csókolgattad!
Ez nem igaz!
Na és a motel?
Jó, nem vagyok tökéletes.
Az nem kifejezés!
Egy ideig csak hallgattunk... Nagyon szégyelltem magam Castiel miatt, és az még rosszabbá tette, hogy visszaszólni se szólt vissza.
Rosalya miatt haragszol rám? - kérdezte Castiel.
Nem... Csak, mostanában elég sok dolog terheli a vállamat.
Ez érthető.
Bocsánat, hogy ennyire hülye vagyok, tudod, hogy nagyon sokat jelentesz számomra!
Alig mondtam ki, Castiel megcsókolt, és megtörtént...
Elfáradtál? - lihegte Castiel.
Egy... kicsit. - lihegtem.
Belefér még egy?
Egy kicsit... később.
Egy kicsit-egy kicsit.....
Ekkor hallottam egy ajtónyitódást, és Edward jelezte, hogy itthon van és, hogy jön fel a szobámba.
Miért? - kérdezte banbán.
Te jó ég! Fergeteges a hasa!
Nem hallottad? Edward jön fel! Most!
Most? - kapta fel a nadrágját.
Edward benyitott, és én gyorsan magamra húztam a takarót, szerencsére nem látott meg.
Szia Mira! ... És Castiel! - mosolygott csibész módon.
Ed! - öklözött Castiel Edwarddal.
Mira, mit csináltok? Miért vagy meztelen?
Hoppá... - mosolygott Castiel.
Igen....... Hoppá.......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése