Jelentkezzetek ide, jó kis csoportok! ;)

https://www.facebook.com/groups/493086934093475/879950418740456/?notif_t=group_comment

https://www.facebook.com/groups/517038005108671/?fref=ts

https://www.facebook.com/groups/1376113945968737/?fref=ts

Viszlát Castiel avagy a kisbaba...

26.RÉSZ

 - Mira... Tudom, hogy terhes vagy.
Mira lélegzetét elfojtva, tágra nyílt szemekkel várta, hogy Castiel felnevessen, mintha csak tréfált volna, de Castiel komolyan nézett rá, ami azt jelentette, hogy Castiel megtudta... De vajon honnan? Gondolta Mira.
 - Miért nem mondtad el? - Vonta kérdőre Castiel Mirát.
 - Nem... Nem akartam... Nem akartam, hogy elhagyj! - Kiáltotta Mira.
Castiel kiszállt az ágyból és öltözködni kezdett.
 - Castiel, hová mész?
 - Jó éjszakát Mira!
És Castiel ezzel a pár szóval kisétált Mira életéből. Mira úgy gondolta, hogy holnapra úgyis megnyugszik, és nyugodt szívvel elaludt.

 - MÁSNAP -

Mira felkelt, és elment lefürödni az izzasztó este után, majd két fonatot csinált a füle mentén és összefogta a haját, a lehető legcsinosabban akart kinézni, hátha Castiel beugrik reggel az élvezetes éjszaka után.
 
 - Edward! Ébresztő! Fél nyolcra az okmányirodában kell érnünk!
 - Kelek már!
Mira lement a konyhába és készített reggelit, megvárta Edwardot is. Ameddig Edward evett, addig átnézte a házat, hogy hová tűnhetett Castiel. Megpróbálta felhívni, de nem sikerült. Felszaladt a szobájába, és a ruhája alá vett egy pólót, mert nyilvánvaló, hogy Castiellel ma már nem fog találkozni.
Ezek utána pedig elindultak együtt az okmányirodában, hogy elintézhessék a költözést.

 - ROSALYÁNÁL -

Rosalya egy kedves idős fiatal stewardess hangjára ébredt.

 - Jó reggelt kisasszony!
Rosalya ásított egy hatalmasat és kinyitotta szemeit.
 - Jó reggelt! - Rosalya kinézett az ablakon, és meglepődötten figyelte a környezetét, aztán eszébe jutott Helena, akivel az este utazott.
 - Elnézést, nem látta a hölgyet, aki mellettem ült? - Kérdezte aggódva Rosalya.
 - Hölgyet? Sajnálom, nem láttam, de most már itt az idő, hamarosan leszállunk. - A stewardess rámosolygott utoljára Rosalyára és elment. Rosalya pedig azon gondolkozott, hogy hová tűnhetett Helena. Csak képzeltem volna az egészet? Vagy csak álmodtam...? Nem... Nem hiszem el, hogy csak álmodtam... Ahhoz ez túl valósághű volt, végül is, még mindig üres a mellettem lévő szék, biztos mindjárt előkerül! Gondolta.
 - Elnézést, nem látott egy vöröses hajú korombeli lányt mellettem? - Kérdezte Rosalya  az egyik utastól.
 - Sajnálom, nem figyeltem, de szerintem senki se ült ott. - Válaszolta az utas.
 - Köszönöm... - Rosalya ezt roppant érdekesnek találta.
Miután leszállt a repülő Rosalya álláshirdetéseket keresgélt egy amerikai újságban, azt se tudta, hol fog aznap aludni, kétségbe volt esve, elvégre senkit sem ismert. Igaz, maradt még pár Yen-je, de rá kellett jönnie, hogy Washingtonban nem fog valami sokra menni Yen-nel, keresett egy pénzváltót és átváltotta az összes pénzét dollárra, de hát 54 dollárral nem fog megélni, tudta ő is.
 - Sorry, uhm... - dadogta Rosalya egy járókelőnek.
 - Miss, lost? - Kérdezte az ember.
 - Sorry? - kérdezett vissza.
 - You speak English?
 - Uhm....
 - Are you Japanese?
 - Yes!!!
 - What are you doing here?
 - Sorry, i do not undertand...
 - Ok, good by. - elment.
 - Most mit csináljak...?

 - MIRÁNÁL -

Mira és Ed kiszálltak a taxiból és kifizették a sofőrt, egymásra néztek és vettek egy mély levegőt.
Mira kinézett az ablakon és elmosolyodott, Edward ettől pedig megnyugodott.
























 - Hiányozni fog Japán. - Mondta Ed reménykedve, hogy valami csoda folytán itt maradhatnak. - Ráadásul nem is tudok angolul!
 - Akkor majd megtanítalak. Nem hiszem el, hogy nem tudsz angolul. Két éve tanulsz!
 - Én nem vagyok akkora stréber, mint te, hogy megtanuljak két év alatt folyékonyan egy idegen nyelvet! Még írni sem tudok rendesen!
 - Ohh, hagyd már abba! Ne nyafogj!

Mira megfogta Edward kezét és benyitottak az okmányirodába, vártak egy pár percet, míg behívták őket, és aztán bementek a nagyszobába, hogy elintézzék a költözést.

