Mira és a visszaemlékezés

2.RÉSZ - Mira és a nosztalgia

Mira Lucy mellett csendben ült, és símogatta Lucy hosszú szőke haját, és csak gondolkodott, vajon kitaláljon-e valami kedves és egyszerű kis mesét, vagy elmondja-e az igazságot. Elvégre még csak egy kislány! Egy kislány porcelán arccal, hosszú szőke hajjal, kék szemmel. Ami furcsa, mert Mira rövid, barna hajú, szeplős, épp az ellentéte Lucynak, igaz, mind a ketten vékonyak. Mira alapjáraton egy gyönyörű nő, az arca is szép, a szeme színe barna, egészen mély barna, néha pedig, egészen zölden süt, nagyon csinos, feszes, karcsú alakkal... De még mindig ott tartunk, hogy Mira kislányával élvezi az édes csöndet, miközben az ablak nyitva van és kellemes tavaszi szél jön be az ablakon, ami igazán kellemes, hiszen Mirának sok minden eszébe jut erről az egy dologról... 

 - Anya! - Zökkentette ki anyját.
- Hogy mi? - döbbent meg Mira
 - A történet, emlékszel? - Türelmetlenkedett Lucy.
 - Jaj tényleg! Hát kicsim... - Ekkor Mira elhallgatott egy percre, és elhatározta, hogy nem fog hazudni egyetlen lányának. - Az egész egy homokozóban kezdődött, ez az első emlékem, egy kisfiúval játszottam a homokozóban, gyűjtögettük a bodobácsokat és arról beszélgettük hogy ki eszi majd meg őket! - Mesélte Mira, a rendkívül nagy érdekeltségű Lucynak.

  - VISSZATEKINTÉS -

 - Csukd be szemed, nyisd ki szád, adok neked bodobácsocskát! - Nevetett fel a kisfiú.
 - Fúj! Edd meg te! - Visította a kis Mira.
A homokozó sárgára volt festve, és miközben a két kisgyerek játszott lassan lement a nap.

 - Gyere picim! Megyünk haza! - Kiáltott egy hang, egészen biztos a kisfiú anyukája volt, ugyanis a kisfiú egyből felkapta a fejét.
 - De én még játszani akarok Mirával! - Kényeskedett a kisgyermek.
 - Majd holnap játszol vele! - Nyugtatta meg az édesen csengő hang.
 - Menj csak nyugodtan! - Törődött bele Mira, és elköszönt a kisfiútól.
 - Szia! - Ezután a szó után Mirának hirtelen nagyon rossz érzése lett, mert érezte valahonnan, utoljára látta a kisfiút.
 - MIRA! - Zökkentette ki Mirát egy érces hang. Ez a hang Mira anyukájának a hangja volt.
 - Jövök anyu! - Válaszolt a kislány tisztelettudóan.
 - Mira!!! Te haszontalan kis teremtés! Most nézd meg magad! Moshatok rád megint!!! Azonnal gyere ide!!! Gyere ha mondom!!! Hogy lehetsz ilyen felelőtlen?! Elvárod tőlem, hogy kimossam a ruhádat?! Gyere ide azonnal!!!
 - Bocsánat anya! Máris jövök!

 - Vissza a jelenbe. -

 - Anyukád gonosz volt! - Zavarta meg a mesét Lucy, hatalmas bociszemeivel, sajnálva anyjának gyermekkorát.
 - Én nem mondanám gonosznak... Inkább csak nagyon szigorú volt...
 - Utána mi történt? - Érdeklődött a kislány.
 - Ami igazán fontos az a gimis emlékeim.
 - Jaj de nagyon sokat ugrottunk az időben! - Mosolygott a kislány.
 - Érdekel mi volt óvodában?
 - Őszintén? Annyira nem... - Huncutkodott.
 - Általános iskola?
 - Általános iskolában folyamatosan csak tanultam és tanultam és tanultam....
 - És tanultál...
 - És tanultam! - A kislány felnevetett, de egyből visszafogta magát, és az oldalára tette apró, porcelán kezecskéit.
 - Fáj valamid? - Aggodalmaskodott Mira.
 - Dehogyis!! - Sikeresen megnyugtatta Lucy édesanyját, és rávette a történet folytatására.

 - MIRA GIMIS EMLÉKEI -

 - Mint tudják, még négy hét van a középiskolából, mit terveznek? Egyetem esetleg? Valaki? Senki ?És ön Mira kisasszony? - Zavarta meg a tanárnő Mirát. A terem húsz-harmincan fős volt, ahhoz  képest Mira osztálya kicsi volt, tizenöten jártak az osztályba... Vagyis... Tizenhatan...
 - Mira kisasszony! Figyel egyáltalán? - Szólította meg ismét.
 - Ohh.. Elnézést... Öhm... Mi volt a kérdés?
 - Szóval így állunk? Megmondaná az osztálynak is hogy mi olyan fontos?
 - Ami azt illeti, tanulok.
 - Stréber! - kiáltott fel az egyik gyerek,
 - Inkább nem szólok semmit...
 - Ne is! Strébringyó!
 - Mi...? - Lepődött meg Mira, és közben próbált rájönni, ki ennyire gyerekes, de könnyen túltette magát az állandó bántásokon, és visszafordult.

 - Tom, maga inkább meg se szólaljon! Az ön karizmájával, akár eláshatná magát!!! - Szólt rá egy diákra a tanárnő. A gyermeteg Tom a tanárnőre nyújtotta nyelvét és mamlasz arcot vágott.
 - Milyen gyerekes! - Kiáltott a tanárnő.  
 - Ha tanulnék, akkor összejönnél velem Mira? - Fordult Mirához a gyerekes viselkedésű serdülő fiú. Mira erre ügyet sem vetett, úgy csinál,t mintha nem is hallotta volna.
 - Sznob Strébringyó! 
Mirát nem érdekelte, hogy mit gondolt Tom! Különösebben senki sem érdekelte, tudta hogy ha majd pálya választás jön a számukra, el fognak bukni, mert állandóan csak buliztak és ,,trollkodtak'' ahogy ők fogalmaznának. Egyébként is csak Mirát vettek fel, az első egyetemre, amit bejelölt. 
 - Miért vagy ennyire sznob? - Kérdezte egy női hang, de Mira szinténn úgy csinált, mintha meg sem hallotta volna a sértést.
 - Strébringyó! - Ekkor Mirát fejen találták egy papírzacskóval, de ő úgy csinált, mintha észre se vette volna. Mindent elviselt, alig várta már, hogy az egyetem padjai közt üljön, hiszen utálta az osztályát. Mira hazament, utána vett egy forró fürdőt, majd megcsinálta a leckéjét rutinosan, és szokás szerint elaludt. 

 2.RÉSZ VÉGE