Lucy

1.RÉSZ-Lucy

Fort Washington - 2019


 Egy gyönyörű őszi estén, egy csodálatosan szép kislány nem bírt aludni... Ezért mikor anyja már mélyen aludt, felszökött a padlásra, ahová anyja nem szerette, hogy felmegy, keresgélt egy... Igazából a kislány se tudta még, hogy mit... De  annyi a lényeg, hogy keresett valamit. És egy bőrkötéses több, mint 42 éves poros nagy méretű mesekönyvre bukkant... Egyébként ennek a kislánynak nem volt édesapja, legalább is ő már nem ismerte, és hát... Szóval nem volt valami gazdag életmódja, de nem is bánta, hiszen mindene meg volt amire csak vágyott. Volt neki egy szerető anyukája, tető a feje fölött, étel az asztalon minden nap, és volt neki valamije, ami különlegesebb volt mindennél, hihetetlenül tág fantáziája, csak egy dolgot hiányolt az életéből: az apukáját. Sajnos a kislány nem ismerte az apját, de az anyját annál inkább. Az anyukájával rengeteg időt töltött, mikor sírni látta, odabújt hozzá, amikor idegesnek érezte, akkor próbálta megnyugtatni, egy szóval ez a kislány egyszerűen tökéletes volt! Tökéletes porcelán arccal ellátva, hosszú fényes hajjal, csillogó hatalmas égkék szemekkel és kedves természettel. Nemrég töltötte be 5. életévét, pontosabban augusztus 13.-án, a születésnapjára kapott kissé régi, piros pulóvert. De térjünk is vissza a történethez... A kislány elkezdte olvasni a bőrkötéses, kissé poros könyvet, és arra gondolt, milyen szép mesék is vannak ebben a mesekönyvben. A kislány először azt gondolta, ez egy varázskönyv, biztosan már több, mint 1000 éves! De a kislánynak feltűnt, hogy ő már ismeri ezeket a meséket, csak azt nem tudta honnan. A kislány mikor már a könyv felénél járt, felismerte a mesét. Tudta, hogy ezt a mese már kiskorában is ismert volt. A kislány hátrasimította hosszú, fényes és puha haját, majd tovább olvasta a könyvet:
- ...És akkor a lány így szólt: Nem tudom meg tenni...
- ...És akkor a lány anyukája benyitott a szobába és megcsikizte a kislányát! - Lucy édesanyja benyitott a szobába és a kislány hasának esett.
- Anya!!!!! Hagyd már abba!!! - A kislány sikoltozott a nevetéstől és könnyek csordultak ki a szeméből. Ekkor az anyukája abba hagyta, és így szólt:
- Ez a büntetésed amiért ilyen sokáig fent vagy! - mosolygott.
- Sajnálom anya... Csak... Nem tudtam aludni!
- Nem haragszom, csak furcsállom, hogy még mindig fent vagy. - Magyarázta Lucy édesanyja, akit egyébként Mirának hívtak. - Áruld el kislányom, fel tudsz majd... - Mirának ekkor elakadt a szava, mert észrevette a régi könyvet, és szomorúan így szólt:
- Azt... - mutatott a könyvre. - Hol találtad?
- Én... Én csak...
- Te felmentél a padlásra...?
- Anya... Nem akartam engedetlen lenni, de...
- De?! De mi?
- Egyszerűen csak... Nem bírtam aludni...
- Ha nem bírsz aludni, akkor átjössz hozzám és alszol velem! Bajod is eshetett volna!!! És hogyha leesel a létráról? Vagy rosszabb? Tudod, hogy milyem könnyen megsérülhetsz! Azt akarod, hogy kórházba menjek veled??
- Sajnálom anya...
- Nincs sajnálom!!! Most azonnal aludj el! Gyerünk!!! Ne keljen többször szólnom!

Lucy magára húzta csendben a takarót és összeszorította két óriási szemecskéit, pici kezeivel a bőr kötéses könyvel szorongatta, és reménykedett, hogy anyja nem veszi majd észre. De Mira meglátta a takarón keresztül domborodó könyvet...
- Azt most add ide! - Utasította a kislányt.
- Nem! Ez már az enyém! - A kislány kiugrott az ágyából és remegő ajkakkal, tágra nyílt szemekkel, a könyvet szorítva ellenkezett.
- Lucy! - Mira kikapta Lucy kezéből a könyvet és kulcsra zárta maga mögött Lucy ajtaját. A kislány a takaróba burkolózva sírt csendben, majd elaludt.

-MÁSNAP-

Másnap a kislány reménykedve kisétált, a mar nyitva lévő ajtajából és készült a bocsánat kérésre.
- Jó reggelt anya...! - Lucy átölelte az éppen tükör tojást készítő anyukáját.
- Szia kincsem. - Mira nem nézett Lucyra, de nem is haragudott rá, inkább csak szégyellte magát a tegnap történtek miatt.
- Sajnálom, hogy tegnap engedély nélkül menten fel a padlásra! - Lucy szomorúan maga elé nézett.

Mira lehajolt Lucyhez, és adott neki egy puszit. Lucy elmosolyodott és boldogan ült le az asztalhoz reggelizni.
- Sajnálom, hogy tegnap rád ijesztettem, csak tudod milyen sokat jelentesz nekem!
- Tudom... Nem kellett volna fel mennem a padlásra...
- Csak ígért meg, hogy máskor nekem szólsz.
- Megígérem! - Lucy mosolygott és boldogan ette a reggelijét. - De anya... - komolyodott el. - A könyvet majd visszaadod?

Mira csöndben maradt és úgy csinált, mintha nem hallotta volna. Lucy már csak azt nem értette, miért nem hajlandó visszaadni a könyvet, és miért nem beszél sohasem édesanyja a múltjáról. Lucy miután elköszönt édesanyjától, elindult az oviba,   Mira pedig munkába. Mirát még aznap felhívták a munka helyén, és behívták a kórházba. Mira autóba ült, és sietett ahogy csak tudott. Mikor odaért a recepcióstól megtudta, hol van Lucy és felszaladt hozzá.

- Lucy! - Kiáltotta lihegve Mira.
- Kérem, halkabban! - Utasította az orvos. - Mira Blue?
- Igen!
- Lucy felmászott engedély nélkül, és leesett a gyűrűről az óvodában, megsérült a bordája. - Az orvos elszomorodott és folytatta. - A kislány szerencsére eszméleténél van, most pedig alszik, arra. - Az orvos az egyik függöny felé mutatott, Mira pedig oda sietett.
- Köszönöm! - Intett az orvosnak. Az orvos bólintott, és kiment. Mira Lucy kezét fogta és sírni kezdett.
- A... Anya... - Lucy ébredezni kezdett és kinyitotta hatalmas szemeit. Mira nem válaszolt, csak ajkait harapdálta.
- Anya... Mesélj...

Mira felszegezte a fejét és homlokon csókolta Lucyt.
- Miről? - Kérdezte aggódva. - Miről kicsim...?
- Apáról...

Mira meglepődött a nem várt kérdéstől és elhallgatott, majd megtörte a csendet.
- Tudod kicsim... Apáról nagyon nehéz mesélnem...
- Akkor... A barátaidról... Vagy amiről csak akarsz...!
- Nem igazán voltak barátaim....
- Akkor az meséld el, hol éltél eddig! Semmit sem tudok rólad! - Magyarázta a kislány szomorkodva. - Kezd el a legelejétől!
- A legelejétől? - mosolygott Mira.
- A legelejétől...
- Biztos vagy ebben kislányom? Az nagyon hosszú lesz!
- Igen anya, biztos vagyok benne...!

1.Rész Vége