 - Jó napot! - Köszönt egy nagy hangú férfi, amint belépett Mira és Edward.
 - Jó napot! - Hajoltak meg mindketten.
 - Mira és Edward Blue?
 - Igen. - Válaszolt Mira.
 - Mira Blue kisasszony, szeretnék mondani magának pár szót.
 - Menj ki Ed. - Mira Edwardra pillantott és kiküldte őt.
 - Mira Blue kisasszony, vagy mondjam, hogy Ráhel Mayer kisasszony?
 - A Mira Blue is megfelel.
 - Szóval, maga ugye még nem múlt el 18 éves?
 - Ami azt illeti, de.
 - Az igazi születése szerint maga még nem.
 - Az igazi születésem szerint? - Kérdezett meglepődve.
 - Igen.
 - Sajnálom, nem tudok arról, hogy a kettő különbözne.
 - Már pedig különbözik.
Az úr átadott egy papírt Mirának, ő pedig meglepődve nézte a papírt.
 - Sa... Sajnálom, nem tudtam. - Dadogta Mira.
 - Hogy-hogy nem tudta? Hiszen elküldtük önnek az örökbefogadási papírt, vagy nem?
 - De... Igen, csak nem írt erről. - Dadogta Mira ismét.
 - Elhozta magával?
Mira átnyújtotta a levelet, és az okmányirodás meglepettem olvasta.
 - Hát ez különös... - Állapította meg az úr. - De erről eltekintve, maga még mindig kiskorú.
 - Igen, de hamarosan ténylegesen betöltöm a tizennyolcat!
 - Ne aggódjon, tisztában vagyok vele. De ameddig nem töltötte be, sajnálatos módon addig nem tarthat igényt egy szintén kiskorú gyermekre.
 - E... El akarják tőlem venni Edwardot?! - Akadt ki Mira.
 - Igen, de amúgy sem maradhatott volna önnel.
 - Már miért ne?
 - Mert maga és Edward Blue nem vér szerinti rokonok, örökbe se fogadhatná, mivel magának nincs saját kereslete, illetve nincs, aki megkereshetné maguknak a megfelelő keresletet, hogy nevelhessen egy gyermeket.
 - Szóval azért, mert nincs férjem, nem is lehetek az öcsémmel?
 - Nem az öccse.
 - De... Jó... Nem vér szerinti, de ha most megkérdeznénk Edwardot, ő is azt mondaná, hogy a nővére........ - Mira elgondolkodott azon, mit is mondott neki tegnap... ,, Nem vér szerinti!!!'' és lélegzet elfojtva nézett maga elé.
 - Pár nap múlva, amint betölti a 18-at, dönthet arról, hogy vissza-e akar költözni Japánba, vagy sem, de addig az kell tennie, amit elrendeltek.
 - Edward és én hol fogunk lakni...? - Kérdezte aggódva Mira.
 - Egy állami nevelő intézetben.
 - Árvaházban?! - kiáltotta.
 - Igen, de maga csak pár napig, amíg nagykorúvá nem válik.
 - De... Edwardot ki fogják csinálni!!!
 - Ne aggódjon, nem olyan rossz az állami neveltetés.
 - Nem tehetünk mégis valamit? - aggodalmaskodott.
 - Sajnálom, de nem. - Mondta az ürge megértő hangon.
 - Ed...

 - ROSALYÁNÁL -

 - Rosalya!!! - kiáltotta egy ismerős hang.
Rosalya a háta mögé nézett és meglátta az aggódó Helenát.
 - Helena! - kiáltotta.
 - Ó Rosa! - Helena melegen átölelte és a nevét mondogatta. - Miért nem vártál meg? Hol voltál?!
 - Te hol voltál! Mindenki azt mondta, hogy nem ült mellettem senki!
 - Nem melletted ültem, mivel nem bírtalak ki! Tudtad, hogy mikor alszol karmolászol?
 - Jaj Helena! Annyira megijedtem! - átölelte.
 - Gyere, menjünk az új lakásomba! - mosolygott.
 - Rendben!

 - AZ ÚJ LAKÁSBAN -

 - Milyen kis otthonos! - kiáltott Rosa.



 - Köszönöm! Tetszik, ahogy berendeztem?
 - Nagyon!!!
 - Ez a nappali. Van két fürdőszoba, de csak az egyikben van wc, van egy külön wc és négy hálószoba.
 - Ez így nem baromi drága?
 - De! - vigyorgott. - Megmutatom a szobámat!
 - Rendben!
Rosa és Helena felmentek az emeletre.

Mielőtt bementek volna Helena szobájába valami történt...
 - Hellóka...

Rosalya egy hatalmasat kiáltott és fejbe rúgta az idegent, Helena pedig felnevetett.

 - Ezt miért csináltad? - Kérdezte Helena mosolyogva.
 - Ki... Ki... Ki... Ki ez?! - Dadogta Rosalya a félelemtől.
 - Jeff. ,,Gyilkos Jeff...'' Velünk lakik.
 - Miért ijesztett meg?! És miért forognak a szemei vérben?!
 - Mert igazi videójáték őrült, és mert folyton azt játssza, hogy ő egy gyilkos, aki láthatatlan vagy mi, valami buta játékból. Amikor japánban átjött hozzám és a családomhoz, állandóan kukkolt, de mindig fejbe rúgtam, szóval már megszokta.
 - Ezt miért csináltad...? - kérdezte Jeff.

 - Wáááá!!!
Rosalya ismét fejbe rúgta Jeffet, aki megint megint elájult.
 - Hogy kelt fel ilyen gyorsan?
 - Mondtam, már megszokta, na de menjünk már a szobámba!
Helena elhurcolta Rosát a szobájába, Rosalya pedig csak tátotta a száját.

 - Nem ilyenre számítottam... - Bámulta Rosa a kifinomult szobát.
 - Miért, milyenre?
 - Gyerekesebbre.
 - Oh... - mosolygott Helena. - Gyere velem!
 - Hová?
Helena nem válaszolt csak megfogta Rosalya kezét és amikor egy titkos kis ajtóhoz értek befogta a szemét.
 - Három... Kettő... Nyisd! - kiáltotta Helena és levette a kezét Rosa szeméről.

 - Tetszik? Terasza is van! - vigyorgott Helena.
 - Nagyon szép szoba! - mosolygott Rosa.
 - A tiéd!
 - Az enyém...?
 - Igen! Tetszik?
 - Tetszik hát! - kiáltott Rosa és az ágyára ugrott.
 - Ez volt a vendégszoba, most pedig a tiéd, ha átakarod rendezni, nyugodtan.
 - Kö... Köszönöm, de én nem maradok...
 - Nem maradsz? - Elszomorodott Helena.
 - Nem... Nem szeretnék a terhetekre lenni, de ma itt  alszom, ha nem baj.
 - Miért nem maradsz?
 - Mondtam már, nem szeretnék a terhetekre lenni.
 - Nem leszel!!! - mosolygott Helena. - Szeretném, hogy maradj!
 - Nagyon kedves vagy, de tényleg... De én...
Ekkor egy fiú lépett ki a Rosalya szobájával szemben levő szobából.

 - Sziasztok lányok! - köszönt az ismeretlen fiú.
Rosalya megszeppenve állt.
 - Habár... Maradhatok egy kicsivel többet...

 - MIRÁNÁL -

 - Még egy kérdésem lenne... - Mondta kétségbeesve Mira.
 - Igen?
 - Nekem nagyon fontos lenne, hogy maradjak Japánban, ugyanis felvettek egy nagyon jó egyetemre!
 - Kisasszony... - komolyan nézett az úr. - Döntse el, hogy mit szeretne kezdeni az életével.
 - Rendben, mikor indulhatok az öcsémmel?
 - Három órára foglaltuk önöknek a repülőjegyet.
 - Ezekszerint még öt napunk és három óránk van búcsúzkodásra.
 - Igen.
 - Akkor indulnánk is.
 - Viszontlátásra.
 - Viszontlátásra! Ó, van még valami. A bútorokkal és a házzal mi lesz?
 - A végrendelet alapján arra jutottunk, hogy minden eladunk, és bankba tesszük, de ne aggódjon, miután nagykorúvá válik, és kénytelen lesz elhagyni az árvaházat, biztosítottunk magának egy renden lakást Fort Washingtonba, az árvaház onnan 25 percre lesz autóval.
 - Remek... Köszönöm...
 - Egy gyakornoki állást találtunk magának, viszonylag jól fizetnek. Ha elvállalja, elvállalja, ha nem, nem.
 - Köszönöm... Viszontlátásra...!
Mira és Edward beültek a kint váró taxiba és hazafelé indultak, hogy elköszönhessenek a barátaiktól. Mira arra gondolt, hogy minden erőfeszítése hiába volt... Hiába tanult olyan jól... Habár... Vannak olyan egyetemek, ahová a este is belehet járni! Hát ez remek! Csak... mi lesz a kisbabával? Mira tudta jól, hogy amint megszületik a kisbaba, keresztet vethet az egyetemnek... Ráadásul ott van Castiel! Egy menő bandában játszik! Nem lesz ideje Mirára és a kicsire. Azt sem biztos, hogy ő ezt akarja... Az egyetlen mentsvára Mirának Rosalya! Mira amint hazaért elvitte Edwárdot a barátaihoz, hogy elköszönhessen tőlük, utána pedig megpróbálta felhívni Rosalyát a vezetékes telefonján, de nem sikerült. Mira nem értette miért nem, aztán megpróbálta még egyszer, de most a mobiltelefonján, és bedugta a fülesét, hogy halljon is valamit, ugyanis nem valami hangos a telefonja. De... nem erre számított...

     - Szia Rosa! Miért nem veszed fel a telefont? - kérdezte aggódva a mobiltelefonjába.
     - Halló? Ki az? - kérdezett bele egy idősebb nő.
     - Bocsánat, Mira Blue vagyok, jó számot hívtam? Rosalyát keresem, a volt osztálytársa vagyok.
     - George gyere ide! - kiáltotta a nő a telefontól kicsit messzebb. - Mi az? - kérdezett vissza egy idősebb férfi a telefontól távolabb. - Egy lány van a telefonban, aki Rosalyát keresi!!! - kiáltotta a nő. - Megyek már! - Kiáltotta a férfi.
     - Bocsánat, kivel beszélek?
     - Rosalya anyukája vagyok, tudsz valamit a kislányomról? - Kérdezte aggódva a nő.
     - Tessék?! - Kérdezett vissza mit sem értve Mira.
     - Jó napot! Rosalya apukája vagyok... - lihegte a férfi. - Ne haragudj, tudsz valamit a kislányunkról?
     - Tessék?! Semmit sem értek! Hol van Rosalya?!
     - Te sem tudod hol van?
     - Nem, de miért, mi történt?
     - Rosalyával összevesztünk tegnap, felkapta a vizet, elvitte minden megspórolt készpénzét, itt hagyta a hitelkártyáját, rendelt magának egy repülőjegyet és itt hagyott minket! Nem mondta, hogy hová ment, és nem tudtuk kideríteni, azt reméltük tudja valaki, hogy hová ment, de senki se tudja...
     - Felkapta a vizet?! Tessék?! Mi... Miért mi történt? Összeveszett a szüleivel? Magukkal? Nem mesélte Rosa, hogy bármi baja is lenne, miért veszett össze magukkal?
     - Találtunk a kukájában egy... egy... egy...
     - Mit?! Mi?! Ú-risten!!! Mit?! Kérem mondja már!!! - Üvöltött Mira a telefonba.

 - EKÖZBEN ROSALYÁNÁL -

 - Szia, mi a neved? - Kérdezte a szőke hajú adonisz Rosalyát.
 - Nekem? Rosalya... - Mondta Rosalya csávosan a fiúnak.
 - Szép neved van!
 - Köszi szépen! - kacsintott.
 - Itt fogsz lakni?
 - Igen. - mosolygott.
 - Az tök jó lesz!
 - Köszönöm!
 - Hát én most... Megyek...
 - Szia!
 - Később ütközünk!
A szőke hajú fiú rámosolygott Rosalyára és bement a szobájába, Rosalya pedig azon gondolkodott, vajon hogy hívják a fiút.
 - A neve Nataniel. - Mosolygott Helena.
 - Hangosan gondolkodtam?!
 - Mi? Nem. Miért...? Tetszik...?
Helena huncutul mosolygott és harapdálta az alsó ajkait.
 - Nem!
 - Jaj hagyd már! Akkor miért vagy ilyen vörös?

 - Ne kérdezgess annyit... Szerintem neked tetszik! Te vagy a vörös!!! - Habogta Rosalya közben egyre vörösebb és vörösebbé vált.
 - Hát jó... Én most magadra hagylak... Ha netán átszeretnél menni Natanielhez menj csak nyugodtan... - mosolygott.

 - Nem fogok!!! - akadt ki Rosalya. - Nekem egyáltalán nem tetszik!!!
 - Csak szólok, hogy Natanielnek csak a teste néz ki jól, belülről egy kuka!
 - Úgy érted, hogy buta?
 - Nem, csak eszméletlenül beképzelt!
 - Nem tűnik beképzeltnek... - mosolygott. - És szerintem én jobb csaj vagyok, mint ő jó pasi.
 - Ha belegondolok... Nem lesz baj ezzel a beképzeltégességes dologgal. - nevetett.
 - Úgy érted, hogy beképzelt vagyok?
 - Szia! - elrohant.
 - Szia! - nevetett.
Rosalya besétált az új szobájába. ... Mi lehet most Japánban...? Anyuval...? Apuval...? Castiellel...? És... És Mirával...? Mi lesz, ha kideríti? Örökre megfog utálni! Gondolta... Rosalya el kezdett kipakolni, ezután befeküdt az ágyába, és megpróbált pihenni egy kicsit, de nem sikerült neki, mivel valaki nem hagyta... A hasára tette az egyik kezét, a másikat pedig a szájára, hogy nehogy meghallják őt a többiek. Erős fájdalmai kezdtek még erősebbé válni, majd még erősebbé, végül kicsordultak könnyei a fájdalomtól.


 - MIRÁNÁL -

Mira hangját elfojtotta a férfi dadogó hangja, attól tartott, hogy valami komoly baja van Rosalyának, erősen remélte, hogy csak valami kisebb dolgon kapták fel a szülei a vizet... De akkor meg... Miért ment el? Ez egyáltalán nem vall rá! Miért nem jött át hozzám? Miért ment el? Hová ment? Nem értek semmit! Nem vesztünk össze! Vagy... Vagy mégis...? Megbántottam valamivel? Gyerünk Mira! Gondolkozz!!! Mit mondtál neki?! Miattam ment el?! Gyerünk!!! Gyerünk!!! Mit mondhattam neki?! Az se biztos, hogy miattam ment el! Lehet, hogy Castiel bántotta meg? Nem hiszem el! Nem mehetett el! Akkor biztosan elmondta volna! Vagy legalább figyelmeztetett volna! Kérlek George! Mondd már! Gondolta Mira.
     - Egy... - dadogta a férfi, de ekkor átvette a telefont az idősebb nő, aki Rosalya anyukája volt, és remegő hangon azt mondta: - Egy terhességi tesztet! A kislányunk terhes lett!!!
     - Ro... Ro... Rosalya?!
 

  26.RÉSZ VÉGE! 

Honnan tudta meg...?

25.Rész

Rosalya a gépen ülve azon gondolkodott, miért is hagyta el a legjobb barátait. Egy hóbortos lány hirtelen mellé ült és zihálva megkérdezte: 

 - Szia! Neked mi a neved? 

 - Rosalya. - Jelentette ki kissé meglepődöttem.

 - Szomorú vagy? 

Rosalya maga sem tudta erre a megfelelő választ, egyrészt örült Mira boldogságának, másrészt viszont igenis féltékeny volt, sőt hirtelen elvörösödött fejjel Mirát és Castielt két méterrel a föld alá kívánta.

 - Hé, jól vagy? - zavarta meg az ismeretlen lány. 

 - Persze, csak mostanában elég zűrzavaros körülöttem az élet. 

A bohókás lány óriási boci szemekkel, bután bólogatott, látszott rajta mennyire figyelt.

 - Te hová indulsz? 

 - Washingtonba. 

 - Mi dolgod van ott? 

 - Van ott egy jó kozmetikus képző, állítólag sokat lehet ott keresni, találtam egy lakást nagyon olcsó áron, ameddig tanulok egy étteremben fogok dolgozni, mint pincérnő.

 - Az nagyon jó! 

 - Köszönöm szépen! Na és te? 

 - Hát én egyenlőre nem is tudom, hová mehetnék... De én is Washingtonba utazom. 

 - Gondoltam, mivel egy járaton utazunk. Van már munkád, vagy valamid? 

Ekkor megszólalt a bemondó, és megzavarta ezt az igazán intelligens és értelmes társalgást.

 - Tisztelt utasaink! A Torontóba tartó járatunk öt percen belül felszáll, kérem ne most már senki se hagyja el a járművet! Köszönöm a figyelmet!

 - Torontó?! - nézett egymásra a két fiatal lány. 

 - EKÖZBEN MIRÁNÁL - 

 - Edward! Takarítsd ki a szobádat! - kiáltotta nagy hangon Mira.

 - Már kitakarítottam! 

 - Felmegyek és megnézem! 

 - Gyere csak!

Mira felrohant Edward szobájába, közben kezdett egyre idegesebbé válni. 

 - Rendben! Most pedig pakold össze azokat a cuccokat, amiket hozni akarsz!

 - Ezt nézd! - kiáltott fel Edward. - Fort Washington, nézd milyen épületek vannak itt, nekem ez nagyon tetszik! 

 - Hol találtad ezt a képet? - kérdezte remegő hangon Mira. 

 - Abban a dobozban. - Edward egy kicsi cipős dobozra mutatott, amiben érdekes dolgokat talált Mira. Kivett belőle egy képet és mélyen rájuk fókuszált. 

 - Kik ezek az emberek? - kérdezett semmit nem értően Edward.

 - Szerinted? 

 - A szüleid. Még régen. 

 - Az apán nagyon hasonlít Kazuharura!

 - Itt az anya de öreg! - mutatott rá Ed.

 - Ő az én anyukám, nem a tiéd! 

 - De mi tesók vagyunk! 

 - Nem vér szerinti.
 - Dehogynem! - kiáltotta Edward mosolyogva.
 - Nem vér szerinti! Téged az a nő tolt ki magából aki egy nyakláncot adott nekem, neked pedig minden mást!
 - Féltékeny vagy a vagyonomra?
 - Hogy lennék már féltékeny, ne butáskodj! Egyszerűen csak zavar, hogy ilyen bunkók a szüleid!
 - A szüleim??? Talán a szüleink.
 - A te szüleid! - Mira erősen megbökte Edwardot a mutatóujjával. 

 - Nem tartasz a testvérednek? - Edward aggódva nézett Mirára.
 - Miért tartanálak? Egész életemben csak a nyakamba lihegtél te kis görcs! - Dadogta Mira remélve, hogy megérti.
 - Bocsáss meg Mira... - Edward könnyes szemekkel nézett Mirára és megfogta a kezét.
 - Hagyj békén! - Mira ellökte magát Edwartól.
 - De én nem tehetek erről!
 - Menj el!
 - Menjek el? Én? A saját házamból?
 - Akkor majd elmegyek én, a házadból! - Ekkor Mira kiviharzott a házból és Castiel felé tartott.

 - ROSALYÁNÁL -

 - Siessünk! - Kiáltotta az eddig ismeretlen lány Rosalyának, miközben a reptér másik felére siettek, hogy le ne késsék a repülőjáratukat Washingtonba.
 - Ne! Ne! Ne! - Rosalya a jobb irányba lökte a lányt, és közben elcsúsztak. De gyorsan felálltak és ordibálni kezdtek. - Itt vagyunk!!! - kiáltották egyszerre.
 - Itt... Vagyunk... - lihegte Rosalya az utaskísérő hölgynek. Az utaskísérő hölgy meglepődve nézett a két lányra.
 - Kérem! - Szólította meg a másik lány az utaskísérő nőt, hogy igyekezzen.
 - A Washingtonba igyekvő gépre kell felszállnunk! - jelentette ki Rosalya.
 - Sa... Sajnálom, az a járat már három perce úton van. De este indul még egy.
 - Ne már!!! - Nyafogott a másik lány.
 - Mikor este?
 - Este 11 órára ide kellene érni.
 - Olyan korán? - aggódott Rosa.
 - Te Rosalya, mikor fogunk mi aludni? - kérdezte a másik lány.
 - Rendben, be lehetne váltani ezeket a jegyeket?
 - Hát... Gondolom.
 - Ohh nagyon szépen köszönjük! - Hálálkodott a másik lány.

 - MIRÁNÁL -

Mira Castiel mellkasán feküdt, és azon gondolkodott, vajon jól tette, hogy otthagyta Edwardot.

 - Van kedved valamihez? - Kérdezte Mira.
 - Ami azt illeti... - Mira egyszerre Castiel alatt találta magát, egy kissé meglepődött, de nem bánta a hirtelen mozdulatot, valójában tetszett neki a felállás.
 
 - Mi lenne ha... Bolondoznánk egy kicsit? - Kérdezte Castiel Mira nyakát csókolgatva.
 - Ha leszállnál rólam?
 - Komolyan szeretnéd, hogy leszálljak rólad?
 - ... Annyira nem, csak bűntudatom van.
 - Miért? - Castiel leszállt Miráról és mellé feküdt.
 - Mert egyedül hagytam Edwardot.
 - Miért???
 - Mert idegesített, talált egy dobozt anya és apa régi képeivel, és azt mondta, hogy anya, az én anyukámra! - Castiel elmosolyodott és felnevetett.
 - Ne legyél már féltékeny! Legyél egy kicsit megértőbb, az anyukája most halt meg nemrég. - Mira nem válaszolt, csak halkan hallgatta, miként próbál Castiel okoskodni.
 - Hiba volt őt otthagyni? 

 - Elég nagy hiba volt.
 - Menjek érte?
 - Az lenne a helyes. Lehet, hogy fél az egyedülléttől. 

 - Akkor most mi legyen? Előbb menjek, vagy rendezzük le egy menetet?
 - Menetet? - Mira Castiel felé kerekedett és megcsókolta.
 - Egy még belefér... De várj, inkább először menjünk Edwardért.
 - Ünneprontó...

 - ROSALYÁNÁL -

 - Nagy szerencsénk volt! - Rosalya egy padon feküdve a másik lányra nézett és azt kérdezte:
 - Miért? Rossz repülőre szálltunk fel, utána lekéstük a jó járatot, hú de nagy szerencse...
 - Ne aggodalmaskodj annyit! - mosolygott a lány. - Rosszabb is történhetett volna!
 - Például?
 - Például, hogy napokat kellene várnunk, vagy még rosszabb!
 - Rosszabb?
 - Nem találkozunk! - Rosalya maga elé bámulva azon gondolkozott, mennyire is igaza van, végül is... Legalább jó társaságban van, mi lett volna ha nem találkozik ezzel a lánnyal? Ha elért is volna Washingtonba, nem lenne hol aludnia, legalább ez a lány feltétel nélkül megbízik benne és befogadja őt addig, ameddig nem talál magának egy lakást. Ez tényleg nagy szerencse!
 - Min gondolkodsz? - Kérdezte a lány.
 - Semmin. - Mosolygott Rosalya. Egyébként mennyi az idő?
 - Hm... - a lány megforgatta a fejét, hogy találjon egy órát. - Még fél óra és indulunk.
 - De jó, milyen gyorsan elrepült az idő!
 - Neked jó, te legalább aludhattál egy kicsit.
 - A repülőn majd alszunk.
 - Igaz.
 - Tényleg, még meg sem kérdeztem tőled! - Nevetett Rosalya.
 - Mit? - Kíváncsiskodott a lány.
 - Mi a neved?
 - Heléna.
 - De szép neved van! - Jelentette ki Rosa.
 - A tiéd jobban teszik. 

 - Heléna, van barátod?
 - Már nincs, de régen volt.
 - Milyen volt?
 - Jóképű, vicces. - Kuncogott Heléna.
 - Miért szakítottatok?
 - Meghalt. - Könnyezett el a lány.

Rosalya nem bírt egy árva mukkot kinyögni, de átkarolta Helénát, ő pedig viszonylag gyorsan megnyugodott, tíz perccel később felszálltak a repülőre, és várták, hogy elinduljon. A lányok még indulás előtt elaludtak, Heléna Rosalya vállára tette a fejét, és az elhunyt kedveséről álmodott, Rosalya pedig Castiel és Mira, meg persze a meg nem született kislányra gondolt elalvás előtt, hogy biztosan róluk álmodjon.

 - MIRÁNÁL -

 - Edward itthon vagy? - kiáltott Mira, felment Castiellel Edward szobájába, és lehunyt szemekkel találtak rá. Mira felajánlotta Castielnek, hogy aludjon ott, Castiel pedig örömmel elfogadta az ajánlatot, este arról beszélgettek, hogy hová menjenek majd lakni Mira és Edward. Mira elalvás előtt, erősen azon gondolkodott, vajon hol lehet most Rosalya.

 - Van kedved? - kérdezte huncutul Castiel Mirát.
 - Még szép! Csak előtte lefürdök.
Mira zuhanyzás után Castielhez sietett, és megkérte, hogy óvatos legyen ez alkalommal. Castiel elgondolkozott ezen, és rájött, valami nem stimmel Mirával. Mira befestette a haját vöröses-barnára, épp, mint ahogyan annak idején anyjának is így volt, mikor Mira kilépett a fürdőből anyaszült meztelen, Castiel megszólította:
 - Hát ez meg mi? - Csodálkozott el Castiel az új hajszínen.
 - Nem tetszik?
 - De... - vörösödött el. - Csak még szokatlan.
Castiel szemei Mira feszes mellein és hihetetlenül csodálatos testalakján cikáztak, Mira pedig Castiel kockás hasán ájult szinte el.
 - Kérlek légy óvatos! - Huppant le Castiel mellé félig vizes hajjal, amit Castiel igen izgatónak talált.
 - Az leszek! - Castiel ezután egy hirtelen mozdulattal Mira felé került. Érzékien megcsókolta, és testét Mira testéhez simította, Mira vékony hangon felnyögött, utána Castiel apró csókokkal halmozta el Mira homlokát, nyakát, egészen a melléig.

 - Te vagy számomra a legkedvesebb! - Súgta Castiel Mira fülébe nagyon halkan, mintha azt próbálná mondani, tudom, hogy rejtegetsz valamit előlem.
 - Csak... Ááá!! - Kiáltott fel Mira. - Légy óvatos kérlek!
 - Sosem bántanálak, bízz bennem! - lihegte Castiel.
 - Castiel.... - Mira halkan a nevét ismételgette, és ezzel próbálta sugallni, hogy számára sincs kedvesebb ember, mint Castiel.
 - Így jó...? Elég óvatos...? - Lihegett Castiel, miközben próbált gyengéden viselkedni.
 - Igen...! - lihegett. - Óóhh...! - Ekkor Mira hangosan felnyögött.
 - Most... Most... Fá... Fáj...? - Castiel gyorsított az ütemen, és kezdett egyre durvábban viselkedni.
 - Nem... Baj... Foly... Folytasd... Ohh!! - Mira felnyögött és erősen ellenállt a fájdalomnak, mert nem akarta, hogy a baba elvegye egy ilyen hihetetlenül jó dolognak a kedvét. Az ágy nyikorgott, Castiel pedig egyre csak gyorsabb és gyorsabb ütemre váltott, Mira pedig egyre többet nyögött fel, ami felizgatta Castielt, ettől pedig még inkább erőszakosabbá vált. De mielőtt Mirában komolyabb bajt tudott volna okozni, lassabbra vette az ütemet, és óvatosabban mozgatta csípőjét. Mira nyakát csókolgatta, hogy ne figyeljen a fájdalomra, és képes legyen élvezni.


A meglehetősen fájdalmas és élvezetes időtöltés után Mira lehunyta szemeit, és lehajtotta a fejét. Egy kis idő múlva Castiel megszólalt:
 - Mira, alszol már? - Castiel suttogta, és átkarolta a lányt.
 - Már majdnem elaludtam. De azért jól esik ez a törődés! - mosolygott, és az ajkát kezdte harabgálni, mert még mindig az előbbi dologra gondolt, hogy mennyire élvezte a mait, ugyanis ezt volt a legjobb szex, amiben részt vett. Castiel közelebb hajolt hozzá és újra megkérdezte:
 - Van valami amit elakarsz mondani? - Mira megijedt, mert még nem mondta el Castielnek, hogy a kisbaba akit eddig halottnak hitt, még bent növekszik a méhében.
 - Ugye elmondanád nekem, ha lenne valami? - Kérdezte ismét Castiel Mirát, de ő ismét csak hallgatott.
 - Mira... Tudom, hogy terhes vagy.

25. RÉSZ VÉGE

Rosalya, az ,,áruló''

24.RÉSZ

Én emlékszem... Emlékszem mindenre! Én vagyok Ráhel! Már emlékszem! Arra a hűvös őszi napra, Tedre, a homokozóra, mindenre! Csak... Anyára és apára nem... De... Ez azt jelenti, hogy aki ordított nekem, az nem az anyám volt! Tudhattam volna, mindig is mostohán viselkedett velem! Az a gonosz nőszemély! Miattad volt ilyen az életem! Miért kellettem én neked?! Hogy titkolhattad el ezt mind előlem?!

- Mira, mi a baj? - kérdezte aggódva Edward.
- Bocsáss meg!

 - A JELENBEN -

 - Kérem, Mira kisasszony, fáradjon ki egy percre - mondja fontoskodva az orvos.
Mira azon tanakodik, hogy az udvariasságnak vagy az anyai ösztöneinek engedjen-e inkább. Aztán ránéz a lányára.
 - Nem megyek - mondja határozottan.
 - Anya - mosoly rá Lucy.
 - Fogd meg a kezem! - szólítom meg, remélve, hogy nincs semmi komoly baja.
 - Kérem, menjen ki egy percre! - Egyre csak nyomatékosabban kér meg a fontoskodó orvos.
 - Anya, hagyd, nem lesz semmi bajom! - mondja Lucy szomorkodó tekintettel.
 - A jó ég áldja meg! - Kissé dühödten elmegyek a váróterem elé, hogy nyugodtan elszívhassak egy szál cigarettát, de rá kell jönnöm: nincs nálam egy szál se. Hát jó... Akkor leugrok egy boltba. Hány kilométerre is van legközelebb egy nyomorult közért?
 - Kisasszony...
 - Bocsánat, nem tudja hány kilométerre van a legközelebbi közért? - fojtom bele a szót.
 - Öh... Nem tudom - dadog zavartan -, vagyis, hét kilométerre.
 - Köszönöm. - Épp elmennék, de a fontoskodó orvos utánam szól.
 - Kisasszony, kérem, most már bejöhet!
 - Máris!
Benyitok. Lucy az ágyon fekszik mozdulatlan szemhéjakkal. Leülök az ágya mellé, és figyelem, amint az orvosok kiszállingóznak a helyiségből. Végül Lucy felnyitja a szemét.
 - Mesélj még, kérlek!
 - Hát nem alszol? - rivallok rá, majd elmosolyodom a frappáns válaszán.
 - Nem, csak pihentettem a szemhéjamat.
 - Nos, rendben. Ott tartottam...

 - A MÚLTBAN -

 - Bocsáss meg!
 Faképnél hagytam Edwardot, és a telefonhoz rohantam. Amíg a számot pötyögtem, igyekeztem kiszakadni a gondolataim közül, hogy levegőhöz jussak és beszélni tudjak.

     - Castiel! Át tudnál... - A belső monológom visszhangot vert a fejemben, és kiszorították belőle a Castielnek szánt szavakat.
     - Mi? - kérdezte egy idő után. Magamra erőszakoltam egy kis higgadtságot, és megpróbáltam röviden kifejezni magam:
     - Gyere! Most!
     - Ennyire nagy a gáz? - Még tömörebb szerettem volna lenni:
     - Igen!
     - Máris ott vagyok. - Letette a telefont.
Kisöpörtem egy könnyes tincset az arcomból, és felnéztem.

- Edward! Menj fel a szobádba!
- Miért?
- Most!
- Jól van már! - felrohant.

Vettem egy nagy levegőt, és újból a telefonhoz nyúltam. 
     - Rosalya! Gyere gyorsan át!
     - Bocsánat, nem érek rá.
     - Szükségem van rád!
     - Most komolyan nem jó!
     - Kérlek!
     - Ne haragudj, szia! - letette.
     - Rosalya!

Mi lehet ilyen fontos neki?! Szükségem van rá! Ki kell derítenem, hol nyugszanak a szüleim! Nem hagyhat csak úgy egyedül ilyen nagy válsághelyzetben! Még csak... Egy... Egy képem sincs róluk...! ANYA!!! Anya!! Anya! Anya. Anya... Anya......

 - FÉL ÓRA MÚLVA -

- Szia, Mira! - nyitott be Castiel. - Hoztam fagyit!
- Fagyit?! Nem fagyira van szükségem!! Ezt olvasd el! - kezébe nyomtam a levelet.
- Autó baleset...? Mira....
- A ,,szüleim'' még csak... El sem.... El sem mondták....
- Mira....
- Nem mondták el...!
- Sajnálom...
- Hogy tehettek ilyet?!
- Mira.
- Miért kellettem egyáltalán nekik?!
- Kérlek...
- Nincs semmi kérlek!! Ezt te nem érted!!!
- Mira, hallgass meg...
- Még mindig nem érted?! Eltitkolták előlem!
- Nyugodj meg!
- Ne nyugtass! Te nem tudod milyen érzés elveszíteni a szüleidet!!
- Mira!
- Még csak nem is emlékszem rájuk!
- NE kiabálj!
- De kiabálok! Nem te vesztetted el a szüleidet!
- Mira! Hallgass el!
- Nem hallgatok! Te egy normális családi környezetben nőttél fel!!
- Ezt te nem tudhatod!
- Neked legalább ott voltak a szüleid!
- EZ EGYÁLTALÁN NEM IGAZ!!!... Az én szüleim... Te nem tudod min mentem keresztül... Neked legalább ott volt a szerető család! Nekem annyi se volt! Az én szüleim eldobtak maguktól! Egy öregasszony fogadott be, aki Olaszországban élt, nem volt anyu és apu! Három éven keresztül az utcán nevelkedtem! Nem volt meleg otthonom, mint neked!
- Hogy te mekkora egy kamus vagy!
- Már miért?!
- Ez nem veled, hanem Daival történt meg.
- Ne nevezz hazugnak!
- Azt mondod, Dai hazudik?
- Igen! Azt!
- É... Ö... Va...
- Vagy talán nem neked hazudott a barátnőjéről?
- Hát...
- És még én vagyok a hazug?
- .... Eltértünk a tárgytól!
- Te kezdtél el ócsárolni!
- De... Nem úgy gondoltam...
- Tudom.
- Bocsáss meg... - könnyeztem el. - Annyira bánt, hogy hazudtak nekem! De érted, nem az, hogy a szüleim meghaltak, nem! Az, hogy hazudtak nekem! Hogy lehetek én ennyire önző?!

  - ÓRÁK MÚLVA -

- Hagyjatok békén!
- Kislányom! Gyere vissza!
- Utállak titeket! - csapta be maga mögött az ajtót.

Ekkor Rosalya kilépett az anyjáék házából egy bőrönddel a kezében, és elment.

 A reptérre tartott, de meglátta szerelmét, Castielt.
 - Castiel... - susogta halkan Rosalya, és közben remélte, hogy ez az egy szava eltalál a fiúhoz.
- Rosalya! Olvastam az sms-edet, hogy gondoltad ezt?
- Castiel...
- Mirát vigasztaltam, te meg erre így megzavarsz minket! - Castiel elszégyellte magát, mert tudta, ezzel lyukat ver a szívébe.
- Castiel...!
- Kérlek, csak ne csinálj butaságot.
- Eljöttél?

- Hát hogyne jöttem volna el? Nem hagyhattam, hogy itthagyj minket!
- Castiel... Én... Nem bírok tovább itt maradni! - ordította könnyes szemmel Rosalya.
- Nem hagyom, hogy elmenj...! - hajolt egyre közelebb Castiel.

- Castiel... Én... - suttogta.
- Ne mondj semmit...

- Castiel! - Ekkor ellökte magától a fiút akit szeret, mert úgy érezte, ez nem helyes Mirával szemben. Bár biztos volt benne, hogy Castiel mindkettőjük iránt érzett valamit, úgy gondolta, mégsem lett volna helyes szétválasztani Mirát, Castielt és a meg nem született kisgyermeket.
- Azt hittem, ezt akarod! Akkor most miért löksz el magadtól?
- Kérlek, menj vissza Mirádhoz! Mirához!
- Az én Mirámhoz? Te féltékeny vagy?!
- Fél óra, és indul a járatom, kérlek, engedj el!
- Rosalya, nem foglak elengedni!
- Pedig muszáj lesz - mondta minden fenyegető hangsúly nélkül Rosalya, majd egy furcsa gondolat mosolyt csalt a szája egy szegletébe. Castiel megütközött az ábrázatán és a tekintetén, ezért meglepődve elengedte a lány kezét. Rosalya megfordult, elszökkent az utána kapó karok elől, és elszaladt. Lelki szemei előtt még mindig ott lebegett az a kép, ami a különös hangulatát okozta: a szerelme és a legjobb barátnője együtt. Nem a két hűtlen embert látta bennük, hanem a fiút, akit szeretett, és a lányt, akit imádott.
- Rosalya... Hát ennyi volt...

24. RÉSZ VÉGE

Ráhel

23.RÉSZ

Hogy mi?!
Mi az?!
Egyikben sem?!! Kutassák át a házát!!! Meg kell találnunk!!! - lecsapta a telefont.
Mi az? - kérdeztem aggódva.
Áá!! Ez hihetetlen!! Az öccse egyik pontban sincs!
Kérem nézzük át még egyszer!
Nem, nincs semmi értelme! Nézze, a szemtanúk szerint itt látták a férfit a legtöbbször, ráadásul-
Adja ide ezt a térképet!

Kitéptem a rendőrfőnök kezéből a térképet, letettem az asztalra, kisimítottam, levettem a polcról a jelentéseket, és ki szettem a cipőmből a cipőfűzőt.

Elrontották....
Tessék? - kérdezett vissza a rendőrfőnök.
Látja itt ezt? Nem tudom ki tervezte az útvonalat, de elrontották.
Hagy nézzem csak!

A kapitány rendesen átnézte az én változatomat, és tág szemekkel figyelte.

Serlock szerelmére.... - a kapitány kiment a többiekhez. - Gratulálok Wattson! Ki van rúgva!

A kapitány átadta a térképet és egy másolatát a 4-es és a 7-es osztagnak.

-ÓRÁK MÚLVA-

A kapitány és emberei végre vissza tértek.

Rendőrfőnök! - köszöntöttem őt és az osztagot hatalmas mosollyal.

A kapitány szomorúan nézett maga elé. Tudtam mit jelent ez. Sírni akartam, de már egy könnycseppem se maradt. Egyszer csak az öcsém hangját hallottam, a nevemet kiáltva.

Mira!!!
Edward!!

Megláttam Edwardot a kapitány háta mögött, hozzám rohant én pedig rémesen átöleltem őt, és mindenki széles vigyorral figyelt minket.

Te kis majom! Hogy lehettél ilyen felelőtlen?! - ijesztettem meg.
Sajnálom Mira! - mosolygott.
Mennyünk már haza!!!!!!
Ne félj, már itt vagyok.
Annyira szeretlek!!

-OTTHON-

Áthívom Castielt, oké?
Nyugodtan. - mosolygott Edward.

-Szia Cas!
-Mira!!! Edward?!!?
-Meglett!
-Hát ez hihetetlen! De nem úgy volt, hogy egyik pontban sincs?
-De, de elrontották a térképet.
-Rendőrök....
-Bizony ám, szóval nem lenne kedved átjönni?
-Szóval Edwárdal minden rendben?
-Igen. De gyere át és nézd meg a saját szemeddel, ha nekem nem hiszel!
-Örülök, hogy jól van. - letette.
-Én is nagyon örülök, na de akkor van kedved átjönni? ... Castiel? Hahó!

Letette? - kérdezte Edward.
Ja....
Rosával beszéltél már?
Ja....
Király.
Ja....
Ja.
Ja....
Hát akkor én.... Megyek is a szobámba.
Jó....
Szia Mira! - elment.
Szia....

Felmentem a szobámba és lezuhanyoztam, egy telefoncsörgésre lettem figyelmes, kimásztam a zuhanyzóból és felvettem a telefont.

-Itt Mira!
-Jó estét Blue kisasszony, Dr. Winter vagyok, a leletek szerint még él a magzat.
-Mi? - értetlenkedtem.
-Tévedtünk a legutóbb, még él a gyermeke, kérem, ha ideje engedi jöjjön be. Viszont hallásra!!
-Persze!!! Köszönöm!!!!!! Viszont hallásra!! - letettem.

ÉDESEM!!!! HALLOTTAD EZT?!!! MÉG BENNEM VAGY!!!! ANNYIRA IMÁDLAK KICSIM!!!!!! Még... Mindig élsz!!


-Szia Rosalya!!!!!
-Szia Mira! Mitől ekkora vidámság?
-Még él!!! A kislányom még él!!!!
-Él?!! Te jó ég!!! I-stenem!!! Mesélj!!! Hát ez fantasz--
-Annyira boldog vagyok!!! - letettem.

Ráugrottam az ágyamra és este hatalmas mosollyal aludtam el.

-MÁSNAP-

Jó reggelt Mira!
Szia Ed, mit hoztál?
Neked címezték. - átadott két levelet.
Olvasom az elsőt.
Mi áll benne?
Várj már...

,,Tisztelt Mira Blue!

Tájékoztatjuk, értesültünk nevelt szüleinek, Tiara és Jasu Blue haláláról. Ebben a levélben értesítjük, anyja és apja, Tiara és Jasu Blue végrendeletéről.

Nevelt lányunk, Mira Blue örökölje édesanyám arany nyakékét, 2 százalékot a bankban őrzött családi pénzből, végül az örökbefogadása levelét.

Édes, drága, egyetlen fiúnk, Edward Akashi Blue örökölje, a családi háznak teljes értékét, a családi nyaralónknak teljes értékét, a családi bankban őrzött vagyon 98 százalékát, minden egyéb műtárgyat amit otthonunkban, és nyaralónkban találni. Végül, de nem utolsó sorban pedig, ha nagykorúvá válik rá hagyjuk a családi bizniszt.

(A bankban őrzött teljes érték: 300.000 dollár)

Ui: Mira és Edward Blue, amennyiben nincsen már élő rokonuk, költözzenek Amerikába, az Egyesült államokba, kivéve, ha nagykorúak.''

Ez áll a levélben.
Ez mit jelent?
Annyit, hogy én kapok egy arany nyakláncot, te pedig minden mást, amint betöltöd a 18-at.
Örökbe fogadtak Mira?

Ő még nem is tudja....

Nagyon úgy látszik.
Mira, te komolyan csak egy nyakláncot kaptál?
Igen. Vagyis nem, kaptam még 2 százalékot a bankban őrzött pénzből.
Az mennyi?
Hat ezer dollár nekem, 294 ezer dollár neked.
Mikor kell költöznünk?
Itt a dátum... Négy napunk van elköltözni Amerikába.
Négy?!
Négy.
De... Mégis hová?

Nem tudtam neki válaszolni, de ötleteim voltak.

Detroit?
Nem.
Akkor majd eldöntjük.
New York?
Az meg nagyon drága. Na de ne most beszéljük meg!
Mira, azért haragszol rám, mert többet örököltem?
Jaj dehogyis! Egyáltalán nem haragszom rád! Miért, úgy látszik?
Egy kicsit...
Edward, csak képzelődsz!
Elolvasod a többi levelet?
Szóval:

,,Tisztelt Mira Blue!

Valódi neve: Ráhel Mayer.
Születése:1996/08/20

Tájékoztatjuk, hogy Tiara és Jasu Blue, adoptálta önt, a meg nem nevezett  gyermek árvaházból, miután anyja és apja, Lucy és Peter Mayer 2000/09/28.-án elhunytak autóbalesetben...''

Blablabla.... Annyi a lényeg, hogy örökbe fogadtak, augusztusban születtem, és... Meghaltak a szüleim.....

Ráhel.... Én vagyok Ráhel... Vagyis emlékszem a múltamra.



23.RÉSZ VÉGE